Humoros-sztrapacskás mulatság Galgagután

Galgaguta központjába érve, a faszobor-park és az evangélikus templom mellett balra fordulva térünk utunk célállomása, a galgagutai focipálya felé. Ahogy a mellékutcában haladunk, terebélyes tócsákat kerülget autónk – bármennyire is csodálatosan süt a nap, a tegnapi esőzés nyomai saras-vizes formában mindenütt látszanak.

Az öltöző épületének szomszédságából finom illatok áradnak. Egyre közelebb és közelebb jutunk a gőzölgő kondérokhoz, bizony bele is szagolunk. A galgagyörki nyugdíjas egyesület asszonyai főzik buzgón a sztrapacskát, hamar megtudjuk, juhtúróval-szalonnával ízesítve tálalják nemsokára.

Éppen csak letelepedünk, amikor a hangszórókból a köszöntőt halljuk. Ismerős hang a bemondóé, keressük, de a színpad üres. Aztán felfedezzük a népszerű Ayala humoristát, ahogy a nép közé vegyülve szórakoztat. Nemsokára megérkezik Orgoványi László házigazda polgármester, aki a naphoz méltó mókás mondatokkal üdvözéi az egybegyűlteket.

Közben az étel is elkészült már, nem csupán a „tót” sztrapacskát kóstolhatjuk, hiszen azért körülöttünk a Cserhát dús erdei emelkednek, nem maradhat el a friss vadhús, az őzgulyás és a vaddisznó-pörkölt sem.

Ebéd után kezdődik a műsorfolyam. Miközben néhány szomszédos település – Becsek, Bercel, Szécsénke – polgármestereivel tereferélünk, Ayala egy Janicsák-paródiával nevettet. A berceli asszonykórus „vevő” a poénra, és a közös előadásban megszületik a sajátos dél-nógrádi „hankitank-vúmen”. Harsány kacaj az egész nézőtér. 

A becskei asszonyok jönnek. Tényleg térségi kavalkád ez. Szaniszló Gyula, vagyis „Csülök” (a környéken mindenki csak a becenevén szólítja az együttes vezetőjét) kíséri őket harmonikán, először halkan szól a nóta, kissé el is nyomja a muzsika, de aztán belelendülnek a hölgyek, és a végére a domboldal zengi vissza az éneket. 

Orbán Sándor, ugyancsak a humorista-nemzetségből való művész váltja a hagyományőrzőket, egy szál gitárral a kezében is képes az egész színpadot benépesíteni, hát még milyen mosolyokat fakaszt a produkciójával: a legnépszerűbb magyar rock és beat dalokat írta át, hogy minél mókásabb szövegük legyen.

A programok sora – ahogy egy jó falunaphoz dukál – estébe nyúlóan folytatódik, nekünk viszont lassan indulnunk kell. Vár a következő állomás – Nógrádsáp.

Szöveg: Hegedűs Henrik

Fotó: Sztranyovszky Béla

Ömlött a sör és a vodka a tízéves fiú torkán

Még a tapasztalt rendőrök is alaposan megdöbbentek, amikor egy hideg januári napon tíz év körüli lerészegedett kisfiút cipelt be négy lány a gyarmati kapitányságra. Annyi vodkát és sört nyakaltatott be vele két középiskolás a gyarmati Palóc ligetben, hogy kis híján az életébe került.

Azon a napon a drégelypalánki vonat fél nyolc tájban érkezett meg a gyarmati vasútállomásra. Diákok siettek iskolába, mások munkahelyre. Két fiú azonban tétován álldogált a peronon. Összenéztek, majd suli helyett elindultak a közeli játékterembe. Játszottak, de mivel nem kísérte szerencse a próbálkozásaikat, hamar otthagyták a „Restit”. 

                                                                  képünk illusztráció

A Bajcsy úti tanboltig meg sem álltak. Sör, vodka és üdítő került a kosarukba. Kiültek a közeli ligetbe és megkezdték a kortyolgatást. Alig telt bele pár perc, egy kisfiú ment oda hozzájuk. A tízéves forma legényke megkérdezte, ismernek-e egy illetőt. A fiúk a fejüket rázták. Hirtelen ötlettől vezéreltetve megfenyegették a gyereket, igyon a pálinkából, mert különben megverik. A gyermek meghúzta a vodkásüveget.

