Nem csak a város hősei voltak

Megszámlálhatatlanul sok koszorú a városháza oldalában. Felette az emléktáblán a dicső múlt, márványba foglalt hős nevekkel. Balassagyarmat 1919. január 29-re emlékezett. Arra a napra, amikor a nagyszerű polgári összefogás eredményeképpen kiűzték a cseh betolakodókat, és nem csupán otthonukat, lakóhelyüket, hanem a hazát is megmentették. Ezért csatolták örök időkre a település névtáblájához: Civitas Fortissima, azaz Legbátrabb Város.

Persze nem mindig telt így, díszes ünneppel ez a hideg januári délelőtt-délután. A két világháború közötti hazafias pátosszal teli köszöntések után a kommunista-szocialista rendszer sötét homályba kényszerítette a város legfényesebb pillanatait. Száj nem beszélhetett nyíltan az elődök tetteiről, mert mindig akadt egy pár fül, amely hallgatózott, és jött a büntetés, legenyhébb esetben az erős szemrehányás. De elérkezett az idő, amikor kinyíltak, kinyílhattak a szemek: Kamarás József vezetésével elindult egy kezdeményezés, nagyon mélyről, és kimért, határozott szívóssággal építkezve, nem egyszer falakba ütközve, de az akadályokon mindig túljutva, mígnem Urbán Árpád országgyűlési képviselő az ország parlamentjében előterjeszthette a „Civitas Fortissima cím” törvényjavaslatát, amit a Tisztelt Ház megszavazott.

A három esztendő híján egy évszázaddal ezelőtti eseményeket pénteken több helyszínen, más-más részlet hangsúlyozásával, de ugyanolyan végkövetkeztetéssel idézték fel a szónokok. A temetőben Sinkóné Szrenka Anikó, a Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója, a vasútállomáson Görög Imréné, a Kiss Árpád Általános Iskola igazgatója, a főtéri Civitas Fortissima szobornál Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban pedig Medvácz Lajos polgármester és dr. Szakács Zoltán, a Civitas Fortissima Kör elnöke. A civil kurázsi, az összefogás, a rendíthetetlen hazafiság győzelmet aratott, a harc nem bukhatott el, mert a résztvevők a legvégsőkig kitartottak hitük, céljuk mellett és ők valóban nem csupán a város, hanem az egész ország hősei lettek. A beszédek során mindenki azt hangsúlyozta, a vészes történelmi időkben a vasutasok, polgárok, katonák, és a helyi politikai élet kulcsszereplői egyaránt felismerték, és végül tettükkel erősítették meg: Balassagyarmat magyar föld, amiért érdemes küzdeni, érdemes veszélyt vállalni, vérünket ontani, és meghalni. A bátorság megsokszorozta az erőt, a laktanyát, ahova befészkelték magukat a megszállók, megostromolta a sereg, géppuskák kattogtak, közelharcot vívtak, és 1919. január 29-én visszafoglalták, megmentették ezt a kis, Ipoly-menti földdarabot a hazának. Az összefogás példája pedig lebegjen fennen, az utókor számára is mutatva az utat, hogy a közösség, ha érzi, hogy együtt kell működni egy nagy cél érdekében, mindenre képes, elképzelhetetlen energiákat mozgósíthat – a mai fiatalság számára is rengeteg üzenet hordoz tehát „A Legbátrabb Város” szellemisége.

Medvácz Lajos kitért arra is, ahogy közeledik a dicsőséges események századik évfordulója, úgy lesz egyre nagyobb és nagyobb rangja nem csak helyben, de a megyében és az országban is Balassagyarmat legnagyobb ünnepének. Dr. Szakács Zoltán pedig képszerűen mutatott rá: az 1919-es tettekre való emlékezés és a tisztelgés rendszerváltás idején felizzott szikrája lobogó fáklyává terebélyesedett, és a ma nemzedékének már nincs más dolga, mint hűen őrizni a lángot, ami most már biztos, hogy sohasem alszik ki.

A központi ünnepségsorozat zárásaként adták át a művelődési központban a díszpolgári címeket és a Pro Urbe elismeréseket. Ebben az esztendőben Csemniczky Zoltán Munkácsy-díjas szobrászművész, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ idén nyugalomba vonult igazgatója, illetve Ember Csaba, a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, a százötvenegy esztendős Balassagyarmati Dalegylet karnagya kapta meg a díszpolgári kitüntetést. A Balassagyarmatért emlékérmet idén négy kiemelkedő személyiség érdemelte ki: poszthumusz Telek Balázs, a tavaly ősszel tragikusan fiatalon elhunyt nemzetközi hírű fotóművész; Sztancsik József sportvezető, a városi triatlon élet egyik vezéralakja, a Gyarmati Színkör tagja; Melo Ferenc, a Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola igazgatója, aki 1992 óta irányítja az intézményt, illetve dr. Szrenka János, a dr. Kenessey Albert Kórház-rendelőintézet sebészeti osztályának vezető főorvosa. A díjakat Medvácz Lajos polgármester és Csach Gábor alpolgármester adták át. 

H.H.

