Elismerés a tettenérő rendőröknek

Súlyos bűncselekmény elkövetőjét érte tetten még tavaly év végén két talpraesett rendőr az egyik balassagyarmati külvárosi utcában. A hírek szerint alaposan bekábítószerezett fiatalember nyereségvágytól vezéreltetve nem csupán betört egy békés otthonba, hanem ott nemi erőszakot is elkövetett. A Balassagyarmati Rendőrkapitányság két járőre, Havaj László főtörzszászlós és Kurovics Péter főtörzsőrmester azonban hamar észlelte az esetet és fülön csípte a férfit. 

Nemrégiben Medvácz Lajos, a város polgármestere elismerő oklevelet nyújtott át a két rendőrnek a lelkiismeretes munkáért, a gyors beavatkozásért. Az átadáson az önkormányzat vezetője hangsúlyozta, rendkívül fontos, hogy a lakosság biztonságban érezze magát, ezért is gondolta úgy, hogy nyilvánosan mond köszönetet a járőröknek.

Képünkön balról Kurovics Péter, jobbról Havaj László.

H.H.

Önszerveződő nógrádi közösségek

A civil szervezetek serkentését, a fenntartható gazdálkodás, ezen belül a helyi készítésű egészséges minőségi termékek népszerűsítését tűzte ki az a szakmai program, amely idén tavasszal indult el Nyugat-Nógrádban, három helyszínen, Érsekvadkerten, Szentén és Varsányban.

Az „Önszerveződő közösségek az Ipoly-mentén” címet viselő programot a Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád megyei irodája indította el. Pásztor Ildikó, a Sugárkankalin Turisztikai Egyesület elnökségi tagja, egyben a projekt mentora érdeklődésünkre elmondta, az utóbbi időben egyre inkább azt tapasztalták, a falvakban lévő civil szervezetek és egyének körében növekszik az érdeklődés a helyi készítésű, minőségi magyar termékek iránt, ám sok helyen azért „ragadnak” le az ötletek és a próbálkozások, mert hiányzik az összefogás, így a kezdeményezések nem jutnak el a megvalósulásig. Éppen ezért az a fő céljuk, hogy szakértők bevonásával ráirányítsák a „helyes útra” ezeket a tevékeny közösségeket, hogy azután a különböző új ismeretek birtokában már a saját környezetükben folytassák az „önszerveződési munkát”. Ezzel pedig új partnerek találtatnak, kapcsolatok épülhetnek, és a jövőben bővülhet a helyi termékek skálája.

Az év elején a program keretében három tanulmányutat szerveztek a fenntartható gazdálkodás új módszerei iránt érdeklődőknek, mintegy példákat szolgáltatva, miként lehet helyi szinten is igényeset alkotni. Az első állomáshely januárban Érsekvadkerten a Szent Borbála Vendégház volt, amely nem csupán szálláshely, hanem a községben lévő hagyományok ápolásában is élen jár, valamint különböző rendezvényeknek rendszeresen ad otthont – állatsimogatóval, tágas kerttel, játszótérrel. Februárban a szentei Maszlik-féle családi gazdaságba látogatott a csoport, ahol egyrészt a házi tejfeldolgozás és sajtkészítés praktikáival ismertették meg vendégeiket a házigazdák, kiemelve, hogy kellő akarattal, megfelelő támogatással és családi háttérrel kialakítható egy jól működő mintagazdaság. A záró túra pedig március 12-én, csütörtökön Varsányban lesz. A közösségi házban délután fél háromtól Kanyó Judit polgármester vezetésével a fenntartható falufejlesztési modell lesz a központi téma, hangsúlyozva a START munkaprogram bevonásával és segítségével jelentős értékek is teremthetőek. Bemutatják a Palócföldi Iskolakert Hálózat kialakítására tett erőfeszítéseket, aminek már szép példája a rimóci iskolakert, és lehetőség adódik elmélyült szakmai beszélgetésekre is.

Pásztor Ildikó elmondta, az első két helyszínen látottak azt mutatják, valóban sok településről élénk az érdeklődés a programok iránt. Remélhetőleg a közeljövőben a tanulmányutakon részt vett személyiségek saját környezetükben is kamatoztathatják az itt szerzett tapasztalataikat és nem utolsósorban bővülnek az együttműködési lehetőségek is – a program pedig áprilisban új témákkal folytatódik.