Ennyivel nem érte be a „különleges csínybe” egyre jobban belelendülő páros. Egyikük visszament az üzletbe, még két deci vodkáért. Az sem tartott sokáig.

A jelenetre felfigyelt egy tőlük nem messze elhaladó harmadik fiatal, aki előbb kötekedve verekedni akart egyikükkel, majd csatlakozott az ivászathoz. Ekkor már a kisfiú mozgása bizonytalanná vált, kiabált, ordítozott, ezért az őt leitató srácok úgy vélték, jobb, ha lefektetik. Bevitték a liget belsejébe, és ott egy bokorban hagyták. A fiúcska azonban utánuk ment, s tovább kiáltozott. Erre figyeltek fel a közelben sétáló középiskolás lányok, akik a rendőrségre kísérték az erősen dülöngélő iskolást. Bár az elkövetők egyértelműen állították, a kissrác önszántából, sőt követelőzve kért tőlük „piát” és cigit”, a lányoknak már úgy számolt be a „sértett”, hogy „ezek a hülyék leitattak, megfenyegettek, megvernek, ha nem iszok velük”. A rendőrségről a fiúcskát azonnal kórházba szállították, ahol az orvosok megállapították, az elfogyasztott italmennyiség hatásaiba akár bele is halhatott volna! A vizsgálat súlyos fokú alkoholmérgezést mutatott ki.

(A Heti Nógrád 1998. július 10 –i számában megjelent cikk alapján.)

H.H.

Jótékonysági bál Cserhátsurányban

A közelmúltban jótékonysági bált rendezett a cserhátsurányi Szent István Keresztény Általános Iskola. A rendezvény bevételét osztálytermi padok és tornaszerek beszerzésére fordítják.

A bál során előbb a diákok rendkívül színes, zenés-műsoros bemutatója szerepelt a programban. A „Macskák” című világhírű musicalből adtak elő részleteket, amely a közönség soraiban tapsvihart aratott. Ezt követően az intézmény hitoktatójának, Molnár Andrásnak Palóc Akusztik Jam névre keresztelt zenekara adott koncertet. Vagyóczky József esperes mondotta el az asztali áldást, és késő este megtartották az elmaradhatatlan tombolasorsolást.

Bóta Bernadett, a házigazda iskola igazgatója érdeklődésünkre elmondta, nagyon örül annak, hogy ezért a nemes ügyért, a tanulók oktatási színvonalának emelése érdekében ilyen példás összefogás történt. A közvetlen környezet ezáltal gazdagodik, és tökéletesen látszik, mennyi ember akar ennek a szűkebb környezetnek a hasznáért cselekedni. Köszönetet mondott továbbá mindazoknak, akik a bál szervezésében, előkészítésében és lebonyolításában közreműködtek – különösképpen a fő támogatóknak, Tácsik Bálintnak és a Nyugat-Cserhát Vadásztársaságnak.

H.H.

Hol lehet Szabó Lőrinc szobra?

Mindenki viccnek hitte. Még maga a gyarmati rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője, Fürjes Béla alezredes is eleinte tréfának vélte: ellopták Szabó Lőrinc szobrát a Palóc Ligetből. Pedig a sors fura szeszélye folytán, épp április elsején fedezték fel az esetet, így nem a Ludas Matyiba való.

Gyarmaton az utóbbi időben ismét elterjedt szokás a szoborrongálás. A talapzatokra rótt irkafirkák – enyhe és erősebb jelzők bizonyos személyek felmenő családtagjaira – mindennaposak. Szabó Lőrinc Palóc Ligetben álló alkotását különösen kedvelték a vandálok. A legenyhébb ellene elkövetett gaztett: cigarettacsikket tettek a „szájába”. Borsos Miklós bronzból készült műremeke ezek ellenére kiállta a próbát. Mindezidáig.

Az önkormányzat egyik közterület-felügyelője lett figyelmes arra, hogy valami hiányzik a Szabó Lőrinc-szobron. Nevetve mesélte ismerőseinek felfedezését, mert ilyen csodát bizony még nem látott.

