Csatajelenetek és középkori forgatag drégelyi módra

Parázs csatajelenetek, ágyúdörgés, barangolás ódon romok között a hegytetőn. Középkori forgatag, vásárosok a Schaffer-kútnál. A Szondi Várjátékok szombaton több száz embert vonzott Drégelyre.

Vadregényes környezetben visz fel az út a nagyoroszi vasútállomástól a négyszáznegyvennégy méter magasan fekvő vár lábához. Elhaladunk az egykori honvédségi laktanya mellett, amely lepusztult állapotával szomorú mementóul szolgál az utókor számára. Ahogy szűkül az aszfaltcsík már tíz százalékos emelkedőn lépésben haladunk felfelé az autóval. Csodálatos erdőrengetegen hatolunk keresztül, mellettünk mély szurdokvölgy. Érdekes, menet közben egyetlenegy állattal sem találkozunk. Egy nagy ívű balkanyarnál parkoljuk le a „verdát”, innen már gyalogosan kell menni. Csupán másfél kilométer ez a séta, de végig felfelé. Lassan számoljuk a magunk mögött hagyott métereket, miközben köröttünk a nyári szélben susog a tölgyes, és szederbokrok benyúló tüskés ágait kerülgetjük. Az út mentén szépen kimunkált fa-feliratok jelzik, merre tovább. A terepjárók hagyta mély keréknyomokon átevickélve már-már a célhoz érünk, amikor autó érkezik mögöttünk. Dombai Gábor, Drégelypalánk polgármestere hozza Balla Mihály országgyűlési képviselőt, a honatyán fekete öltöny feszül, hiába számít gyakorlott túrázónak, ilyen elegáns öltözékben nem lehet felfelé kaptatni. 

Pompás középkori viseletben a háziasszony, Pásztor Ildikó, drégelypalánki „kultúrigazgató” fogad bennünket, s a nemrégiben felújított várfalak mellett megyünk a várjátékok központi helyszíne felé. A következő pillanatban azonban lecövekelünk: „támadás”, hangzik a jelszó, és maroknyi török katona igyekszik a pajzsokkal védett magyar vitézek táborába behatolni. Kardok villannak, ércpengék ütköznek, nyilak suhannak. Ádáz ostrom zajlik, amelynek végén – mint annak idején 1552-ben – a törökök nyernek, de a hősiesen harcoló és életüket áldozó magyar katonák is elnyerik a végtisztességet. Persze ez csak játék, a hollókői hagyományőrzők és a zenei aláfestést középkori hangszereken adó Igricek jóvoltából. A szereplők meghajolnak, még egy közös csatakiáltás, és az egyre inkább duzzadó nézelődő tömeg vastapssal hálálja meg a bemutatót.

Zászlófelvonás és köszöntők következnek. Dombai Gábor arról beszél, hogy a mai nemzedék bátran merítsen erőt Szondi György és százötven társa példájából, és ne feledjük azt sem, kegyeleti helyen járunk, hiszen a földben itt nyugszanak a hősi halált halt vitézek. Balla Mihály a 463 évvel ezelőtti ostromot emlegeti, hangsúlyozva, hogy Szondiék előre tudták, nincs menekvés, hatalmas a túlerő és nem élik túl a csatát. Ezt az önfeláldozó szenvedélyt, ez a kimeríthetetlen hazaszeretet sugározza a hely szelleme, az a végvári rendszer, amely védelmezte a keresztény Európa keleti határait. Berkes Bálint, a Nemzeti Örökség Intézete kabinetfőnöke a közeljövőben kezdődő nemzeti várprogram néhány részletét ecseteli, kiemelve, hogy Drégely további feltárása valószínűleg 2018-tól folytatódik. Teszári Károly, a Drégelyvár Alapítvány kuratóriumi elnöke, egyben a híres vár legújabb kori felújításának ötletgazdája pedig elmondja, milyen fejezetei is voltak anno a vár történetének, amelyben az 1989-es esztendő valóban fordulatot jelentett, és a falak akkortól kezdtek serény kezek munkája révén kiemelkedni a feledésből, a gazos, elhanyagolt környezetből. Egy érdekes kiadványt is említ, amely nemrégiben készült el, és azokból a bejegyzésekből állították össze, amelyeket a látogatók írtak be a vendégkönyvbe – ez egyedülálló az egész országban. Két szép vers is elhangzik Pongrácz Kinga és Fábián Gábor tolmácsolásában. Aztán ismét vezényszó: Lukács Ákos, aki a drégelypalánki új turisztikai központban majd Szondi bőrébe bújik a vendégek kiszolgálására, most ágyút tölt, ég a kanóc, és hatalmas dörrenés rezegteti a levegőt.