H.H.

Végén csattant a gyarmati ostor

Egy kudarc után rendkívül nehéz rendezni a sorokat. Főleg úgy, hogy a játékosok többsége maga is tudja, ludas volt a vereségben. De nem lehetett sokáig csüggedni, hiszen ott állt a következő megoldandó feladat a Kábel SE kézilabdázói lett.

Ami a vezetőedző, Molnár Ferenc számára kiváltképp fontos állomásnak ígérkezett: szülőföldjén, pályafutása kezdetének kedves helyszínén, Füzesabonyban irányíthatta az Ipoly-parti legénységet.

(Molnár Ferenc: „Hogyan készültünk? A heti munka lényegében a fejek rendbetételével zajlott. Kissé hitehagyott társaság benyomását keltettük, és még a sérülések és betegségek is hátráltattak bennünket. A Füzesabony csapatának mérkőzéseiből kitűnt, hogy gyors játékot űznek, jó védekezésből a bal oldalon történő súlypontképzéssel próbálnak eredményesek lenni, amit javarészt a tehetséges Tamás hajt végre. Az ő semlegesítésére helyeztük a hangsúlyt.”)

A vendégek „sulicsarnokában” remekül indult a gyarmatiak számára a találkozó. A szerb Maletics rövid idő alatt háromszor is „beköszönt” mellette a két Szabó, András és Tamás szintén jegyzett egy-egy találatot és a hazai publikum őszinte megdöbbenésére az Ipoly-partiak 5-1-es előnyhöz jutottak. De aztán egy rövidzárlat következtében szigorúan zárkóztak a Heves megyeiek, alig telt el pár perc, kiegyenlítettek. A nyugat-nógrádi fiúk azonban cseppet sem estek kétségbe, Albert-Tóth és Szabó T. vezérletével újfent komoly „fórhoz jutottak (5-8).

(Molnár F.: „A mérkőzés úgy kezdődött, mint az álom, hisz az abonyiak szinte forgatókönyvszerűen, számunkra igencsak kiismerhetően hajtották végre támadásaikat. Lerohanásokból gyors gólokat szereztünk. Sajnos több akciónkat nem követte megérdemelt büntető, ezzel feljöttek a hazaiak. Védekezésben nagyon jól működött a Maletics-Piroska duó, majd Jakubecz szállt be nagyon hasznosan. Síró fantasztikusan védett, igaz az ő kapuba állítása tudatos volt: az ellenfél irányítója főleg talajról veszélyes, és ezeket a megoldásokat Zoli jobban lereagálja. Bejött ez a húzás.”)

Az egész szezon „hektikus” kábeles játékára jellemző, hogy a lendület nem marad meg sokáig. Ezúttal is, csakhamar ismét egalizált a Füzesabony, igaz mindig a balassagyarmatiak szerezték meg a vezető gólt. Kicsit később Síró büntetőt hárított, de még ez a bravúr sem hatott nyugtatóan. Azért Albert-Tóth a félidő zárásáig mindig ügyesen gondoskodott az előny megtartásáról.

Fordulás után most nem jött az előző hetekre jellemző megtorpanás, sőt, ismét három találatnyira duzzadt az előny (14-17), eközben Síró egy újabb hétméteres hatástalanításával borzolta a rivális idegeit. Ám megint fordult a kocka, a két Tamás révén egyenlített a Füzesabony.

(Molnár F.: „Szinte végig loholt utánunk az Abony a második félidőben. Ebben az időszakban jó lett volna, ha van minőségi cserém, mert Danisovszki betegség miatt nem edzett hét közben, és látszott, ezen a napon nem tud a csapaton segíteni. Szerencsére azonban ott állt a kapuban Síró, aki ma úgy gondolta, serényen kompenzálja a társak hibáit.”)