Fotó: archiv (Gyurkó Péter)

Olvadó hóemberek

Furcsa telünk van. Egész decemberben szinte egy pehelynyi hó sem hullott, és amikor január első napjaiban gyors tempóban leesett pár centi, a hirtelen jött felmelegedés azonnal olvasztani kezdte a fehér szőnyeget. Nem csoda hát, ha a hideg hónapok jelképéből rögvest a megérkezését követően máris különböző alakokat formáznak kicsik és nagyok. Vélhetően hasonló elhatározás mozgathatta mindazoknak az ujjait, akik a csütörtökről péntekre virradóra Balassagyarmaton lehullott csillogó lepel darabjaiból ezt a képünkön látható hóembert mintázták. A derék figura a Mikszáth Kálmán Művelődési Központtal szemközt, a tömbház árnyékában, a körforgalom szomszédságában állt a vártán, és vigyázta a Rákóczi út forgalmát. Nos, ő sem bírta ki sokáig az idők próbáját. Vasárnap reggelre már csak egy kis kupac jelezte, nyomát a járda és az úttest között. Sebaj: ha megjön a következő hó, újra lehet formázni – immár a „testvérét”!

H.H.

Különleges magyar író

Egy híján százhetven esztendeje, január 16-án, egy hideg téli napon született Szklabonyán Mikszáth Kálmán.  A Nagy Palócra ebből az alkalomból, a hagyományokhoz híven a balassagyarmati régi vármegyeháza előtti szobránál emlékezett az irodalmár nevét viselő baráti társaság.

A mintegy félszáz tisztelgőt a Mikszáth Kálmán Társaság nevében Pásztor Sándor elnökhelyettes köszöntötte, majd a Balassi Bálint Gimnázium kilencedik osztályos diákjai adtak elő népdalcsokrokból, anekdotákból, visszaemlékezésekből és egyéb szövegrészletekből összeállított műsort.

Ennek egyik legvidámabb „eleme” az volt, amikor Mikszáth és a hírneves festő-kortárs Szinyei Merse Pál beszélgetésből idéztek. Szinyei festményét megtekintve az író elmerengett, majd megkérdezte, övé e a képen látható föld, és eladó-e. Az igen válaszra Mikszáth így felelt: „Te vagy a legboldogabb dzsentri a világon, mert kétszer is eladhatod ugyanazt a földet…”

A fiatalok előadását követően dr. Fényes-Bók Szilvia, a Balassi Bálint Gimnázium igazgatója mondott beszédet. Ebben kiemelte, Mikszáth a legkülönlegesebb magyar írók körébe tartozik, mert megható természetességgel tár az olvasó elé olyan emberi értékeket, mint hűség, becsület, szeretet, a szülőföldhöz való ragaszkodás. De különös is egyben, hiszen rendkívül ellentmondásos személyiség: szereti a feleségét, mégis elválik tőle, hogy másodszor is elvehesse. Nagy átéléssel és tökéletes realizmussal mutatja be a felvidéki parasztság életét, mégis, a dzsentri világban érzi otthonosan magát. Erős kritikával illeti kora politikai életének mindennapjait, mégis, kormánypárti képviselőként ül a parlamentben, és teljességgel megértő azokhoz, akiket élces megjegyzésekkel illet műveiben. Hatalmas erejű mesélő, ám a huszonhárom év alatt csak kétszer szólal fel a képviselőházban. Mikszáth Kálmán alakja, munkássága sok tekintetben, a igaz, realista ábrázolásmódban, az élőbeszéd használatában, az egyes történetek szokatlan nézőpont-technikájában túlmutat a tizenkilencedik, sőt a huszadik századon, és prózája ma is kedvelt olvasmány. Különleges formában láttatja a hibákat és az erényeket: bűnében csodálja és erényeiben megmosolyogja hőseit – mondotta a tanárnő.

Az ünnepség záró „felvonásában” az intézmények, szervezetek és önkormányzatok képviselői – így Medvácz Lajos balassagyarmati és Gulyás Géza mohorai polgármester – megkoszorúzták Herczeg Klára Mikszáth-mellszobrát.  

***

Mikszáth és az elnök

A közvélemény számára talán kevéssé ismert esemény, hogy a betegségekkel küszködő Mikszáth Kálmán életének utolsó évében, 1910-ben találkozott Theodore Roosevelt-tel, az Amerikai Egyesült Államok korábbi elnökével. A politikus Európai körútja során közbeiktatva Budapestet, személyesen szeretett volna beszélgetni a Szent Péter esernyője híres szerzőjével: a mű egyik kedvenc olvasmányává vált. Ahogy fogalmazott: „még ma is látom az egyes alakokat, a fiatal papot, a kocsmát, a szegény község lakóit, és bizony jóval előbb ismertem Magyarországot, mintsem hogy idejöttem” – ezekkel a szavakkal igyekezett bókolni a Nagy Palócnak. Ám csalódás lett a vége. A fővárosi Hungária szállóban létrejött találkozás során ugyanis Mikszáth ügyet sem vetett arra, hogy az Atlanti-óceán túlpartján mekkora sikert aratott magas körökben is a könyve. Inkább azt kezdte ecsetelni a messziről jött érdeklődő férfiúnak, hogy milyen sanyarú a sorsa a magyarságnak az Osztrák-Magyar Monarchiában, Bécs mennyire elnyomja az építő jellegű budapesti kezdeményezéseket, és az ország közjogilag tulajdonképpen csak papíron létezik. És csak panaszkodott, panaszkodott szenvedélyesen az őt meghökkenve, meglepetten hallgató Rooseveltnek. Amikor pedig az író észrevette, hogy ezekkel a kifakadásaival teljesen elkedvetleníti az elnököt, aki egészen mást várt a beszélgetéstől, inkább elhallgatott, és már nem is érdekelte milyen kiváló személyiség tiszteleg előtte. A látogatás után aztán egy ironikus hangvételű cikkben be is számolt a politikai érvek kedvezőtlen fogadtatásáról. Bizony, ez a jelenet is szervesen hozzátartozik a Mikszáth-egyéniségről alkotott teljes képhez.