A résztvevők az Igricek felvezetésével elindulnak a meredek lépcsőkön felfelé, hogy bebarangolják azt a történelmi emlékhelyet, ahol egykor Szondi vitézei ontották vérüket a hazáért.

Mi viszont elindulunk lefelé. Visszatérünk az autóhoz, és a hegy túloldalára, a Schaffer-kúthoz igyekszünk. Gázt sem kell adni, akkora a lejtő, csendesen gurulunk. Negyed óra múlva már a Drégelyvár vasútállomásnál porzik a föld lépteink nyomán. A kútnál, amely lényegében a vártúra kiindulópontja is, hatalmas forgatag fogad. A bejáratnál, a fagylaltos pultnál sorban állnak az emberek, hátrébb a finom palóc étkeket falatozzák. Megjött Kádár Ferkó fotószínháza is, nagy az érdeklődés körülötte. Apró gyermekek népi játékokkal szórakoznak, a vásárosok pedig szeretettel kínálják a portékáikat. Távol ostor csattan, és lassan megelevenedik minden, ami a magyar múlt része: szabad hajdúk és janicsárok, erős emberek, gólyalábasok, solymászok. Késő estig tart még a kavalkád a drégelyi romok tövében.

Hegedűs Henrik-Sztranyovszky Béla

Alapkőletétel a kórházban

Korábban beszámoltunk már arról, hogy a közelmúltban komoly fejlesztések kezdődtek el a balassagyarmati dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézetben. A hivatalos alapkő-letételt azonban csak most ejtették meg, dr. Zombor Gábor egészségügyi államtitkár jelenlétében.

A sürgősségi osztály hálóval levédett, felújítás alatt álló épülete előtt – miközben felettünk a magasban buzgón dolgozott a hatalmas toronydaru – elsőként dr. Szabó Géza, a házigazda intézmény igazgató-főorvosa beszélt a beruházás részleteiről. Kiemelte, a jelenlegi korszerűsítés nem csupán jelentős állomás, hanem mérföldkő a gyarmati kórház életében, mert ezzel a jövőbe mutató egészségügyi ellátás alapkövét is lerakhatják, a város, a környék, a megye, sőt az Ipolyon túli régió betegeinek szolgálatában – hovatartozástól függetlenül. Egyre jobban megvalósul a fő cél, a tömbösítés, vagyis a különböző betegellátó részlegek egy helyre költöztetése, a központosítás pedig az osztályok közötti elérhetőséget, a gyógyító munka felgyorsulását is lehetővé teszi. Az igazgató hozzátette, a betegbiztonság alapjait képező diagnosztikai, laboratóriumi vizsgálatokat is ezentúl jóval jobb körülmények között végezhetik, mi több, a fejlesztés szorosan kapcsolódik a megyei kórházi rendszer komplex igényeihez. A főorvos külön szólt arról, hogy végre az ápolási osztály is méltó helyre kerül, és véget vethetnek a tizenkilenc-huszadik századra emlékeztető áldatlan állapotoknak. 