A mérkőzés hajrájába érve egyik gárda sem tudta a maga malmára hajtani a vizet, egyre inkább úgy tűnt, egyetlen, sorsdöntő találat vezethet az esetleges sikerhez. Az idegességre jellemző, hogy előbb Szabó T., majd Bécsi is büntetőt rontott, márpedig ha jobban céloznak, előbb eldőlhetett volna a meccs. Így azonban egyre nagyobb feszültség keletkezett a pályán. Molnár edző 20-20-nál időt kért, majd Szabó András ismét vezetéshez juttatta a Kábelt. A brutális ütközés miatt harcképtelenné vált Szabó Tamás nem volt a pályán, a többiek azonban a szó szoros értelmében vért akartak izzadni a sikerért. A Füzesabony hétméteresből egyenlített, ekkor már az utolsó percen belül járt a digitális eredményjelző mutatója. Csak egyetlen akcióra maradt idő: a labda a jobb szélre sodródó Maletics kezébe került, és az addig is remek teljesítményt nyújtó beállós három másodperccel a befejezés előtt kérlelhetetlenül bevágta a győzelmet jelentő gólt.

(Molnár F.: „Teljesen megérdemeltük a győzelmet, hatalmas nyomást kibírva, ismét nagyot küzdöttünk. A március 14-i Szeged elleni mérkőzés még ennél is fontosabb lesz. Jövő szombaton este hattól olyan nyomást kell a nézőknek és nekünk is a fiatal szegediekre rakni, hogy az első perctől érezzék, nem lehet esélyük. A kiesés elkerülése szempontjából szerintem ez lesz a sorsdöntő mérkőzésünk!”)

A jegyzőkönyv:

Juhász ’99 Füzesabonyi SC – Balassagyarmati Kábel SE 21-22 (12-13)

Füzesabony, Teleki Blanka Általános Iskola, 150 néző. Vezette: Bujdosó, Mihály.  

Kábel SE: SIRÓ – Bécsi 1, Piroska 2, Szabó T. 5/1, Maletics 6, Albert-Tóth 6, Szabó A. 2. Csere: Jakubecz, Danisovszki, Radjenovics. Vezetőedző: Molnár Ferenc.

A Füzesabony legjobb dobói: Tamás Á. 4/1, Fülöp 4/3.

Hétméteresek: 8/6 illetve 3/1. Kiállítások: 4 illetve 8 perc.

Az eredmény alakulása: 6. perc: 1-5, 10. perc: 5-5, 12. perc: 5-8, 19. perc: 9-9, 27. perc: 11-12, 39. perc: 14-17, 48. perc: 17-17, 52. perc: 19-20, 59. perc: 20-21.

Kanyó Ferenc (Nógrád Megyei Hírlap) tudósítása és Molnár Ferenc beszámolója alapján írta: Hegedűs Henrik

Képek: facebook

Lovagias mézünnep

A hagyományok szellemében idén is március első szombatján rendezte meg a Palóctáj Méhész és Környezetvédő Egyesület az Ipolymenti Nemzetközi Méhész Találkozót, amelyet vásárral és termékbemutatóval kötöttek össze.

Balassagyarmat – Ahogy egyre közeledtünk a helyszín, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ felé, egyre nagyobb tömeg lépdelt előttünk – hasonlóképpen a mi végcélunk felé haladva. Az épület előtt egy férfiú a terített asztal mögött fennhangon kínálta portékáit, s hogy sikeres volt a termékismertető, a kasszában csörrenő aprópénz jelezte.

Betoppanva a házba, a bejárat mögött jobbra tekintve hatalmas üstökön akadt meg a szemünk. Ezekben pergetik a mézet, aztán az édes nedű majd alul kifolyik egy csövön. Sokan bámészkodtak itt, egy idős férfi jó mélyen bele is nézett az üstbe.

Szemközt az információs pultnál már a kész, üvegbe rakott mézek sorakoztak, s aki akarta, egy kiskanállal péksüteményre kenve kóstolhatott is bátran a finomságokból. De nem csupán a kaptárak közeli látványához nem szokott kíváncsi édesszájúakat szolgálta ki ez a bemutató. Odébb munkavédelmi felszerelések között böngészgettek szakavatott méhészek, pattogtak a kérdések bőven, „ez mi, amaz mire használatos, mire figyeljünk”, s jött is azonnal a kielégítő válasz. De sok minden más áru között válogathatott az embersereg: anyarácsok, fedelezési eszközök, méhviasz gyertyák, fújtatók, füstölők, egyéb kaptár-tartozékok. Egyszóval, aki a tavaszi munkákra készül, itt minden hozzávalót beszerezhetett.