Jelentette is azonnal főnökeinek a szobor eltűnését. A Gyarmati Hírek munkatársa menet közben találkozott a fiatalemberrel: így együtt indult el a két férfiú a helyszínre, és ő is személyesen meggyőződött a „hiányról”. Másnap reggel annak rendje és módja szerint érdeklődtünk a rendőrségen, történt-e feljelentés. Fürjes Béla bűnügyi osztályvezető elképedt: ne tréfálkozzunk már vele, ő nem tud semmiről!

Alig néhány óra múlva újból megkerestük. Akkor is hiába. Ő maga is őszintén elcsodálkozott. Ha valóban eltűnt, miért nem jelentette senki? Akár telefonon is odaszólhattak volna, s máris indulnak a nyomozók.

Végül késő délutánra megérkezett a feljelentés. Írd és mondd, két rövidke sorban tette mindezt az önkormányzat. Persze a rend őrei nem haboztak, azonnal nyomozásba kezdtek. A helyszínelők érdekes nyomokra bukkantak:  a talapzat tetején lévő törmelék bizony erősen elrozsdásodott.  Tehát a lopás legalább egy héttel korábban történt! S hogy miképpen szerelték le a mintegy félmázsás bronz-tákolmányt? Nemes egyszerűséggel ledöntötték! Persze többen lehettek, mert eléggé feltűnő lett volna ölben kicsempészni a parkból a nehezen megszerzett zsákmányt.

A rendőrök nem sok reményt fűznek a szobor megtalálásához.  Fürjes Béla szerint könnyen meglehet, már valamelyik nemesfém-olvasztóban várja további sorsát. A mintegy milliós eszmei értékű műalkotás valószínűleg néhány sör áráért cserélt gazdát.

Ezek után bizonyára sokakban felmerül a kérdés: vajon Gyarmaton az emberek ennyire vakon közlekednek? Fel sem tűnik, hogy elloptak egy köztéri alkotást? Az önkormányzat pedig valami jótékony szellemre várt, aki visszahozza nekik a szobrot, ezért haboztak annyit a városvezetők a feljelentéssel? Ennyire kis ügynek tartották a szobor eltűnését?

Egy biztos, Szabó Lőrinc szobor nélkül elképzelhetetlen a Palóc Liget. Az önkormányzatnál már most kezdhetik gyűjteni a forintokat az új alkotásra. Nem lesz olcsó mulatság!

Gyarmati Újság – I. évfolyam 6. szám – 1997. április 11.

***

A szobor azóta sincs meg. Valószínűleg tényleg beolvasztották. A Költészet Napján a ligetbe érkezők még néhányszor megálltak az „üres” talapzatnál, de egy idő után úgy döntöttek, semmi se emlékeztessen már, hogy a „Tündérváros” írójának egykor nívós műemléke állt a városi közparkban. Azóta, aki a költő emlékének akar adózni, elzarándokol a Madách utca végébe, ahol a híd oldalfalán találhat egy – a járókelő számára alig észrevehető – emléktáblát. Vagy kimegy a Május 1. útra, a „Lóci” édesapja nevét viselő iskolába, ott is találkozhat a neves, szemüveges előddel. De Borsos Miklós remekbe szabott alkotása már sohasem bukkan elő a múlt ködéből.

EYOF után világbajnokság

Nem akármilyen tele van a tizenhat éves, hódeszkás balassagyarmati tehetségnek, Fehér Zsófiának. Nemrégiben még az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon versenyzett, a közeljövőben pedig a messzi Kínában a korosztályos világbajnokság megmérettetései várnak rá.

Az Alpokban fekvő ausztriai Vorarlberg tartományban megrendezett téli ifi-fesztiválon a hódeszkások versenyét eléggé befolyásolták az időjárási körülmények, a program is borult miattuk. Zsófi a krossz számban a 17. helyen zárt, a csapatversenyek során pedig a 13. pozíciót szerezték meg társával, Szász Csongorral.