Dr. Zombor Gábor felszólalásában hangsúlyozta, országos szinten az egyik legfontosabb feladat, hogy a főváros és a vidék összefüggéseiben egyre közelebb hozzák a betegellátás szakmai feltételeit, amire jó példa a Nógrád megyében lévő két fő kórház, a salgótarjáni és a balassagyarmati fejlesztése. Az államtitkár elmondta, aki manapság a magyar egészségügy helyzetével kapcsolatban fenntartásokat fogalmaz meg, ne feledje el azt a tényt, hogy az elmúlt két-három évben kétszer annyi pénz áramlott be ebbe a „szektorba”, mint az elmúlt húsz évben összesen, ráadásul olyan központokban valósulhatnak meg komolyabb korszerűsítések, ahol negyven-ötven esztendeje nem történtek hasonló beavatkozások. A mostani balassagyarmati bővítés minden szempontból nézve megerősíti a kórház helyzetét, és reméli, a közeljövőben további, működést javító intézkedésekkel segítheti a kormányzat az Ipoly-parti város legnagyobb intézményét.

Balla Mihály országgyűlési képviselő elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy a biztonságosabbá váló fekvőbeteg ellátáson kívül az sem elhanyagolható szempont, hogy a nógrádi vidék körülményesebb domborzati viszonyai eredetileg is megnehezítik a betegek kórházba jutását, így kiemelten fontos tényező, hogy a sürgősségi vizsgálatokat a tünetek felismerésétől számítva milyen gyorsan kerülnek az emberek gondos kezek közé, és a szükséges vizsgálatokat milyen hamar végezhetik el. E tekintetben féltétlenül nagymértékű javulást hoz a mostani fejlesztés. Ezzel a gyarmati kórház tervezett teljes korszerűsítése közel nyolcvan százalékban készült el.

A beszédeket követően dr. Zombor Gábor, Balla Mihály és dr. Szabó Géza közösen helyezték el a beruházás alapkövét. A munkálatok befejezési határideje: október 31.

Szöveg: Hegedűs Henrik

Fotó: Gyurkó Péter

Világbajnokság Bánkon

Látványos megnyitóünnepséggel kedden délelőtt kezdetét vette Bánkon a hajómodellezők 2015-ös világbajnoksága. A részt vevő nemzetek – akár az olimpián – az angol nyelvű ábécé szerint, szép sorban, zászlajuk mögött vonultak át a tóparti sétányon, egészen a víziszinpadig. Köztük hazánk küldöttsége, amely nem titkoltan minden egyes kategóriában, és korosztályban éremszerzésre törekszik. Miután a lobogókat felvonták az árbocra, a csapatok tagjai elfoglalták helyeiket a nézőtéren, és élvezték a színes kulturális műsort, amelyben breaktánc-művész fiúk és rúdtáncos lány is szórakoztatta a sportolókat. Kis pihenőt követően délután már megkezdődtek a küzdelmek. A hajómodellező világbajnokságról – amely július 14-ig tart – később helyszíni tudósításban számolunk be.

H.H.-Sz.B.

Hangulatképek a csitári falunapról

Sokszínű kulturális műsor szórakoztatta szombaton a csitári falunapra érkezőket. Modern tánc, hagyományőrzés és kézműves foglalkozások remekül megfértek egymás mellett a községi sportpályán.

Hatalmas hőségben érkeztünk meg a rendezvény színhelyére. A kora délutáni órán a házigazdák és vendégeik a tágas sátor hűvösébe húzódtak, és csak a legbátrabbak vállalták, hogy a tűző napon maradnak. Két kislány egy ingatag pallón állva igyekezett egy bot segítségével egyszerre egyensúlyozni és kibillenteni a társát. Odébb egy libikóka körül még kisebb apróságok gyülekeztek, a jurta-sátor környékén pedig kézművesek serénykedtek.