H.H.

Energetikai korszerűsítések Érsekvadkerten

Három közintézmény energetikai korszerűsítését végezték el az elmúlt esztendő utolsó hónapjaiban Érsekvadkerten. A műszaki kivitelezés lezárulását követően január 14-én délután már ünnepélyes átadóünnepséget tartották meg Nógrád megye hatodik legnagyobb lélekszámú településén – Balla Mihály országgyűlési képviselő jelenlétében.

Az eseményen először dr. Kovácsné Nagy Mária, a falu polgármestere elmondta, 83 millió 250 ezer forintot kaptak a községháza, az idősek otthona, illetve a közösségi ház teljes energetikai felújítására, benne elsősorban a nyílászárók cseréjével és a fűtési rendszer modernizálásával. Ráadásul igen gyorsan hajtották végre a munkálatokat a kivitelezők, hiszen az október közepi „felvonulást” követően december közepére már a műszaki átadás is megtörténhetett. Majd köszönetet mondott mindazoknak, akik a beruházás előkészítésében és lebonyolításában tevékenyen részt vettek.

Balla Mihály hozzászólásában örömét fejezte ki, hogy a nyugat-nógrádi térség több településén végeztek a közelmúltban hasonló energetikai korszerűsítéseket, amelynek köszönhetően az önkormányzatok fenntartási és működési költségeiben jelentős megtakarítások érhetőek el. A gyorsan elvégzett munkák jóvoltából sikeresen befejeződött a 2007-2013 közötti uniós fejlesztési ciklus lezárása, így teljes erővel az elkövetkező támogatások előkészítésére lehet összpontosítani – hiszen a folyamatok nem állnak le. A honatya hangsúlyozta, rendkívül fontos, hogy helyi vállalkozások vettek részt a kivitelezésben, ráadásul olyan cég, amely nemrégiben a szentkúti vallási kegyhely felújítását végezte.

A rendezvényt követően a házigazdák és vendégeik bejárást tettek a három korszerűsített épületben.

H.H.-Sz.B.

Felújított gyarmati mentőállomás

Ünnepélyes keretek között, Medvácz Lajos polgármester jelenlétében adták át Balassagyarmat részlegesen korszerűsített mentőállomását. Egyelőre a szociális épület készült el, a tervek szerint néhány hónapon belül a garázsokat is felújítják.

A szűk szakmai körben tartott rendezvényen dr. Breitenbach Géza, az Országos Mentőszolgálat észak-magyarországi regionális igazgatója kifejtette, több mint öt éve indult hazánkban az a fejlesztési folyamat, amelynek során a magyar állam és az Európai Unió közel tizenegy-milliárd forintot fordított e terület színvonalának emelésére. Huszonkét vadonatúj mentőállomást építettek, további hatvanat felújítottak, kétszáz új mentőautóval növelték a gépjárműparkot, oktatási, betanulási célra úgynevezett skill-laborok létesültek, és minden egyes megye egy mentőorvosi kocsit is kapott. Balassagyarmatra ebből az összegből mintegy harmincmillió forint jutott, amivel több évtizedes áldatlan állapotnak kívánnak véget vetni. Egyelőre a mentős szakszemélyzetnek kényelmesebb környezetet biztosítottak, illetve több eszközbeszerzés történt, és remélhetőleg rövid időn belül pénzügyi forrást találnak a garázsok korszerűsítésére is – például elengedhetetlen az ajtók kicserélése egyszerűbben és gyorsabban nyíló-záródó szerkezetekre. 

Medvácz Lajos elmondta, a városnak régi vágya volt, hogy a katasztrófavédelmi kirendeltség épületét követően a hasonlóképpen kiemelten fontos szolgálatot ellátó mentősök is jobb körülmények között láthassák el feladatukat. Örömét fejezte ki, hogy kedvezően alakultak a folyamatok, és bízik benne, hogy a mentőautók gyorsabb kiállásában is hamarosan előrelépés lesz. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben a különböző támogatásoknak köszönhetően a mentőszolgálat életében fokozatosan valósulnak meg a további fejlesztések, és nem „hektikus módon”, újabb hosszú éveket kell várni a következő korszerűsítésekre.

Újságírói kérdésre dr. Breitenbach Géza megerősítette, az Országos Mentőszolgálat központjában azon munkálkodnak, hogy a balassagyarmati állomás garázsainak komplex felújítása néhány hónapon belül valóban megtörténjen.

Szöveg: Hegedűs Henrik

Kép: Sümegi Tamás

Jeszenszki Sándor emlékére

Elhunyt Jeszenszki Sándor, a romhányi futballkapu egykori hű őrzője, akit mind sportbarátai, mind szülőfalujában, csak így, egyszerűen Jeszo-nak ismertek. Jeszo: már-már nem is személy – hanem fogalom volt. A jó kedélyű, a mindenkit megnevettető, a minden borút vidámsággá alakító cimbora, a kedves, biciklis alak, aki nélkül üres a romhányi utca, aki nélkül szürke a szüreti vigasság.

1968-tól élt benne a foci világában. Az ifi csapat kapusaként kezdte megragadni a kapuja felé süvítő labdát. Huszonkét éven át védett, ebből tizenhét szezonon keresztül a romhányi csapatban. Persze, hívta őt más sportklub is, így játszott Bánkon, Kétbodonyban és Szátokon is – beválogatták a járási bajnokság legjobbjai közé. De – ami leginkább jellemző volt rá – az öltözőben elmondott bolondos viccei oldották a játékosok feszültségét a meccs előtt, a fiúk felszabadultan futottak ki a pályára, vidáman rúgták a bőrt, mert mögöttük Jeszo állt a kapuban, stabilan és biztatóan. 