Nemsokára a központi ünnepély is megkezdődött az emeleti nagyteremben. A megnyitó első felvonásaként a Kispalócok és a Vadóka néptáncegyüttes ifjú növendékei szórakoztatták a nézőket, rimóci karikázóval, gömöri csárdással, és szilágysági ritmusokkal. Ezután az elnökség foglalta el a helyét a díszasztalnál: Antalka István és Gyepesi Béla, a palóctáji méhészek örökös elnöke fogta közre a gyönyörűséges magyar mézkirálynőt, a Karancskesziben élő Simon Diánát, akinek udvarhölgye, Fenes Noémi is a közelben foglalt helyet, dr. Mészáros László országos méhész-elnök társaságában. 

Medvácz Lajos, Balassagyarmat polgármestere köszöntötte a megjelenteket, és kiemelte, a rendezvény nagyságán is megmutatkozik, mennyire gyarapodik az Ipoly-menti méhészek közössége, hiszen lassan kinövik a házat, annyian vannak, és annyi érdeklődőt vonzanak. Gyepesi Béla szavait követően előbb Simon Diána tréfás-kedves hangon szólt a hallgatósághoz, büszkén említve, hogy a „palócföldi akácméznek nincs párja”, majd Diósi László a házigazda egyesület elnöke osztotta meg gondolatait. Elsősorban azt hangsúlyozta, hogy három, egybecsengő vezérelv irányítja a folyó mindkét oldalán serénykedő méhészeket, akik ezek jegyében végzik minden tevékenységüket: a szakmai munka minősége, a határtalan mézszeretet és az egészségvédelem.

Az egyesület Kolompár István néhai tagtársuk tiszteletére vésetett emlékérmét idén poszthumusz Annus Antal érdemelte ki, aki elmúlt tíz-tizenöt évben nem csupán aktívan részt vett a szervezet mindennapos életében, hanem titkárként buzgón szervezte az eseményeket, összejöveteleket. A díjat özvegye vette át.

A központi ünnepség leglátványosabb „eleme” maradt a legvégére. A 2008-ban létrehozott Palóctáj Mézlovagrend, illetve a vendég erdélyi Udvarhelyszéki Mézlovagrend személyiségei, a zászló mögött Szandai József palóc-nagymester vezetésével vonultak fel a színpadra, s „középkori módon”, a térdeplő vitéz vállait karddal érintve avatták a rend soraiba a szécsényi Várszögi Balázst, valamint a bátonyterenyei Horváth Tibort. A sárga-fekete színű köpenybe öltözött férfiak vérbeli lovagként egy-egy szál virággal üdvözölték nőnap alkalmából a teremben lévő hölgyeket.

A méhésztalálkozó későbbi eseményein, az emeleten szakmai előadásokkal folytatódott a program, a földszinten pedig átadták a „Mézcsupor” gyermekrajz-pályázat jutalmait – a legsikerültebb alkotásokat az aulában állították ki -, míg a vásári böngészde késő délutánig várta látogatóit. 

H.H.

„Aki dudás akar lenni…” - Pál Pista bácsi temetésén

Ragyogó márciusi napfény, és temetőkert. Fekete ruhás gyászolók. Éles kontraszt. Tereske. A koporsón az aranybetűs írás: Pál István élt 96 évet. 

Pál István, vagy ahogyan mindenki tudatában létezik, Pál Pista bácsi, a tereskei dudás. Avagy kétbodonyi? Esetleg bánki? Petényi? Akármelyik. Egyik sem. Palóc. Dudás. Tudós juhász. Pista bácsi. Kunkori fehér bajusszal. Pörge kalappal. Kecskefejű dudával. Botladoznak a szavak, a gondolatok itt, a ravatalozó előtt, ahol meleg, barna színben csillog a koporsó, rajta az arany fölírás: Pál István élt 96 évet.

- Pista bácsi, milyen 96 évet?

- Kegyetlent, nehezet és szépet – válaszolná hüvelykjével szétsűrítvén hófehér bajuszát, huncutul rám kacsintva.

„Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni…”

Volt is pokol Donyecnél, ahol Pista bácsi együtt furulyázott az ördöggel gyilkos ágyúcső furulyákon. De elmúlt ez is, ahogy elmúlik minden szörnyűség. És visszatért a béke, a tavaszi legelők zöldje, az ölyv „kiű” kiáltása, a kutya halk vakkantása a nyáj mellett, és a furulyaszó. A maga faragta furulyán. Amin ősrégi dallamokat tilinkózott, valahonnan a régmúltból, dalvirágokat, amiket nem is tanult; csak úgy születtek; valahonnan, valahogyan; szűrujjból előbukva, berbécsgyapjún átsimulva, az ősök, a tudós juhászok álmaiból.

Álmok. Álmok? Kihalnak a rideg, rémes valóság hideg, kegyetlen talaján. Mert a temető földje kegyetlenül dübörög a feleség, majd kissé később az utód, a fiú koporsóján. A fiúén, aki nem lesz juhász, nem fogja fújni a furulyát. 

- Pista bácsi, hogyan tovább?

- Síkfőkútra megyek. Tanítani. Furulyázni, dudázni, énekelni.

„Valahogy a szívem másképp kezdett verni, és kivirradt az a szomorúság. Tanítottam a dudát, a furulyát, a népdalokat.”

Mert Pista bácsi tudta azt, amit mi, kései, korcs utódok már alig, hogy a tudással az átadás kötelezettsége is együtt jár.

- Pista bácsi, ha újra kezdhetné…

- Ha még egyszer születnék, akkor is csak juhász lennék. 

Sztranyovszky Béla

Egy hátulról olvasandó könyv

Különleges könyvet kapott kezébe a minap a balassagyarmati olvasó – Majdán Béla helytörténész tollából. A „Fohász… másféle Istenhez” címet viselő kiadvány mind külalakjában, mind tartalmában rendkívül egyedi.

A kötet nyilvános bemutatójának igencsak megadta a módját a remek szervező hírében álló szerző. A Mikszáth Kálmán Művelődési Központ nagytermében nem csupán zsúfolt ház, legalább kétszáz fős nézősereg előtt zajlott a rendezvény, hanem a meghívottak között is neves személyiségek szerepeltek. Majdán Béla beszélgetőtársa a közismert Széchenyi-díjas történész, tanszékvezető professzor dr. Gerő András volt, míg a hallgatóság első sorában többek között a magyarországi zsidóság egyik vezető alakja, Zoltai Gusztáv is helyet foglalt. A színpadon pedig Csábi István Madách-díjas előadóművész, Nógrádi Gergely operaénekes, író, a budai Frankel Leó zsinagóga kántora, Baranyi Gábor Gipsy-Klezmer Band együttese, valamint Lombos „El” Marci jazz-triója színesítette műsorával az eseményt.

A beszélgetésben megtudtuk, miért is különleges ez a könyv? Egyrészt, mert hátulról kezdődik, azaz a végéről visszafelé kell olvasni – mint a héber írást. Másrészt: eredetileg Lombos Mártonnak, Balassagyarmat egykori tanácselnökének életútját mutatja be, olyan megközelítésben, miként is lett az orthodox zsidó családból származó fiú a kommunizmus élharcosává. Hogyan jutott el a második világháborús meghurcoltatásokon és szerencsés megmenekülésen át odáig, hogy az 1956-os forradalom népe azt kiáltotta rá: „Munkát, kenyeret, Lőwy Marcinak kötelet”. Majd jöttek a hatvanas-hetvenes évek, amikor tanácselnökként tagadhatatlan főszerepet játszott a város fejlődésében, a lakótelepi otthonok sorozatos felépítésében, az egykori modern városközpont kialakításában, az ipari üzemek létesítésében, vagy az Ipoly szabályozásában. Olyannyira, hogy bár ma is megosztott a megítélése az emberek körében, mégis, rengetegen adóznak tisztelettel emlékének, egyéniségét sok-sok legenda övezi, a kötet írója nem is restelli a kifejezést odabiggyeszteni: ilyen legendákat a rendszerváltás utáni polgármesterekről nem költött az utókor. Ugyanakkor az életrajz egyben szubjektív korrajz is, hiszen az életút ismertetését keresztül-kasul átszövik Majdán Béla személyes megjegyzései, gondolatai, a zsidóságról, a történelmi idők felidézésről a ’48-as szabadságharctól a Kiegyezés korszakán, az első világháborút át Trianonig, a Horthy-rendszerig és azon túl is, egészen a mai idők politikai visszhangjaiig.

