Tűzoltás az iskolaudvaron

Nem mindennapi ajándékkal kedveskedett az Országos Tűzmegelőzési Bizottság a nőtincsi általános iskola diákjainak. Mivel a „Szikrától a hamuig” című pályázaton ők lettek a legaktívabb oktatási intézmény, elnyerve a „Legkreatívabb Iskola” kitüntető címet, egész délelőttöt átfogó tűzoltási bemutatót tartottak nekik a lánglovagok.

A múlt pénteki rendezvény a hivatalos köszöntőkkel kezdődött. Dr. Bérczi László dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő szólt először kedves szavakkal a gyerekekhez, és röviden ismertette a pályázat lényegét. Elmondta, hogy a 2012-ben három minisztérium közös kezdeményezésére megalakult Országos Tűzmegelőzési Bizottság 2015-ben már másodízben hirdette meg alkotói-művészeti pályázatát az általános – és középiskolás korosztály számára, és idén közel ezerhétszáz művet bíráltak el, ami azt jelenti, hogy a szülőkkel és pedagógusokkal együtt több mint tízezer embert szólítottak meg. Az ezerhétszáz pályaműből hetvenhét érkezett be Nőtincsről, ami azért elismerésre méltó arány, mert a „suliban” alig százan tanulnak. A parancsnok reményét fejezte ki, hogy a diákok azzal, hogy komolyabb figyelmet fordítanak a tűzoltók munkájára, a tűzmegelőzési ismeretek elsajátításában is élen járnak majd, akár már középiskolásként, amikor önkéntes közösségi munkát kell választaniuk.

Az eseményen megjelent Balla Mihály országgyűlési képviselő beszédében a görög mitológiát idézte, Prométheusz történetét, aki ellopta az istenektől a tüzet, ezért büntetéssel sújtották. A mai korra kivetítve tanulságként említette, ha nem bánunk jól a tűzzel, ha nem figyelünk oda a veszélyeire, könnyen bajba juthatunk. Hozzátette, példaértékű munkát végez a katasztrófavédelem azzal, hogy minél szélesebb körben teszi ismertté a tűzvédelmi feladatokat.

Molnár Éva, a nőtincsi iskola igazgatója elmondta, a diákok már legalább tíz éve vesznek részt a különböző balesetvédelemmel kapcsolatos megyei versenyeken, így teljesen egyértelmű volt, hogy ilyen nagy számban jelentkeztek erre a pályázatra, és a vendégek tiszteletére ezen a napon mindenki élénkpiros öltözetbe bújt. Berecz György ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató pedig köszönetet mondott mindazoknak a tehetséges tanulóknak, akik nagyon ügyes, és kiváltképp színes alkotásokat adtak be – hiszen ő maga is minden egyes nógrádi rajzot-képet megnézett.

A program második része már az udvaron zajlott. A gyerekek és a tanítók-tanárok a nyitott teraszra vezető lépcsőkön foglaltak helyet, míg a lánglovag-szakemberek nekiláttak a bemutatók előkészítéséhez. Először egy olajtűz-oltást szimuláltak. Amikor hirtelen magasra csapott fel a több méteres lángoszlop, hatalmas sikolyokkal jelezték az apróságuk ámulatukat, hiszen a közelebb ülők arcát egy pillanatra a forróság is „megcsapta”. Ezután egy lakószobának berendezett konténerben lévő tárgyakat gyújtották meg szépen sorban a tűzoltók, a jelzésre szirénázva érkezett a szerkocsi, villámgyorsan összeszerelték a fecskendőket. Olykor fülsiketítő pattogás is hangzott bentről, amikor a csóvák elérték például a dezodoros flakonokat, és sípoló hang jelezte a szénmonoxid-érzékelő berendezés beindulását. Pár perc múlva a kitartóan kilövellő vízsugarak megfékezték a tüzet. A bemutató hátralévő részében volt még baleseti roncsvágás is, illetve az ifjúság különböző tesztek kitöltésével bizonyíthatta, mennyire jártas a tűzvédelemben.