Soha nem volt sportszerűtlen, soha nem állította ki a játékvezető. Bolondja volt a labdának, mindegy, milyen sportágról volt szó. Hiszen kézilabda kapusként is megállta a helyét. Sportemberként nem csupán a gömbölyű játékszer volt a gyengéje, hanem a halak is. Imádott horgászni. Hihetetlen történeteket mesélt a nagy csukáról, a nehezen fárasztott cigányhalról, és e történeteken ő nevetett a legnagyobbat. De Mikulásként, kisbíróként, avagy bármit kívánt tőle közössége, a legnagyobb örömmel vetette bele magát az új és új szerepekbe. És játszott, és bolondozott, töretlen kedélyével még a kovászos uborkát is nevetésre fakasztotta.

Engem – s ez most személyes élmény – különösen kedvelt. Első indiai utam után, a Nógrád megyei Hírlapban megjelent sorozatom összes példányát megőrizte.

- Bélám, ha ott lehettem volna veled… - mondta gyakorta.

Nem lett volna botorság. Jeszoval végigkacagtuk volna Indiát.

Öreg barátom, legyen számodra könnyű az anyaföld.

(Jeszenszki Sándor temetése január 13-án, szerdán délután fél kettőkor volt a romhányi temetőben.)

Sztranyovszky Béla

Árvizek a Lókos mentén

Romhányban járva rendszeresen áthaladunk a községet kettészelő kis patakon, a Lókoson, aminek partján egykoron Rákóczi kurucai is megfordultak. Az utóbbi napok kitartó esőzései következtében jelentős mértékben felduzzadt a víz a mederben. Most nincs különösebb veszély, de a múltban a Lókos – és mellékága a Kétbodonyi patak – sokszor megtréfálta már a falubelieket.

Az év legnagyobb részében békésen csordogál vízinövényekkel benőtt, iszapos medrében, szúnyoglárvákat, piócákat, halacskákat - és néha pézsmapockot - terelgetve. De olvadáskor, különösen, ha a forrásvidéken, a Börzsönyben nagy a hó, vagy egy-egy nyári, trópusi zápor, zivatar után elveszti a fejét, tajtékozva, harsogva rohan szűk medre partjai között. Órák alatt megtölti „ágyát”, és minden áron ki akar rohanni az útra, házak közé, kertekbe, szántóföldekre.

Az idősebbek, mint Ott Ottó is, jól emlékeznek az 1963-as jeges áradásra. A jégtáblák fölakadtak a Jánoska-híd pillérénél, megfogták a vizet, ami aztán csak duzzadt, duzzadt, elnyeléssel fenyegetve Romhányt.

- Szóba került már az is hogy fölrobbantják a hidat, ezt azonban a hatóság nem engedélyezte, lévén a híd műemlék. Csónakkal kellett közlekednünk a Pást és a falu között. Volt, aki beleesett a vízbe, de magára vessen, mert berúgott, úgy kellett kihúzni. De aztán elég gyorsan leszaladt az ár, végül nagyobb baj nem lett – mesélt a több mint ötven esztendővel ezelőtti napokról beszélgetőpartnerünk.

Persze, a Lókos „kistestvére”, a Kétbodonyi - vagy, ahogy a helyiek hívják: Malom – patak is tud meglepetést okozni.

- Az 1990-es évek végén, nem emlékszem már pontosan, hogy ’97-ben vagy ’99-ben volt – mondta a kétbodonyi Szabó Gyula – úgy megduzzadt ez a kis patakocska, hogy a két Bodony közötti hídon nem lehetett közlekedni. Valami dolgom volt Nagybodonyban, de még a csizmaszárba is becsapott a víz. A híd korlátjába kellett kapaszkodni, hogy le ne verjen a lábamról az áradat.

(Erre a „kataklizmára” jómagam is emlékszem. Szinte trópusi, monszun-szerű áradat csapott le a falura. Ömlött az eső néhány órán keresztül, aztán, mintha mi sem történt volna, egyik percről a másikra kisütött a Nap. Mély hangú, zúgó mormogásra figyeltünk fel. Feleségemmel elballagtunk az említett hídhoz. Mire odaértünk, már nem volt olyan szörnyű a látvány, de a kisbodonyi kertek végében még fulladoztak a krumplibokrok, a kukorica – Sz.B.)

- 2003-ban volt még nagyon nagy víz a Lókosban – mutatta Ott Ottó – a meder teljesen tele lett. Ott, a házamon horpadás látható az oldalfalon. A víz kijött az útra, már azon gondolkodtam, homokzsákokat töltök, hogy betömjem a lyukat. De aztán nem volt rá szükség, gyorsan leszaladt a víz.

A mostani áradás gyorsan leszaladt. Csütörtökön reggelre már újra csak lassan, komótosan csordogált a víz a patakocskában. Úgy látszik, nem sok hó esett a Börzsönyben. De még korán sincs vége a télnek: nem árt az óvatosság.

Sz.B.-H.H.

Népszerű olvasmány a Börzsönyi Helikon

Praktikus okokból csak az interneten olvasható a nyugat-nógrádi térség havonta megjelenő folyóirata, a Börzsönyi Helikon. A szerkesztők számítása bevált: ma már több ezren töltik le rendszeresen a lapot, amelyben versek és prózai művek mellett e szépséges, az Ipoly és a Börzsöny által körülölelt tájjal kapcsolatos tudományos, ismeretterjesztő tanulmányok, illetve felvidéki témák is olvashatók. A legújabb, januári szám nemrégiben került fel a világhálóra. Krasznai (Karaffa) Gyula alapító-szerkesztővel beszélgettünk a kiadványról.