-        Nagyon jó volt kint, és az sem vette el a kedvünket, hogy az időjárás miatt folyton más napokra kerültek át a versenyeink – mesélte Zsófi. – Úgy gondolom, hogy jól sikerült a szereplésem, ilyen eredményeket vártam magamtól. Legközelebb persze már nagyobb elvárásaim lesznek magammal szemben. Most már a március első felében, Kínában megrendezendő világbajnokságra koncentrálok, szeretnék majd a legjobb 32 közé jutni. Utána pedig majd meglátjuk, mit hoz a sors, egyelőre az a célom, hogy a lehető legtöbb versenyre el tudjak jutni.

Bakos László-Hegedűs Henrik

Zongorát hozott az elnök felesége

Gyönyörű, nagy értékű zongorával gazdagodott a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola. A míves hangszert Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége „hozta el” szerdán az oktatási intézménybe. Amelyet egy hangverseny keretében a növendékek azonnal ki is próbálhattak.

Február negyedikén, délután fél öt előtt néhány perccel fékezett le a köztársasági elnök feleségét szállító autó az Óváros téren. A művészeti iskola épülete előtt Herczegh Anitát többek között Balla Mihály országgyűlési képviselő, Barna János, a megyei közgyűlés alelnöke, Hanesz József, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megbízott elnöke, valamint Ember Csaba, a házigazda intézmény igazgatója fogadta, aki rögvest egy koszorúzásra invitálta a díszvendéget az iskola falán elhelyezett Rózsavölgyi-emléktáblánál.

Benn, a házban az elnök feleségét bemutatták Réti Zoltánnak, a gyarmati „zeneiskola” egykori igazgatójának, aki kilencvenkét éves korában is remek egészségnek örvend.

Az ünnepség kezdetén már ott állt a színpad közepén a címben említett zongora, ami korábban a Budai Várban található köztársasági elnöki rezidencia, a Sándor-palota közönségét szórakoztatta, most pedig az állam használatra az országos hírű zeneművész-nevelő iskola rendelkezésére bocsátotta.

Ember Csaba igazgató üdvözlő beszédében a névadóra utalva kiemelte, Rózsavölgyi Márk forradalom idején született (1789-ben), forradalom hajnalán (1848-ban) hunyt el, és egész életművével forradalmit alkotott, hiszen ő a „csárdás atyja”, azé a muzsikáé, amely mind a mai napig töretlen népszerűségnek örvend. Köszönetet mondott mindazoknak, akiknek segítségével ez a hangszer Balassagyarmatra kerülhetett, és ezzel színvonalasabbá válik az itt tanuló gyermekek oktatása, képzése.

Herczegh Anita beszédében egy másik kiváló zeneszerzőre, Kodály Zoltánra utalt, arra, hogy a zenét tanuló fiatalok mind-mind egy nagy varázsló, azaz Kodály köpenyéből bújtak elő, s akinek módszere méltán lett világhírű. Hozzátette, a nagy előd nem véletlenül hangsúlyozta, hogy aki zenét tanul, az egész további életét bearanyozza ezzel. Ez a zongora nagyon jó helyre került, a művészeti iskola növendékeit szolgálja a jövőben, és reményét fejezte ki, hogy nagyon sok kiemelkedő tehetség „pallérozását” segítheti a kiváló felkészítő tanárok közreműködésével.

Az újonnan kapott hangszer hamarosan meg is szólalt, hiszen a Rózsavölgyi Emléknap koncerttel folytatódott. A mintegy ötven-ötvenöt perces összeállításban volt hatkezes – és négykezes játék, a diákok előadása jóvoltából klasszikus művek csendültek fel, mígnem zárásként Magyar Valentin, a közmédia Virtuózok című tehetségkutató vetélkedőjének döntős versenyzője fergeteges, igazán mesteri módon játszotta el Bartók Béla: Allegro barbaro című, közismert zongoraművét.

A hangverseny után rendezett fogadáson Medvácz Lajos, Balassagyarmat polgármestere pohárköszöntőjében a város életében történt kiemelkedő jelentőségű pillanatnak nevezte, hogy ez a milliós értékű zongora ide kerülhetett.

H.H.