Szöveg: Hegedűs H.

Fotó: Sztranyovszky B.

Tornacsarnok-átadó Őrhalomban

Kívül-belül teljesen megújult az őrhalmi József Attila Általános Iskola tornacsarnoka. A korszerűsített létesítményt nagyszabású ünnepség keretében adták át csütörtökön.

A rendezvény első részében a házigazda intézmény nebulói mondókás-énekes műsort adtak elő, benne a „Sehallselát Dömötör”, a tücsök és a hangya közismert történetével, illetve a „bújj,bújj zöld ág” gyermekjátékkal. Ezután Farkas Egon, Őrhalom polgármestere mondott beszédet, amelyben felidézte a beruházás legjelentősebb mozzanatait. Kifejtette, hogy a szabadtéri létesítményeket követően a fedett sportterem került sorra. A huszonöt évvel ezelőtt emelt tornacsarnok az elmúlt időszakban rengeteg sebtől vérzett, beázott a tető, felszakadt a burkolat, és az öltözőkben is sok hiba keletkezett, elkerülhetetlenné vált a teljes felújítás. 

A Belügyminisztérium pályázatán 2014-ben nyertek el a célra mintegy 19 millió forintot, amelyhez húsz százalékos önrészt csatolt az önkormányzat. A kivitelezés során az öltözők fölött kicserélték, a teremben megerősítették, illetve beázás-mentesítették a tetőszerkezetet, a küzdőtér új borítást kapott, illetve önerőből, saját szakemberek segítségével további kisebb-nagyobb munkálatokat végeztek, festettek-mázoltak, folyosót burkoltak, megoldották a biztonságos csapadék-elvezetést. A polgármester szerint így egy időtálló komplexum készült el, amely nem csupán az iskolások sportfoglalkozásainak, egyéb szabadidős-tevékenységeknek, zumbának, alakformáló tornának adhat helyet, hanem a község ünnepi eseményeit, például a jótékonysági bált is már jóval jobb körülmények között rendezhetik meg itt. Horváth Bertalan plébános pedig megáldotta, és a fiataloknak testi és lelki egészségének és növekedésének ajánlotta a megszépült tornatermet.

A Vitalitás SE látványtáncosainak szemgyönyörködtető bemutatóját követően Balla Mihály országgyűlési képviselő, valamint Selmeczi Zoltán, az Oktatási Hivatal Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központjának megbízott vezetője szólt a hallgatósághoz. A honatya elsősorban azt hangoztatta, hogy az ifjúság számára a a focizás, a kosárlabdázás, a tornászás örömén túl közösségi élményt is ad a sportcsarnok, és ahhoz, hogy a felnőtt korban az élet legnehezebb területein is megállja a helyét az ember, a kellő erőnlétet és egyensúlyt itt, az iskolában kell megszereznie. Az oktatási szakember előbb nagyoroszi gyermekkorát idézte, amikor még nem voltak a számítógépes világ hipermodern vívmányai, majd sajnálatosnak nevezte, hogy a magyar társadalomnak csupán negyven százaléka mozog rendszeresen, amivel hazánk az európai rangsor vége felé kullog, de talán ezek a korszerűsített létesítmények, a fejlesztési programok lehetővé teszik, hogy az arány mielőbb kedvezően változzon.

A rendezvény záró részében az iskola pedagógusa, Menyhárt Éva énekelt két népdalt, Bozsonyik János, az intézmény igazgatója pedig köszönetet mondott mindazoknak, akik a beruházás előkészítésében és végrehajtásában részt vettek, az ötletgazdáktól, a pályázat megalkotóin, az önkormányzaton, a kormányon át a kivitelezőkig.  Végül Balla Mihály, Bozonyik János, Farkas Egon és Barna János, a megyei közgyűlés alelnöke átvágták az átadási szalagot, és egy kis labdázgatással jelképesen megindították a sportfoglalkozásokat.