*Milyen régmúltra tekint vissza a Börzsönyi Helikon és milyen céllal hívták életre?
Egy helyi irodalmi-művészeti lap terve még 2005 év végén jutott az eszembe – elsősorban a Spangár András Irodalmi Kör tagjai számára megjelenési lehetőséget biztosítva. Nógrádi Helikon címmel akartam egy CD-n terjesztett folyóiratot elindítani, amihez mellékletben különféle, az interneten elérhető irodalmi műveket csatoltam volna. Ám már ekkor is felvetődött a pénz kérdése: ha ugyanis a digitális formával eleve elkerülöm a nyomdaköltséget, miért találjak ki én helyette egy másik anyagi terhet? Végül is Végh József barátom beszélt le erről az elképzelésről, s maradtam meg a "netes" közlésnél, de ő javasolta azt is, hogy más legyen a név, mert a „Nógrádi”-hoz a megyei közgyűlés engedélye is szükségeltetett volna. A hegységtől viszont nem kell ilyen engedélyt kérni! Így alapítottuk a Börzsönyi Helikont, s már 2006 januárjában az első szám felkerült Girasek Károly honlapjára (www.retsag.net), aki azóta is biztosítja a tárhelyet számunkra. Egyébként teljesen ingyen dolgozunk: az alkotásokat mindenféle jogdíj és honorárium igénye nélkül kapjuk a szerzőktől, én is bérmentve állítom össze, és az olvasók is ingyen kapják meg, ha letöltik a honlapról. Így, remélhetőleg gyorsan, frissiben elérhetőek az olvasótábornak a térség irodalmi-művészeti újdonságai.

 
*Melyek az alapvető szerkesztői elvek, amelyek alapján az egyes írások bekerülnek a folyóiratba?
Mivel az indulást követően az alkotóink közül sokan elhagyták a lapot (nagyon sokan az irodalmat is), így hamar kibővült a szerzők köre más tájegységen élőkkel, gyakorlatilag „országos”  kiterjesztésű lett a Börzsönyi Helikon. Ez nem baj, bár akkor kicsit elszomorított, aztán elfogadtam a helyzetet. Képzőművészeti anyagoknál elsősorban azt nézem, hogy Nógrád megyei legyen a művész, mert sajnos, igen kevesen ismerjük éppen a helyi értékeinket. Határozott céllal mutatjuk be a megyében élő kézműveseket is, ugyanis alkotásaik igen magas szakmai színvonalat képviselnek, és a közvélemény ismerje meg őket. Sokszor a hozzám küldött versek és írások szinte „feleselnek”, „felelgetnek” egymásnak mondanivalóban, nekem csak észre kell ezt vennem, és „összerakni” őket egy közös felületre. A megjelentetés során törekszem arra, ha valaki - aki a „csapatunkba” tartozik, megszerette a lapot, s a szerzők is megszerették őt – netán gyengébb anyagot küld, akkor sem dobom le a „szerkesztői Taigetoszról”, mert hiszem, hogy manapság minden alkotó szándékú ember értékes! Ha ezt a „helyi”-séget provinciálisnak, ódivatúnak tartják egyesek, sajnálom, de évek-évtizedek óta az a meglátásom, hogy elsősorban a helyi értékeinket kell megbecsülnünk, csak utána lelkesedhetünk a „nagyvilág” felé! Míg a saját értékeinket nem ismerjük, szegények maradunk, hiába jártunk „törökbe, görögbe, spanyolba” s láttuk a világ legnagyobb alkotásait. Kiemelt teret szentelünk a honismereti írásoknak is. Szerencsére három olyan „nagyágyú” publikál nálunk, mint Végh József, aki szinte mindent tud a Börzsönyalja múltjáról,  dr. Csáky Károly ipolysági néprajzkutató, helytörténész, költő, és dr. Koczó József helytörténész-kutató (régebben Vasvári Zoltán néprajzkutató is), akik a jelenlegi és a történelmi Nógrád, illetve a régi Hont vármegye egykori képét, hagyományait, szokásait rajzolják meg nekünk hónapról-hónapra.

*Milyen népszerűséget ért el fennállása során az internetes kiadvány?
A Börzsönyi Helikon első három számát több mint háromezren (!) töltötték le. Azóta az olvasói kör „stabilizálódott”, a letöltések száma alapján havonta minimum 600-800 olvasója van. A mai világban ez hatalmas szám, főleg ha azt nézzük, hogy a nyomtatott lapok sorra buknak el az anyagi támogatások elmaradása, és az érdektelenség miatt. Nagyon fontosak a visszajelzések: több partnerünk rendszeresen kiajánlja a lapot egyetemistáknak, főiskolásoknak, akik sokszor szólnak vissza, hogy forrásanyagokat találtak nálunk, s rajtam keresztül keresik az eredeti szerzőt. Az itt bemutatott kézművesek pedig a Börzsönyi Helikonban történt megjelenésük után megrendeléseket kapnak a termékeikre. Az irodalombarátok szintén nagyra értékelik törekvéseinket, s nem egyszer kapok dicséretet a színvonalasság okán. Úgy gondolom, hogy a saját erőből fenntartott (nem főállású szerkesztőséggel rendelkező) irodalmi-művészeti kiadványok között nagyon is jó a megítélése és a minősége a lapunknak. Ám számomra a legnagyobb öröm az az alkotói közösség, ami létrejött az évek során, s az, hogy rengeteg barátot kaptam szerkesztői munkámért cserébe.