A színpadon ezalatt három zöld sapkás és piros bóbitás cipőt viselő manó jelent meg, akik ős ellenségükkel, Rontom-Bontommal, a szörnyűségesen csúnya vasorrú varázslóval vették fel a harcot – azért a gonosz elűzéséhez szükségeltetett némi „tündéri” segítség is.

A vendégek sokaságában közben ismert személyiségekkel találkoztunk. A délelőtti öregfiúk focimérkőzések résztvevői között válogatott labdarúgók is rúgták a bőrt: Kovács Attila egykoron hétszer állt a magyar válogatott kapujában, és társával, Lazsányi Lászlóval a múlt század nyolcvanas éveinek elején a honi mezőny élcsoportjába tartozó Csepel SC erősségei voltak. Beszélgetésbe elegyedtünk, elmondták, annak idején a legendás Verebes-féle Rába ETO és a Komora Imre vezette Budapesti Honvéd mellett nem lehettek bajnoki álmaik, hiába voltak nagyon jó anyagi helyzetben, és hiába alkottak rendkívül egységes társaságot.

Alig fejeztük be a tereferét, máris ismét a színpad felé kellett fordulni, hiszen megkezdődött a falunap ünnepélyes megnyitója. Komjáti István csitári polgármester köszöntötte a vendégeket, többek között Balla Mihály országgyűlési képviselőt, illetve a testvértelepülések, a felvidéki Kelenye és Csitár küldöttségét. A honatya rövid beszédében elsősorban a kis településeken élők összetartó erejére hívta fel a figyelmet, amelyre itt jó példa a szabadtéri színpad közös felépítése, valamint az, hogy ilyen sok embert tudtak vonzani a rendezvényükre. 

Nemsokára újabb stílus jelent meg a műsorban: Járja Tamás és Takács Dorottya szemeket igéző latin táncot járt, rendkívül elegánsan, gondosan-pontosan kivitelezett mozdulatokkal. A szambát aztán csárdás váltotta, népviseletes lányok, kalapos-csizmás fiúk perdültek elő, a helyi hagyományőrzők fiataljai. A következő számot pedig hatalmas nevetés kísérte: a kelenyeiek erre a napra fergeteges cigánytánccal készültek. A „báró” középen egyik menyecskét a másik után forgatta, hogy aztán a végén megjelenjen a házastárs, karján a „kisgyerekkel”, és véget vetett a dáridónak.

A házigazdák egy hosszú, közel fél órás színdarabbal is kedveskedtek. Az asszonykórus körbeölelte a színpad terét, mögöttük a férfiak sorakoztak, előttük pedig egy lócán megelevenedett a falu élete. A narrátor a háttérben mondta a szöveget, a vegyeskar „zengte”, míg a padon öregek és fiatalok diskuráltak, énekeltek, szerelmek szövődtek, durcás anyósok jelentek meg, öregasszonyok pletykáltak, idős bácsi mesélt a fiatal koráról. 

Miközben a nép a finom vacsorát fogyasztotta, a felvidéki csitári „testvérek” képviselőjével váltottunk néhány szót: a Nyitrától tíz-tizenöt kilométerre található község az egyik legészakibb kiszögellése a magyar ajkú szlovákiai településeknek. Megtudtuk, a „szórványban” egyre nehezebb megőrizni az anyanyelvet, főleg úgy, hogy a közeli nagyvárosból egyre több szlovák család költözik Csitárba, de amíg csak egyetlen helybeli beszél magyarul, nincs veszve az ügy.