(hegedűs)

Nem „Kedves-kedtek” a régi mesternek

A sérültek közül csupán Munkácsi nem épült fel a hétvégére, de Kajdy sem utazhatott a többiekkel, így csak a legutolsó pillanatokban dőlt el a vendégcsapat védekezési felállása – Dóczi és Mikita kapott középen vezérszerepet. Az első nyolc perc a kiegyenlített játék jegyében telt, ami a dobott gólok számában, és a kihagyott hétméteresek arányában is megmutatkozott. A korábbi gyarmati mester, Kedves László irányította hazai társaság ekkor előnybe került, elsősorban hosszú lejáratú, késleltetett támadásaik sikeres befejezéseivel, amelyekben a két salgótarjáni kiválóság, Hajdú és Forgács jeleskedett. A félidő utolsó harmadára azonban kissé megtorpant a törökszentmiklósi alakulat, büntetőt is rontottak, míg Duzsi, Piroska és Székely révén a szünetre egyenlítettek a kábelesek.

Fordulás után is maradt a hullámzó teljesítmény – igaz, mindkét oldalon. Négy perc elteltével Duzsi gyors egymásutánban lőtt két találatával rövid időre átvette a vezetést az Ipoly-parti legénység, de újabb hibák keletkeztek a játékukban és Nyeső vezérletével ismét a házigazdákhoz került a meccs irányítása. Úgy tűnt, hosszabb távon marad a két gárda közti két-három gólos különbség, ám Hajdú kimaradt hétméteresét követően fordult a kocka. Az addig is kitűnően védő Djukanovics egyre-másra hárította a Szolnok megyeiek próbálkozásait, míg Székely és Mikita szépen szőtték az akciókat – pontos befejezésekkel előbb csökkentve a hátrányt, majd meg is fordítva az eredményt. 20-22 után még egalizálni tudott a vendéglátó együttes, de a korábbi találkozókon kissé halványabb produkciót mutató Vízler fontos pillanatokban lőtte ki a hálót, így az egyre fáradó szentmiklósiak már nem tudtak feltápászkodni: Székely hetedik gólja végképp eldöntötte a két pont sorsát.

Összességében ezen a mérkőzésen a Kábel SE ötven percig lényegében futott az eredmény után, de a hajrában néhány jó egyéni teljesítménynek és a feljavuló védekezésnek köszönhetően megtartották a nehezen kiharcolt előnyt.

Molnár Ferenc: Most gyengébb játékkal nyertünk, és ez azért sokkal kellemesebb érzés, mint jó teljesítménnyel veszíteni.  Sokat hibáztunk, az ellenfelünk lassú támadásszövése elaltatta a fiúkat, de ma mindig akadt valaki, aki a legjobbkor lendítette előre a szekeret. Vendégként már „pontosabbak” vagyunk, ha hazai pályán is szép sikereket akarunk elérni, a Nyíregyháza elleni formát kell hozni.

H.H.

A jegyzőkönyv:

ARAGO-Törökszentmiklósi KE – Balassagyarmati Kábel SE 24-27 (11-11)

Törökszentmiklós, 150 néző, v.: Csányi, Zörgő.

Kábel SE: DJUKANOVICS – Bécsi 1, SZÉKELY 7/3, DÓCZI 1, Mikita 6, Leiter 1, Szabó A. 1. Csere: Síró (kapus), Duzsi 4, Szabó T. 3, Piroska 1, Vízler 2. Vezetőedző: Molnár Ferenc.

A Törökszentmiklós gólszerzői: Forgács 6/1, Hajdú 4/1, Pesti 4, Vujovics 3, Gál 3, Nyeső 2, Kovács 1, Vojinovics 1.

Hétméteresek: 5/2, ill. 4/3. Kiállítások: 8, ill. 8 perc.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 2-2, 10. perc: 7-5, 13. perc: 9-6, 20. perc: 11-8, 34. perc: 12-13, 36. perc: 16-13, 45. perc: 20-17, 54. perc: 20-22, 58. perc: 22-25.