Hegedűs Henrik

Üvegfestő gyerkőcök

Érdekesnek ígérkező programsorozatot kezdeményezett az új esztendőben a galgagutai önkormányzat. A Kincskereső Általános Iskolában havonta rendeznek majd ismeretterjesztéssel egybekötött kézműves foglalkozásokat – gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt  Első alkalommal – múlt szombaton délután – az üvegfestés volt soron.

Az esős-jeges barátságtalan időjárás, a csúszós utak ellenére az előzetes várakozásnál jóval többen érkeztek a rendezvényre. Nem csupán galgagutai apróságok érdeklődtek az üvegfestés művészete iránt, hanem szép számmal jöttek a szomszédos falvakból is, így összesen mintegy harmincan sürgölődtek az asztalok körül.

A kicsiket és nagyokat Szabó Dóra „kreatív mester” avatta be a szakfogások rejtelmeibe. Fogták a befőttesüvegeket, sercegtek a festékes ecsetek, a kis kézművesek serényen pingálták a sablonokat, sorra tisztították az újabb és újabb tárgyakat, hogy aztán ráróják a különböző mintákat. Néhányan annyira belemerültek az önfeledt tevékenységbe, hogy a ruhájukat és a kezüket is buzgón bemázolták. Agócs Gábor, a falu polgármestere is a helyszínen szemlélte, milyen ügyesen dolgoznak az üvegekkel. A szervezők természetesen gondoltak arra is, hogy a festegetések közben a résztvevők megéheznek és megszomjaznak: forró teát hörpölhettek és pattogatott kukoricát majszolhattak. Az amatőr művészek az elkészült alkotásokat büszkén mutatták meg a foglalkozás vezetőjének – és haza is vihették a „termékeket”, amelyek aztán otthon gyönyörű díszei lehetnek a lakásnak, szobáknak, íróasztaloknak.

A tervek szerint a jövőben textilfestéssel, batikolással, süthető gyurmából ékszerkészítéssel bővülhetnek a galgagutai kézműves találkozók.

H.H.

Kommandós akció a Madách-ligetben

Látványos kommandós akció helyszíne volt vasárnap kora délután Balassagyarmat nyugati lakónegyede, a Madách-liget. A lakótelep 13-as számú háztömbjének egyik negyedik emeleti lakásába hatoltak be a Terrorelhárítási Központ álarcos munkatársai. A legfelső szinten lévő szobát a tűzoltóktól segítségül kért emelőkosárral, illetve a tetőről közelítették meg. A helyszínen szemlélődőktől szerzett értesüléseink szerint rendkívül profi módon végrehajtott akció volt. A meg nem erősített információk arról szóltak, hogy az említett negyedik emeleti lakásban egy drogterjesztéssel gyanúsított férfi él, aki délután egy óra tájban az ablaküveget kitörve különböző, nehezen értelmezhető kijelentésekkel, de egyértelműen veszélyesen – sokak szerint robbantással – fenyegetőzött, ezért vonultak ki a rendőrök nagy erőkkel a helyszínre. A beavatkozás végül sikeresen fejeződött be, a gyanúsított személyt elfogták a TEK-esek.
Megtudtuk, hogy Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőrkapitányság sajtószóvivője az Ipoly Televízió érdeklődésére elmondta, a fiatalember erősen feldúlt lelkiállapotban őrjöngött, majd miután baltával kitörte az ablakot és összezúzta a berendezési tárgyakat, az információk szerint a magasból közeledő géppisztolyosoknak azt kiáltotta: "ide lőjetek", ezután eltűnt a lakásban, később már hordágyon szállították le a negyedik emeletről, ami azt feltételezi, hogy a beavatkozás során erőszakkal kellett ártalmatlanítani a férfit.

H.H.

                                                       Képek: facebook - Gyarmat Hangja

Vasvillával szurkálták a tacskót

Szörnyű állatkínzásról érkeztek hírek munkatársunkhoz Cserhátsurányból.  Egy kistermetű, szálkás szőrű tacskót vasvillával szurkáltak meg a községben, és a jószág belepusztult súlyos sérüléseibe.

Először a legnépszerűbb internetes közösségi oldalon jelent meg az információ az állatkínzásról. A gazda szomorúan mesélte el a történetet: néhány napja Zseni névre hallgató kutyájuk elcsatangolt otthonról, majd néhány óra múltán nyüszítve tért haza. Azonnal észrevették testén a sérüléseket, de először úgy gondolták, egy másik ebbel keveredett küzdelembe, ettől lehetnek a sebek. A tacskót gyorsan elvitték az állatorvoshoz, ahol a vizsgálat megállapította, éles, hegyes eszköztől, legnagyobb valószínűség szerint vasvillától származnak a sérülések. Az egyik szúrás olyan mélyre hatolt, hogy megsértette a hashártyát, gyulladást okozott, ami végül sajnos, a kutya halálához vezetett. A gazda nem érti, miként vetemedhetett bárki is a községben szörnyű tettre, hogy vasvillával essen neki egy kis háziállatnak. A család most nekilátott, és a falubeliek segítségét kérve szeretné felkutatni a tettest, akin aztán számon kérik, mit cselekedett, és vállalja is majd az állatkínzás következményeit.