Pár lépés, és még egy ismert személyiséggel találkozunk. A korábbi neves autóversenyző, Maruzsi László baráti szálakkal kötődik a csitáriakhoz, így szívesen fogadta a falunapra szóló meghívót. Pályafutását felelevenítve elmondta, mindig nagy örömmel jött Nógrádba, és versenyzett a Salgó Ralin, mert errefelé kiváltképp szeretik az autósportot. Amikor Kazáron edzésre mentek és ismerkedtek a pályával, a faluba visszatérve mindig sokan vették körbe a kocsijukat, és csak kérdezgettek-kérdezgettek. Szóba került az egyelőre még mindig FIFA-hitelesítésre váró, általa „korszakalkotónak” nevezett szabadalma, amelynek lényege, hogy a labdarúgó mérkőzéseken a partjelzőt (mai kifejezéssel éve asszisztenst) a zászlajára szerelt kis berendezés (lámpa) segíti, amely azonnal meggyullad, ha a pályát pásztázó, kapcsolódó kamerarendszer lesállást jelez. Így nagyon sok vitatott helyzet könnyen és gyorsan tisztázható lenne – mondta a találmány kiötlője.

Az est folyamán a hangulat egyre emelkedettebb lett, a sztárvendéggel, Szűcs Judit popénekessel együtt dalolták a bulizók a legismertebb slágereket, Molnár Orsi és Gyimesi Péter műsora alatt pedig néhányan már a színpadra is felmerészkedtek.

H.H.

Tűző napon gyalogoltak a Nagykeresztig

Hatalmas hőségben gyalogoltak fel szombaton délelőtt a katolikus hívek a Herencsény fölött magasodó Gyürky-hegyen álló Palócok Vigyázó Nagykeresztjéhez. A zarándokok immáron tizenegyedik alkalommal tették meg a mintegy három kilométeres utat.

Délelőtt kilenc óra után néhány perccel érkeztünk meg a községi fonó épületéhez. Miután a hűvösben leparkoltuk az autót, szinte azonnal a rimóci polgármesterbe, Beszkid Andorba „botlottunk”, aki a gyalogos zarándokokat várta.

Nemsokára a bekötőút távolában fel is tűnt a menet. Minden tisztelet azoké a rimóci, varsányi és nógrádsipeki híveké, akik hajnali öt órakor már elindultak, hogy a Cserhát dimbes-dombos táján, hegyeken és völgyeken keresztül a számos nehézséggel mit sem törődve lépdeltek, hogy tiszteletüket tegyék a herencsényi keresztnél. Fiatalok és idősebbek egyaránt jöttek, egy anyuka egyik gyermekét kézen fogva, a másikat a hátán cipelve bandukolt. A vándorokat Jusztin Józsefné herencsényi polgármester, a szervezők nevében Jávor Károly, illetve Vagyóczky József esperes fogadta. 

Nemsokára már a fonó udvarán, egy tágas sátor alatt pihente ki mindenki az út fáradalmait, szíves vendéglátásban is részesültek, frissítőt fogyasztottak, szendvicseket majszolgattak.

Tíz óra után nem sokkal a résztvevők átsétáltak a közeli szabadtéri színpadhoz, ahol a testvértelepülések képviselői társaságában előbb Jusztin Józsefné, majd Balla Mihály országgyűlési képviselő köszöntötte a zarándokokat. A politikus kiemelte, azok, akik vállalják a kitartó gyaloglást a hegyre, a Nagykereszthez, nem csupán a vallási-lelki feltöltődés részesei lehetnek, nem csupán hitükben erősödhetnek meg, hanem a közösség összetartó erejét is mutatják, emberi kapcsolataikat is szélesítik, és szeretettel fordulnak egymáshoz. Itt, most felfüggesztik az időt, végiggondolják, mi történt velük a múltban, és még jobban kinyitják szívüket a másik ember felé. Ez az ünnep pedig így lesz teljes, az egész palócság, a gyökerek, a hagyományok ünnepe. 

A hatalmas hőségben legalább hatvanan-hetvenen gondolták úgy, gyalogosan kapaszkodnak fel a Gyürky-hegyre. Bő fél órán át tartott az út a hosszabb szakaszon, míg néhányan a gyorsabb megoldást választották és a meredekebb ösvényen jutottak fel a Nagykereszthez. Skuczi Nándor, a megyei közgyűlés elnöke, valamint Pekár István, a Duna TV herencsényi származású egykori elnöke is a gyaloglást választotta, és bizony a tűző napon jól esett az esernyő hűs védelmét keresni.