 

„Nincs értelme az életemnek, ha megadom magam”

Bő négy hónap alatt országos sikert aratott Hatala Csenge: Hírzárlat – A balassagyarmati túszdráma című, májusban megjelent könyve, amely egészen új megvilágításokban tálalja az olvasó elé az 1973-as hírhedt eseménysort, és a két testvér tettig vezető útját. Az Országos Könyvtári Napok rendezvényének előadásán, a Madách Imre Városi Könyvtárban a fiatal szerző néhány kulcskérdés köré szőtte gondolatait.

Ahogy annak idején, a kötet május végi bemutatóján, a negyvenkét évvel ezelőtti dráma helyszínén, a jelenlegi Szent Imre Keresztény Iskolában, most is szép számú közönség előtt beszélt forráskutató munkájáról, és a mű keletkezési körülményeiről Hatala Csenge. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, milyen új mozzanatokkal rukkol elő a szerző, hiszen akik azóta olvasták a Hírzárlat-ot, minden bizonnyal rengeteg eddig nem ismert információval gazdagodhattak.

A vetítőképes előadásban először a hátteret, a túszejtés gondolatához vezető utat, az okokat igyekezett boncolgatni az író. A határőr főtisztként szolgáló, hajdúsági paraszti sorból származó apa és a pártapparátusban dolgozó, dunántúli gyökerű anya egyáltalán nem törődött a két Pintye-fiúval, Andrással és Lászlóval, egyáltalán nem éltek meghitt családi közegben, így a szeretetéhség különc viselkedési formákat alakított ki a fiatalokban. Ahogy László fogalmazott: apja „tizenegy kitüntetést kapott… mi meg az utcán csellengtünk”. Ez a mondat is kellő adalék lehet, hogyan jutottak el addig az ötletig, hogy azon a január eleji vasárnap estén behatoljanak a lányok kollégiumába. Egyértelműen élt bennük a „lelépési vágy”, a szabadulás ebből az országból. De mivel vezető beosztású személyek gyermekei voltak, aligha hagyhatták volna el legálisan, útlevéllel az országot, ha ezt választják, nincs pénzük, ellenben ha túszt ejtenek, akkor akad esély a meggazdagodásra – vélekedtek az elkövetők.

Szintén érdekes fejleményként utalt Hatala Csenge arra, milyen pszichés és viselkedési jellemzői voltak a vezér-fivérnek, Andrásnak. Hazug, arrogáns, nagyzoló, hideg tekintető, de okos, szárnyaló fantáziával megáldott – hangoztak el a jelzők. Egyszer úgy csábított ki lányokat a nyírjesi tóhoz, hogy ott kishajó-vezetésből fog vizsgázni, de ebből egy szó sem volt igaz, miként az sem, hogy kopaszságát a fővárosi vízirendőrök erőszakosságának köszönheti. A másik testvér, László ennek ellentéte: esetlen, vicces, szerepjátszási hajlamú, jó vitapartner, de rendkívül szűkszavú egyéniség – erről a személyes találkozó alkalmával is meggyőződött a könyv írója.

A szélsőséges magatartás taglalása során felmerült a dráma napjaiban megmutatkozó viselkedési formák, megnyilvánulások elemzése is. Dr. Samu István pszichiáter főorvos, aki tárgyalt a fiúkkal, és aki egyedüliként bemehetett a fogságba ejtett lányok szobájába, egyértelműen úgy fogalmazott, nem talált Andráson elmebetegségre uraló jeleket. De a viselkedési formái mindfenképpen antiszociális személyiségzavarra utalnak. Az idősebbik Pintye-fiú teljesen tisztában volt tette súlyával, hiszen úgy fogalmazott: „ha kimegyek az ajtón és megadom magam, akkor úgy az életemnek nincs értelme.” Ez is utal arra – mondta Hatala Csenge – hogy talán készült is a halálra, és amikor az ablakhoz lépve a halálos találatokat kapta a mesterlövészek puskáiból, már minden mindegy alapon leszámolt a sorsával.