(hegedűs)

Ingyenes telkek a nagycsaládosoknak

Tizenöt ingyenes építési telket biztosít a nagycsaládosoknak a balassagyarmati önkormányzat. A részletekről csütörtökön sajtótájékoztató keretében számolt be Medvácz Lajos polgármester és Csach Gábor alpolgármester. Az erről szóló döntés a tavalyi év utolsó képviselő-testületi ülésén született meg.

Balassagyarmat lakossága Patvarc és Ipolyszög leválását megelőzően megközelítette a húszezret, ma viszont alig tizenhatezren laknak a városban. Ez az apadás viszont nem a születések számának csökkenésére vezethető vissza, sokkal inkább az az oka, hogy a balassagyarmatiak a munkaerőpiacon jobban „mobilizálhatók”, így az elmúlt másfél-két évtizedben sokan költöztek az ország más tájaira, illetve építettek, vagy vásároltak családjuknak házat az agglomeráció közeli falvaiban, Szügyben, Őrhalomban, Patvarcon.

-        A további csökkenést mindenképpen szeretnék megakadályozni, mi több, növelni illene városunk lakosságát – fejtette ki a sajtótájékoztató felvezetőjében Medvácz Lajos. – Nem mindegy ugyanis hányan, és milyen korosztályos összetételben élünk itt az Ipoly partján: elöregedő, avagy fiatalodó társadalmat alkotunk. Évek óta ennek érdekében munkálkodunk, és törekvéseinket több pillérre helyeztük. Közel tíz esztendeje minden egyes megszületendő gyermek után úgynevezett „kelengyepénz” jár, ezen kívül tanulmányi ösztöndíjakkal támogatjuk a továbbtanulókat, abban a reményben, hogy diplomaszerzés után visszatérnek Gyarmatra. Bővítettük a szociális – és egyéb szolgáltatások körét, fejlesztettük az oktató-nevelő és művelődési intézményeinket, és a városban munkát vállaló szakemberek, például orvosok szolgálati lakáshoz jutását is megkönnyítettük. Ehhez csatlakozik most a nagycsaládosok számára az ingyenes telkek biztosítása, amivel voltaképpen megelőztük a kormányzati intézkedéseket, hiszen mi előbb megalkottuk a saját rendeletünket, mint ahogy az országos sajtóban a központi lépések nyilvánosságra kerültek. Szerencsére az önkormányzat rendelkezik elegendő területtel nagyobb igények kielégítésére is.

A december 17-én a képviselő-testület által egyhangúan elfogadott rendelet lényege: tizenöt ingyenes építési telket biztosítanak legalább három gyermeket vállaló családok részére. A telkek kiosztásának elbírálásakor előnyt élveznek a már minimum két gyermeket nevelő, illetve a városba más településekről beköltözni szándékozó családok.

- A tizenöt telek két helyen található – tért ki a további részletekre Csach Gábor. – Újkóváron, két utcában összesen kilenc, míg a déli városrészben hat telek vár gazdájára. Méretük egyenként ötszázkilencven és hatszázötven négyzetméter között mozog, és változó a közműellátottságuk is. Az otthonteremtés során ez mintegy egy-másfélmillió forintos megtakarítást jelenthet a családoknak. Természetesen a leendő tulajdonosok a házépítések alkalmával is részesülhetnek további kedvezményben, ilyen lehet a későbbiekben az első lakáshoz jutóknak járó kamatmentes hitel, vagy a járdaépítési támogatás. Az előzetes felmérések azt mutatják, nagy az érdeklődés a telkek iránt: a pályáztatás folyamatos, a beérkezett kérelmek elbírálása negyedévenként történik majd.

Az önkormányzat vezetői közölték, amennyiben a tizenöt telken felül is jelentős igény mutatkozna otthonteremtésre, úgy további területeket vonhatnak be a programba. Balassagyarmaton új lakások kialakítását tervezik még a Springa dombon, a Szabó Lőrinc Általános Iskola mögött, a Vak Bottyán és Török Ignác utcákban, az Ifjúság útján a lebontott iskolaépület helyén, és a Rákóczi út elején, a Törvényszékkel szemközti oldalon, valamint hasznosítanák a Szondi középiskola által nem használt Bercsényi utcai épületet is.

H.H.

Négy virtuóz Balassagyarmaton

Nem mindennapi élményben lesz részük azoknak, akik január 15-én (jövő pénteken) ellátogatnak a balassagyarmati régi vármegyeházára. Az épület dísztermében a televíziós tehetségkutató versenyről ismert Virtuózok közül négyen koncerteznek.

Az este fél hétkor kezdődő, a Filharmónia Magyarország országos bérletsorozatának részeként tartandó eseményen négy hangszeres szólistát hallhatnak az érdeklődők. A dunaszerdahelyi Rigó Ronald két évvel ezelőtt diplomázott a Zeneakadémia zongora tanszakán, és családjában több muzsikusa, cigányzenész és jazz-művész is van. Demeniv Mihály ukrajnai származású, 2011-óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, jelenleg a mesterképzést végzi, és a harmonika pazar technikájú megszólaltatója. Csabay Zsuzsanna a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke, több külföldi verseny díjazottja, kiváló fuvolista. A legfiatalabb, a még csak tizenhárom esztendős Kiss Zoltán pedig a Józsefvárosi Zeneiskolában tanul, tehetsége legelőször 2013-ban,  a Koncz János Hegedűversenyen mutatkozott meg.

H.H.