A terefere során Majdán Béla elmondta, nem sokkal halála előtt, a nyolcvanas évek végén készített helytörténészi interjút Lombos Mártonnal, ennek a hanganyagnak tizenegy magnókazetta hosszúságú lett a terjedelme, amit most felhasznált a könyvben. A végkicsengés pedig azonos Edith Piaf híres dalának címével: az egykori tanácselnök halálos ágyán azt mondta, „nem bántam meg semmit” – az író szerint ez egyfajta összegzése ennek a szélsőségektől nem mentes életútnak.

Dr. Gerő András pedig menet közben megjegyezte: „nem normális ez a könyv”, ezt a formája és tartalma egyaránt sugallja – nem pusztán életrajz, hanem valóban „összevissza elmélkedések” tárháza, de talán éppen így jó és így érdekes.

***

Állhatna itt egy hosszabb beszámoló is az eseményről. Teljesebb, részletesebb, elemzőbb, értékelőbb. Hogy ez miért nem történt meg: annak oka maga a szerző, Majdán Béla. Az még hagyján, hogy önmaga vállalta a moderátor, a műsorvezető szerepkörét is, hiszen ismerjük, tudjuk róla milyen egyéniség, a maga feje után járja a saját útját. No de ami utána következett!

Amikor megtudtam, hogy könyvet ír, majd megismertem a címét, és azt, hogy hátulról kezdődik, egyből arra gondoltam, itt biztosan a zsidó kultúrkör kerül a középpontba, hiszen ennek a vallásnak, ennek a világnak az elszánt, és elismert kutatója. Szándékosan nem érdeklődtem, mi rejlik a háttérben, szándékosan nem tudakozódtam, ugyan mi is lehet a tartalom. Talán éppen ebből a naivitásból fakadóan hökkentem meg igazán, hogy mekkora tömeget vonzott a művelődési házba ez a könyvbemutató. De betudtam ezt is Béla egyéniségének. Mondván ő akkurátusan ügyel arra, hogy minél többen tudjanak az ő művéről, minél többen érdeklődjenek a kötet iránt, minél szélesebb sereget vonzzon, ezért aztán bizonyára sok-sok személyes invitáló telefont is lebonyolított.

Aztán hirtelen, amolyan „in medias res” módon szembesültem azzal a rendezvény közben, itt bizony Lombos Márton a téma, a néhai tanácselnök. Nosza rajta, felbuzgott bennem az érdeklődés, milyen jót is tereferél majd a szerző az általam igencsak kedvelt Gerő András történésszel. Óriásit kellett csalódnom – és szerintem ezzel nem vagyok egyedül.

Bevallom őszintén, körülbelül egy óra tíz percet bírtam ki a helyszínen, aztán az első műsoros blokknál kimentem a teremből. Olyan érzésem volt e hetven-hetvenöt perc alatt, mintha nem csupán egy emelvény, hanem egy széles árok, illetve egy átlátszó függöny is húzódna a színpadon beszélgetők és a közönség között. Mintha Majdán Béla és historikus-társa ügyet sem vetnének a hallgatóságról, csak az érdekli őket, a saját belső értékrendjüknek, a saját hivatástudatuknak feleljenek meg. Nem törődtek azzal, milyen igényt formál a közönség, mit akar hallani, milyen irányba szeretné tereltetni a beszélgetést. Az emberek pedig elsősorban Lombos Marci bácsi miatt jöttek el, valóban az ő emlékének szerettek volna adózni, esetleg egy pár kulisszatitkot is igyekeztek volna megtudni ebből a regényes, sok útvesztővel teli életrajzból. Ehelyett az első röpke másfél órában alig esett szó a főhősről. Olybá tűnt, mintha egy barokk színdarab közepébe csöppentünk volna, amelynek elején jó húszpercnyi időtartamban a korra jellemző tágas körmondatokban a szerző egyfajta önigazolást tart olvasóinak, hogy miért is választotta ezt a témát, miért is nyúlt hozzá, mi áll mögötte, és persze mindezt keszekuszán, összevisszaságban, térben-időben ugrándozva. Aztán a következő felvonásban negyven percen keresztül arról szólt a párbeszéd, milyen kötödése van az írónak a zsidósághoz, és hogy az izraeliták népe miként illeszkedett be évszázadokon keresztül a magyar társadalomba, honnan fakad a gyűlölet ellenük és így tovább. Szóba került a nemzeti liberalizmustól a tiszaeszlári vérvádon keresztül a kikeresztelkedett zsidó honvédelmi miniszterig minden – csak éppen a lényeg, azaz Lombos Márton nem került terítékre. Az ilyen barokkos színdaraboknál a türelmetlen néző a harmadik felvonás elejére teljesen elveszti a türelmét, alaposan megcsappan az érdeklődése, aztán felkel – mint én tettem – és otthagyja a termet. Persze a többség erre aligha vállalkozhatott – megtisztelték a szerzőt, megtisztelték a vendégeket, megtisztelték a könyvet, és kínos-keservvel kivárták a végét.