A szerző végül hozzátette, Magyarország történelmének első túszejtő akciójának kezelése és megoldása során a hatóságok több technikai és taktikai hibát vétettek, vagyis nem voltak ilyen jellegű cselekmény elhárítására tökéletesen felkészülve. A balassagyarmati események hatására vonták le a tanulságokat a rendőrségnél, hogy szükség van egy elit kommandós alakulatra, így hozták létre a mai Terrorelhárító Központ elődjét, és születtek szigorúbb rendszabályok a katonai objektumok fegyveres őrzésére – hiszen a cselekmény előtt András „lazán” kisétált a határőrség épületéből, kabátja alatt a géppisztollyal.

Hatala Csenge végül kifejtette: reméli, hogy a Hírzárlat című kötet sok hazugsággal, csúsztatással, ferdített ténnyel, és számos tabuval is leszámol, amely négy évtizeden át körüllengte az 1973-as balassagyarmati túsztörténetet, és a főszereplők megszóltatásával hiteles képet fest, mi történt valójában azokban a téli napokban a városközpontban lévő diákotthonban. 

H.H.-Sz.B.

Sportcsarnokok épülhetnek Nógrád megyében

Néhány éven belül megépülhet a jelenlegi Ipoly-parti létesítményt kiváltó új városi sportcsarnok Balassagyarmaton, amit a Nádor utcába terveznek. A Magyar Kézilabda Szövetség erről nemrégiben támogatásáról biztosította a település önkormányzatát. Pásztón és Salgótarjánban pedig úgynevezett „munkacsarnok” készülne.

Balassagyarmaton kevéssel több, mint negyvenkét évvel ezelőtt, 1973. augusztus huszadikán, nagyszabású ünnepség keretében adták át az Ipolypart úton lévő Városi Sportcsarnokot. A hivatalos megfogalmazás szerint „munkacsarnok” épült, vagyis szabvány kézilabda méretű pályával, négy öltözővel, de nézőtér nélkül. Az eltelt négy évtizedben kisebb átalakításokat végeztek a létesítményen, így előbb megépült a pár padsoros lelátó, volt világítás – és fűtéskorszerűsítés, ez utóbbi keretében a régi kazánház helyén két újabb öltözőt és társalgót alakítottak ki, legutóbb pedig a tetőszerkezetet szigetelték és a nyílászárókat cserélték. Ez azonban csak toldozgatásnak-foldozgatásnak minősül, mivel időközben ismét NB I/B-s szintű lett a Balassagyarmati Kábel SE férfi kézilabda együttese, két-háromszáz szurkoló jár rendszeresen a bajnoki mérkőzésekre, és bizony a modern követelményeknek már nem felel meg, kicsi a ház.

Most azonban felcsillant az esély, hogy belátható időn belül új sportcsarnok épülhet a városban. A Magyar Kézilabda Szövetség a közelmúltban megyéről-megyére felmérte, hol, milyen jellegű korszerűsítéseket, beruházásokat kell végrehajtani a sportág színvonalának emelkedése érdekében, és első helyen e tekintetben az infrastruktúra-fejlesztése áll. Országosan hatvan új munkacsarnok építésére tett javaslatot a szövetség, amiből természetesen Nógrád megye is megfelelő mértékben részesülne.

-        Aligha kell különösebben ecsetelnem, hogy Nógrád a kézilabdázás tekintetében szakmai és létesítmény-ellátottsági értelemben is az egyik legelmaradottabb terület hazánkban – mondotta megkeresésünkre Lombos István, a megyei kézilabda szövetség elnöke. – Amikor meghallottuk a központi terveket, mi is felállítottunk egy rangsort: első helyre Pásztó került, hiszen ott méretes sportlétesítmény nélkül is élő, sokszínű kézilabda élet van, olyan megszállott emberek ténykednek ott, akik hajlandóak még szabadtéren is játszani, igazán megérdemlik, hogy jóval jobb körülmények közé kerülhessenek. Ez további lendületet adhat a dél-nógrádi város általános sportfejlődéséhez is. Második helyre eredetileg Salgótarjánt helyeztük, a Strandépítők régi óhajának eleget téve, hiszen a megyeszékhelyen a Városi Sportcsarnok leterheltsége igen nagy, és a Beszterce lakótelepen működő bázist eddigi eredményei, utánpótlásban elért sikerei is feljogosítják, hogy önálló sportcsarnokot kapjanak. Harmadik fokra tettük eredetileg Balassagyarmatot.