 

Diákszemmel a mai és a régi Balassi

Érdekes, és előzetesen sok kétséget rejtő vállalkozásba fogtunk. Arra voltunk kíváncsiak, hogy Nógrád megye legpatinásabb középiskolájában, a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnáziumban a mai diákok mennyire ismerik az intézmény múltját, miként tekintenek vissza az alma mater korábbi időszakaira, és mi a véleményük a mai suliról. A beszélgetés során három fiatal sietett segítségünkre.

Először dr. Fényes-Bók Szilviánál, a BBG nemrégiben kinevezett új igazgatójánál jelentkeztünk ötletünkkel. Ő azt ajánlotta, hogy a három megszólítandó diák közül mindenképpen legyen olyan, aki tisztséget vállal a diákönkormányzatban, mi pedig azt kértük, hogy egyikük csak úgy „essen be a folyosóról” a tereferére, azaz váratlanul érje a téma és a kérdések sora. Végül a szerencse is mellénk szegődött, mert Ábel Boglárka és Kovács Borbála személyében olyan partnerünk akadt, akinek a felmenői között nem csupán ex-balassis diákok, hanem tanárok is akadnak – a nagypapák: Kövér László és Kovács Ferenc. A harmadik ifjú ember, Pap Tamás viszont valóban az utolsó pillanatokban tudta meg, hogy interjúalany lesz.

Így ültünk le tízszemközt az iskola földszinti társalgójába. Sztranyovszky Béla kollégánk – jelesül idén negyvenöt esztendeje lesz, hogy a Balassi falai között letette érettségi vizsgáját – mintegy oldásként rögvest két füzetet vett elő a táskájából. Diákéletének féltve őrzött kincseit: verses antológiákat, amelyeket 1970-71-ben Wágner Béla tanárukkal közösen szerkesztettek. Ennek folytán került szóba a régi, híres tanári karból elsőként Farkas András festőművész neve. Arra a beugratós kérdésre, hogy a tablóképeken kívül vajon hol találkozhat a mai nemzedék minden nap az iskolában a művész-előddel, először csak némi hümmögés volt a válasz: a régi épület emeletre vezető lépcsőfordulójában látható Balassi-festmény ugyanis Farkas-alkotás. Szóba kerülnek más legendás nevek is: Kiss Gyula, Versényi György és Pozsonyi Anna igazgatók, Nagy Rezső és felesége, Szabó Károly és Szabó Károlyné, Nagy Imréék, Nagy Ervinék, Molnár Ferenc és természetesen a két fentebb említett nagyszülő is.

Aztán rátértünk komolyabb témákra. Kiderült, mindhárom beszélgetőpartnerünk azért választotta a BBG-t, mert a családi hagyomány erre az útra vezette, és egyaránt úgy gondolják, itt találták meg leginkább a kellő alapokat és előkészítést a továbbtanuláshoz – hiszen már most komoly célokat dédelgetnek: Boglárka és Borbála fogorvosnak készül, míg Tamás az építészmérnöki szakmával kacérkodik. Mintegy ráerősítésként Ábel Boglárka megfogalmazta: bár nincs ugyan jelentősebb rálátásuk más intézmények oktatási színvonalára, de tudják, a Balassi e tekintetben mindenképpen élen jár a megyében. Ezt maguk is tapasztalják, hiszen magas a követelményrendszer, rengeteget kell tanulni, de ez voltaképpen rendkívül hasznos, mert csak így lehet megfelelően felkészülni a nagybetűs életre. Kiegészítésként Pap Tamás hozzátette: sokszor nehéz összehangolni a szabadidőt a tanulással, de okos időbeosztással ez is tökéletesen megoldható. Ha akarjuk, mindenre marad idő – hangzott egyfajta végkövetkeztetésként.

A társalgásból nem maradhat ki a hasznos szórakozás sem. Azt kezdtük firtatni, milyen élénk, mennyire pezsgő itt a tanórákon kívüli diákélet, milyen önképzési lehetőségeik adódnak a fiataloknak. Kovács Borbála – szerény hangon – vette át a szót. Sajnos az iskolaújságra ebben az internetes világban már nincs komoly igény, annál inkább népszerű viszont a közelmúltban újraindított iskolarádió – persze elsősorban a zene, meg a különböző személyes „szerelmes” üzenetek viszik itt a prímet -, illetve a diákság a facebook-on külön közösségi oldalt „üzemeltet”. A diákönkormányzatban pedig arra törekednek – hangsúlyozza Ábel Boglárka -, hogy minél több programot szervezzenek a tanulótársaknak. A „kötelező” ünnepi megemlékezéseken túl rendszeresen szerveznek megmozdulásokat: gólyaavató, szalagavató, farsang, iskolanap, koncertek, előadások. Legutóbb, mikulás alkalmából, aki piros, bojtos télapó-sapkában jött a suliba, szaloncukor ajándékot kapott, karácsonyra pedig osztálydíszítő versenyt hirdettek. Reményeik szerint egyre többen kedvet kapnak a közösségi tevékenységhez.

Lassan befejeződött a beszélgetés: csöngetés jelezte, hogy letelt az az egy tanórányi idő, amit a tereferére fordíthattunk, de mindannyian meglepődve tapasztaltuk, milyen gyorsan elszállt az idő. A végére a diákok teljesen feloldódtak, és egyéb élményeiket is szívesen osztották meg a két érdeklődő felnőttel. Zárásként az igazgatói irodában dr. Fényes-Bók Szilviával osztottuk meg tapasztalatainkat az eszmecseréről – amelyek igen kedvezőnek bizonyultak.

Szöveg: Hegedűs Henrik

Fotó: Sztranyovszky Béla 

Megjelent: Nógrád Megyei Hírlap - 2016. január 5.