Majdán Bélát értem is és mégse. Értem azért, mert a magányos tudós-egyéniségnek igenis kellenek az ilyen féle kitárulkozási formák, hiszen a mindennapok egyhangú munkájában aligha akad olyan közeg, amelyben a véleményét, nézeteit, kutatási eredményeit, érzéseit megoszthatja, értő fül felé tárhatja. De nem értem azt, miért nem alkalmazkodik a műfaj követelményeihez: egy könyvbemutató legyen frappáns, végig érdeklődést gerjesztő, tömör, és nem elnyújtott, hosszan elemző, exhibicionista kitárulkozás.

Hegedűs Henrik

Miért nem országos sláger Balassagyarmat Dala?

Ezt a kérdést nem én tettem fel. A facebook-ot görgetve álltam meg hirtelen az ujjam és az egér mozgatásával, amikor felfigyeltem gyors egymásutánban két megosztásra. Mindkettő Balassagyarmat Dalát méltatta. Érdemes szó szerint idézni ezeket a mondatokat, mert valóban, nem csupán a zeneszám készítőinek, Horváth Ádámnak és barátainak hízelgő, hanem mindenkinek, aki fontosnak tartja az Ipoly-parti városhoz való kötődését. Gazda Albert a cink.hu oldalon így ír: „Balassagyarmaton szeretnék élni és ezt a dalt énekelni reggeltől estig. Ha megnézitek a videót, ugyanígy lesztek ezzel ti is. Palócország fővárosa ilyen emberléptékű és barátságos hely, rengeteg kedves és szép ember lakja, akik énekelnek, gitároznak, bicikliznek, és még egy üveg boruk is van. Csak azt nem értem, miért nem országos sláger még ez a dal! Ha minden város ilyen lenne – ennyi érzéssel és lélekkel –, igazán szuper hely lenne Magyarország!” 

Egy igazi lokálpatriótának ilyenkor szorul össze a torka, lúdbőrös lesz egy pillanatra, aztán kihúzza magát és büszkén veszi az újabb bókokat. Hiszen a szeretlekmagyarorszag.hu így fogalmaz: „A legjobb magyar város-videoklip! Balassagyarmati fiatalok olyan jó klipet készítettek, hogy oda akarsz majd költözni…”

Néhány másodperc híján négy és fél perc az egész, amely most már méltán népszerűsíti a várost ország-világ előtt. Jön két kerékpáros fiatal, aki kétkerekű tekeréssel végigjárja utcáról-utcára, mindazt, ami szép ezen a településen, ami nevezetes ezen az Ipoly-parti ékszeren. Közben találkoznak énekesekkel, akik különböző pontokon sétálnak – az Óváros téren, a vasútállomáson, a Nyírjesben, a Főtéren, támaszkodnak a Szerb templom kerítésének, jönnek befelé a Palóc ligetbe, tapossák a katonatemető füvét. És közben újra és újra felhangzik a refrén, amit ma már szerintem minden balassagyarmati ismer, legalábbis azok biztosan, akikhez eljutott, akiket megérintett ez a nóta: „Balassagyarmat– ami csak nekünk jelent /Egyben: álmot, múltat, jövőt, jelent/Balassagyarmat – néha reménykedő/ A szívünkben élhető…”

Tényleg: miért nem országos sláger Balassagyarmat Dala?

H.H.