Időközben azonban némileg változott a helyzet. László Sándornak, a Balassagyarmati Kábel SE elnökének felvetésére Medvácz Lajos polgármester és Balla Mihály országgyűlési képviselő találkozott és tárgyalt Kocsis Mátéval a Magyar Kézilabda Szövetség elnökével. A sportági vezetőnek előterjesztették, mennyire sanyarú helyzetben van a város létesítményi ellátottság tekintetében, és egy elavult munkacsarnokban, egyre méltatlanabbá váló körülmények között kell fogadniuk az NB I/B-s ellenfeleket, ami miatt a vendégek is folyamatosan panaszkodnak. A kérés egy új sportcsarnok felépítésének támogatása volt, ami meghallgatásra talált. Így Balassagyarmat várhatóan kikerül majd a munkacsarnok létesítési hatvanas „csomagból”, és egy ötszáz fős lelátóval rendelkező, modern sportcsarnok készülhet.

Persze nem most, és nem azonnal. A kézilabda szövetségi támogatás mindenképpen fontos lépés, és az önkormányzat már a lehetséges területeket is számba vette. A jelenlegi sportcsarnokkal szemközti térség ugyan elegendő lenne, de Medvácz Lajos nem ajánlja, mert így az épület eltakarná a teljes Ipoly-parti sportcentrumot. A nem is olyan messze, mintegy százötven méteres távolságra lévő Nádor utcai sporttelep azonban tökéletesen alkalmas a célra. Egy ideje már amúgy is a város egyik „csúfpontja” volt, szinte senki sem ment oda játszani, a bitumenes pálya rései közt kinőtt a gaz, a salakos rész futósávját csak néhány lelkes kocogó használta.

Egyelőre itt tart az ügy. Az önkormányzattól származó információink szerint jövőre kezdődhet meg az előkészítés, és természetesen azt is tisztázni kell, a leendő beruházásból milyen mértékben veszi ki részét az állam, az országos szövetség, illetve a város, esetleg TAO-hozzájárulással a Kábel SE és a Palóc Pumák klubjai. Lombos István elmondta, a gyarmati új csarnokkal nagyon nagy kő hullhatna le a sportágban dolgozók szívéről, és végre a legjobb mederbe terelhetnék a teljes férfi – és női utánpótlás-nevelést. Ezzel párhuzamosan pedig előkészítenék a pásztói, salgótarjáni, netán rétsági vagy bátonyterenyei beruházásokat, míg Nagyoroszi és Szécsény szintén kézilabda mérkőzések lebonyolítására alkalmas iskolai tornatermekkel gazdagodna.