Népességi arculatváltások Balassagyarmaton

Közel ezer év történelmi, etnográfiai folyamataiba avatta be a hallgatóságot a közelmúltban Hausel Sándor főlevéltáros, aki a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ népszerű „Örökség Kulturális Műhely” előadássorozatának keretében a város népességének arculatváltozásairól beszélt.

A szakember elöljáróban kitekintést tett a Honfoglalás korától a törökdúlásig eltelt korszakra. Ennek egyik legnagyobb tanulsága – amire egy XVI. századi lakosság-összeírási ív is bizonyíték – hogy szinte teljes egészében magyar nyelvű emberek éltek a mezővárosban. Változás a végvári időkben érkezik el, amikor német katonaság települ a gyarmati várba, egy esetben például – 1660-ban - a germán zsoldosokat az erődítmény őrzői egyszerűen elkergették.

Köztudomású tény – utalt erre Hausel Sándor – hogy 1665-ben teljesen elpusztul Balassagyarmat, és 1690-re sikerül újra benépesíteni. Ennek állít emléket a Hunyadi utca és a Rákóczi út sarkán található két nagy kőtömb, amelyekről sajnos mára lekopott az évszám. A betelepítések során azonban igencsak új összkép alakul ki a népesség arculatában. A Felvidék északabbi vármegyéiből, Zólyomból, Liptóból, Gömörból, Turócból, sőt, távolabbról, Sziléziából és Erdélyből, a jobb megélhetés reményében érkeztek ide jobbágyok. Egy 1716-os lajstrom egyértelműen rávilágít arra, hogy ekkortájt döntő százalékban szlovák (tót) népesség lakja a várost, azaz nincs folyamatosság. A XVIII. század közepén már ezer főt számlál Balassagyarmat, és újabb keveredés történik. A paraszti rétegek mellett megjelennek a kereskedők és kisiparosok: ők német, zsidó származásúak, valamint görög katolikus vallású, főként délszláv, macedón elemek. Aki rátekint egy korabeli, a települést az Ipoly felől ábrázoló térképre, láthat rajta négy, magasba törő pontot: nyugaton a katolikus, északra, az Óváros téren a „szerb”, távolabb, dél felé az evangélikus templomot, illetve az épülő zsinagógát. Ez már XIX. századi kép, de tökéletesen mutatja miként különültek el városon belül az egyes néprétegek.

A főlevéltáros kitért arra, hogy 1790-ben, a vármegye székhelyének áthelyezésével a város életében is némi fordulat következik be. A közigazgatásban szolgáló emberek, hivatalt vállaló nemesek többségében magyar származásúak, és ők nem csupán ide jártak dolgozni, hanem házakat is építettek, ide költöztek. Ráadásul a reformkor szellemi áramlatai, és a magyar nyelv államnyelvé tétele 1844-ben még inkább felerősítik ezeket a magyarosodási folyamatokat, amely nyelvi asszimilációt is eredményez. A Kiegyezés után végzett felmérésekben már a lakosság kilencven százaléka magyarnak vallja magát, annak ellenére, hogy a szláv és egyéb szó még igen gyakori a mindennapi életben – elsősorban a piacon. A balassagyarmati zsidóság sokáig megőrizte teljes elkülönülését, „orthodox” voltát, csak a huszadik század hoz e téren változást – egészen 1944-ig, a Holocaust borzalmaiig, amikor tömegesen deportálják és pusztítják el a gázkamrákban őket.

A második világháború utáni időszak hozza az utolsó arculatváltozást Balassagyarmat népességi összetételében – ért el a mai időkig a történeti visszatekintés. Ez szorosan összefügg a modernizációval. A lakótelepek építése, a falusi emberek nagyszámú városba költözése, a gyáripar megjelenése még inkább egyneműbbé teszi a képet, ami napjainkig hat.

Az előadó a végén részletesen kitért az egyes népek sajátosságaira, külön szólva a cigányságról, kiemelve néhány érdekességet: a Balassagyarmatra települt cigányság szinte kizárólag „muzsikus” volt, azaz a mikrotársadalom elitjéhez tartozott. Ennek legfőbb oka, hogy a kézműves vándorcigányságnak a sok iparos között rengeteg „konkurenciája” akadt, ami megakadályozta a tartós letelepedésüket.

H.H.