Miután minden zarándok felért, a hegytetőn szentmise zárta a keresztutat.

H.H.

Fotó: Gyurkó Péter

Turistacsalogató látványosságok Drégely váránál

Három helyen – fenn, a várban, a hegy tövében, a Schaffer-kútnál, illetve a község központjában – fogadják megújult idegenforgalmi látványosságok a történelmi múlt iránt érdeklődő vándorokat Drégelypalánkon.

Ilyen gyönyörűen tiszta időben egyáltalán nem hanyatlik felhőbe a „drégeli rom”, ellenkezőleg: az ormokon megcsillan a délelőtti napfény. A faluba beérve, ahogy körbetekintünk, a nem is olyan távoli messzeségben méltóságteljesen sorakoznak a Börzsöny bércei. A Fő utca 22. számhoz igyekszünk, itt alakították ki az átadásra váró Szondi-kiállítóteret, amely voltaképpen egy helyi „múzeum”, telis-teli a várvédő hősnek és maroknyi harcos gárdájának emlékét őrző kincsekkel.

Amikor megérkezünk, az első, amire odafigyelünk, az udvar közepén felállított ágyú. Vajon mi célt szolgál itt? Még el sem merengünk a kérdésre adandó lehetséges válaszokon, amikor egyre-másra érkeznek a kiállítótér megnyitójára érkezett vendégek: politikusok, a szomszédos települések polgármesterei, egyházi személyiségek, és mindazok, akik kisebb-nagyobb részt vállaltak a turisztikai központ kialakításában. Dombai Gábor drégelypalánki polgármester – miután meghallgattuk László Péter „Szondi” című versét: „ébredj Szondi György, ébredj nemzetem” szólt az utolsó sor – fel is sorolja mindazoknak a nevét, akik nélkül ez a fejlesztés nem valósulhatott volna meg.

Mivel ebben a tikkasztó hőségben nem szabad sokáig a tűző napon ácsorogni, a házigazdák a légkondicionált, hűs bemutatóterembe invitálnak mindenkit. Itt Dombai Gábor röviden ismerteti a vár felújításának történetét. Annak idején, a hatvanas-hetvenes években Drégely vára elég elszomorító látványt mutatott, a vadregényes ösvényeken, a buja növényzeten áthatolva csak a legbátrabbak merészkedtek fel a négyszáznegyvennégy méter magasan lévő romokig, de ott sem fogadta őket üdítő kép. Az 1980-as években érkezett el a fordulópont, ekkor a Környezetvédelmi Minisztérium nagyoroszi származású magas rangú tisztviselője, a börzsönyi tájegységi körzet erdészeti vezetője, Teszári Károly – aki ott ült most a vendégek közt az első sorban - ötletére indult meg a komolyabb feltárási munkák előkészítése, és a rendszerváltást követő években nagyon hamar egymásra talált a drégelypalánki önkormányzat és a frissen létrehozott Drégelyvár Alapítvány. Lényegében innen kezdődött Drégely várának újjáélesztése, Szondi György alakján keresztül. A polgármester kifejti, a most záruló programban három helyszínen öt lényegi elemben történt a felújítás. A várban az volt a fő szempont, hogy az egykori erődítmény „kontúrjai” teljesen láthatóvá váljanak, elkészült a körbástya is, de még a belső udvaron sok feltárás vár a szakemberekre. A Schaffer-kútnál, ami a hegy lábánál egyfajta utolsó pihenőhely a várba igyekvőknek, szintén teljesen megújult a tisztás és környezete, a Szondi kiállítótér pedig tökéletesen kiindulási pont azoknak, akik komolyabban szeretnének megismerkedni azzal az időszakkal, amelyben Drégely virágkorát élte. 