Hegedűs Henrik

***

A fentebb olvasható cikk ugyanilyen terjedelemben jelent meg a Nógrád Megyei Hírlapban. Ezzel kapcsolatban szerdán kora délután telefonon keresett meg László Sándor. A Kábel SE elnöke néhány kifogásával szeretett volna élni. Ezek közül egyet teljesen méltányolandónak találtam, hiszen Lombos István, a Nógrád Megyei Kézilabda Szövetség elnöke valóban nem volt ott az országos szövetségben tartott eszmecserén. Ám a többivel kapcsolatban, úgy gondolom nincs igaza: a város kézilabdázását összefogó egyesület vezetésének felettébb örülnie kellene, hogy végre egyre közelebb kerülnek a méltó körülményekhez, az új sportcsarnok felépítéséhez, hiszen borzasztó, milyen állapotok uralkodnak manapság a jelenlegi létesítményben. Nem a mondatok között a hibát hajkurászva, szigorúan bürokratikus szemléletben kellene gondolkodni, a szőrszálon is szőrszálat hasogatni. Kívánom, hogy a Kábel SE kiharcolja, és minél előbb megvalósítsa nagy álmát, a modern sportcsarnokot, és e tekintetben édesmindegy, mennyi TAO-pénzt, mekkora önkormányzati hozzájárulást kell a központi költségekhez hozzábiggyeszteni, és az sem lényeges, hogy négyszáz, avagy ötszáz néző tombolhat önfeledten egy-egy nagy győzelmet ünnepelve. Én továbbra is úgy gondolom, attól az egy, lényegtelen mellékágtól eltekintve korrekten jártam körbe az ügyet, jó szándékkal megközelítve a témát, és most csupán pusztán védekezési szándékkal vettem elő a személyes hiúságot.

„Nógrádot is érinti a nemzeti földvagyon kiárusítása”

A 22-es út pusztaberki elágazásában tartott hétfőn délután sajtótájékoztatót a Magyar Szocialista Párt Nógrád megyei szervezete nevében Borenszki Ervin és Szabó Péter. A politikusok szerint szűkebb pátriánkat is nagymértékben érinti, hogy a kormányzat kiárusítja a nemzeti földvagyont.

Borenszki Ervin a megyei közgyűlés tagja a szokatlan helyszínválasztással kapcsolatban kifejtette, hogy itt, Érsekvadkert határában is van több száz hektár termőföld, és még Nógrádban további több ezer, amelyeknek jövőbeni sorsa a jelenlegi bérlők előtt nem ismert. A gazdáknak szántaniuk, vetniük kellene már, de ha nem tudni, hogy a beérett termést majd a következő esztendőben ki arathatja le, minden bizonytalanná válik és bele se mernek fogni. Ráadásul ebben az esetben az érsekvadkerti központú bérlő gazdasági társaság a törvényi szabályozás szerint nem is licitálhat az adott területre, ezek szerint nincs is értelme egyáltalán bármiféle munkába belekezdeni. Azzal, hogy a mostani bérlők elesnek a földterületek megművelésének további lehetőségétől, a teljes megyét tekintve több száz munkahely kerülhet veszélybe az agráriumban.

Az ellenzéki politikusok hozzátették, a kormány június elején szellőztette meg az állami tulajdonban lévő szántóföldek, gyümölcsösök és halastavak jó részének, összesen mintegy 380 ezer hektárnak az eladását, szeptemberben már a részletek is kiszivárogtak,  december végéig pedig végrehajtják az értékesítéseket. A három hektárnál kisebb földrészletek árverezése pedig elsősorban a tőkeerősebb licitálóknak kedvez, és hiába van másnak elővásárlási joga, ha úgy feltornázzák az árat, hogy a kispénzű gazdálkodó képtelen kifizetni. Ez nem új módi – egészítette ki Szabó Péter -, régebben, a rendszerváltást követő kárpótlások idején ilyen licitekkel lett sok nógrádi falu földje messzi tájakon élő ügyvédek tulajdona.

Borenszki Ervin végezetül kijelentette: nem elég, ha csak a szocialisták emelik fel szavukat ebben az ügyben, hiszen a „földrablás” nem csak a gazdák, hanem minden egyes magyar ember kifosztása, köztük azoké is, akik még meg sem születtek. Még nem késő visszavonni ezt az „őrült” tervet, de ehhez szélesebb körű társadalmi összefogás szükséges. 

H.H.

Hogyan legyünk boszorkányok?!

Ne, ne hivatkozzunk Könyves Kálmán királyunkra, aki kilencszáz-valahány évvel ezelőtt már tagadta a boszorkányok létét. Ő a strigák – az éjjel állattá változó gonoszok – létezését kérdőjelezte meg, mondván, hogy nem léteznek, tehát ne is üldöztessenek. De boszorkányok mindig is voltak, sőt, jó negyven évvel ennek előtte javában működtek falvainkban. De hogyan is lehet boszorkánnyá válni? Kétféle módja van ennek: egy gyors és viszonylag fájdalommentes, és egy jóval bonyolultabb.

Az 1970-es évek elején a balassagyarmati Palóc Múzeumban dolgoztam dr. Kapros Márta és dr. Zólyomi József keze alá. Sokat jártunk gyűjteni, mind tárgyi anyagot, mind szokásokat. Egy idő után magam is kaptam lehetőséget önálló kutatásra. Így a már általam korábban ismert néhány nyugat-nógrádi faluba járogattam ki, hogy beszélgessek, adatokat gyűjtsek főleg idősebb asszonyoktól. Persze, hiába célirányos a beszélgetés, a szó csapong, ide-oda kanyarodik a mese folyása. Mivel érdeklődésem – kissé morbid módon – a temetőre, temetkezési szokásokra irányult, nem véletlen, hogy a boszorkányság kérdése is felmerült. Élvezettel hallgattam adatközlőm nem minden rosszmájúság nélküli mondatát: „Rászenvedett a büdös kurva (bocsánat, szó szerint idézem!), nem tudott meghóni”. Ugyanis a boszorkány nem tud meghalni, míg tudását át nem adja valakinek. Addig csak agonizál, agonizál, nagy szenvedések közepette. Ilyenkor a halálos ágyhoz vezetnek egy romlatlan, fiatal szüzet, akinek kezét megragadja a nagybeteg boszorka, és ezzel átadja a „tudását” a gyermeklánynak, aki tehát boszorkánnyá válik, aztán a vén vasorrú nyugodtan meghalhat. Ez tehát a boszorkánnyá válás gyors és viszonylag fájdalommentes módja. 

A másik eljárás jóval bonyolultabb, és kevésbé veszélytelen. Ez esetben egyéni elhatározás szükségeltetik. „Boszorkány akarok lenni!” Hosszadalmas, több éves előkészületet kíván a beteljesülés. Éveken át nevelgetni kell egy vadrózsa ágat, míg az több méter hosszúságot elér. Aztán keresni kell a naptárban egy olyan pénteket, ami tizenharmadikára esik, ráadásul újhold idejére. Ekkor, ezen az éjszakán a rózsaággal felfegyverkezve ki kell menni egy keresztúthoz. Itt, még éjfél előtt karikába hajlítani a rózsaágat, jó szorosan összekapcsolva a tüskéit, szét ne csapódjon az ág, mert az végzetes hiba lenne! Majd beállni ebbe a varázskörbe, és várni az éjfélt. Pontban éjfélkor megnyílnak a gonosz erők csatornái, és rémséges alakok szörnyű ordítozással, borzasztó képekkel rémítgetik a varázskörben állót. Őneki állnia kell eme ördögi megpróbáltatást, menekülnie nem lehet, hiszen, ha kilép a rózsaág alkotta körből, az alvilági erők menten elpusztítanák. Szembe kell néznie a pokoli erőkkel, magával a sátánnal is, nem mutathat gyengeséget, nem omolhat össze. Bátran kell kivárnia az első kakasszót, aminek felharsanásakor megszűnik minden borzalom, csak a hűvös szellő simogatja verejtékes homlokát. Már bátran hazaindulhat, a rózsaággal együtt, amit otthon feldarabol és a masinában eléget. Immár boldog, vagy ki tudja, milyen birtokosa a túlvilági erőknek, átkozhat és ronthat, minden esetre több, mint más, közönséges ember.

Nem csoda hát, hogy e történet meghallgatása után kissé szorongva ballagtam az esti sötétben a falu buszmegállója felé, hátra-hátra pillantgatva a vállam fölött. És erős elhatározással fogadtam meg: ezt a módszert sosem próbálom ki. Igaz, nem is akartam boszorkánymester lenni soha.

Sztranyovszky Béla