Az ismertető után ismét a szabadba vonulunk. Az ünnepélyes szalagátvágás előtt Barna János, Nógrád Megye Közgyűlésének alelnöke mond beszédet. Kiemeli, hogy a történelmet bemutató értéktárak hidat képeznek múlt és jelen között, Szondi példája pedig a helyi értékek eltökélt megőrzésének ás átörökítésének szándékára vetít rá. Nem felejti el megemlíteni, hogy a kormányzat is fokozott jelentőséget tulajdonít a kulturális hagyományoknak, hiszen a most beinduló várprogramban három nógrádi erődítmény, Hollókő, Nógrád és Drégely fejlesztése is szerepel. 

Két iskolás lány előadásában szép népdalok csendülnek fel, majd Lutheránus Péter plébános áldja meg az új épületet. „Füleket befogni” – hangzik a jelszó, és a tüzér odalép az ágyúhoz. Engedélyt kér a lövéshez, kanócot gyújt, és egy hatalmas dörrenés rezegteti a levegőt.

Hamarosan már benn szemlélődhetünk. A bejárati ajtó mellett vitézi vért áll őrt, a sisak rostélyán betekintve bárki kipróbálhatja, milyen érzés néhány másodpercre Szondi bőrébe bújni. A belső teremben szakértő idegenvezetést tart Guba Szilvia, a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum régésze. Felhívja a figyelmet a korabeli ruhákba öltöztetett életnagyságú bábukra, illetve az üvegfal mögött látható, „pártás” kislány-csontvázra, amelyet a drégelypalánki középkori temető feltárása idején találtak. Egy másik szobában irodalomtörténeti kalandozásokat tehet a látogató, és itt van a drégelyi vár makettje is. 

Amikor végzünk a kiállítótér bejárásával, és ismét átmegyünk a bemutatóterembe, egy Szondiról szóló rövidfilm megtekintésére, máris megérkezik az első turistacsoport. Pozsonyból jöttek, szlovákok, és máris a pecsétet keresik, amivel a látogatásukat rögzíthetik. Amint a példa is mutatja: nem vitás, lesz forgalma az idegenforgalmi központnak Drégelypalánkon.

(hegedűs)

Tárlat a szülőfaluban

Nagy József festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás nemrégiben szülőfalujában, Ipolyvecén. Az iskolában látható tárlatot a Vecei Vigalom keretében mutatták be a nagyközönségnek.

Az alkotásokat helyi kis néptáncos gyermekek énekműsorát követően Knyazoviczkiné Dobos Julianna tanárnő méltatta. Kiemelte, hogy ez a harmadik alkalom, amikor Ipolyvecéhez kötődő művészek munkáit tárják a látogatók elé. Hozzátette, Nagy József tehetsége már nagyon fiatal korában megmutatkozott, és tanárától, Jónás Istvántól nagyon sok szakmai útbaigazítást kapott. Festményeit és grafikáit elsősorban a tizenhetedik századi francia és holland tájképfestők stílusában készíti, és amint vallja: „munkáimban azt keresem, hogy milyen volt az ember a különböző történelmi korokban – az erdők a tájak vallanak erről”. 

Az alkotó mögött már több hazai és külföldi kiállítás áll, megfordult többek között Japánban és az Egyesült Államokban, hazánkban pedig Szarvason, Orosházán, Hódmezővásárhelyen, míg szűkebb pátriánkban Salgótarjánban és Balassagyarmaton láthatták már képeit az érdeklődők, sőt, a híres filmproducer, Andy Vajna is vásárolt tőle. A most kiállított alkotásokon is egyértelműen látszik a törekvés a táj valósághű ábrázolására, amelyben jól megférnek egymás mellett a természet szépségei, és a magaslatokon álló romos nógrádi erődítmények, mint Buják vagy Szanda vára.

H.H.-Sz.B.