Vajon
miért fordul elő egyre gyakrabban, hogy a váratlan, rendkívüli időjárási
viszonyok miatt szinte teljesen megáll az élet hazánkban? Vajon miért kell
rendszeresen azzal szembesülnünk az autóba ülve, a tömegközlekedéssel utazva,
vagy éppen gyalogosan eljutva egyik helyről a másikra, hogy ha leesik egy pár
centiméternyi hó, máris óriási a baj? Vajon mi, emberek vagyunk ennyire
elkényelmesedett, minden kis változástól viszolygó lények a huszonegyedik
század hajnalán? Avagy tényleg rajtunk kívül álló okokat kell keresnünk, az
utakat fenntartó és karbantartó hivatalos szerveket hibáztatva, miért nem indultak
el időben a hókotrók, miért olyan kevés sószóróval találkozunk?
Nos,
szerény meglátásom szerint nem csupán kettőn áll a vásár. Talán lehetnénk egy
cseppet még türelmesebbek, és ne az idegességtől remegő kézzel ragadjuk meg a
lapátot, eltolva a hókupacokat otthonunk bejárati kapuja előtt, és ne az utolsó
utáni pillanatban villanjon be agyunkba a téli gumicsere szükségessége, így ne
az útfenntartókon verjük el feltétlenül a port azért, mert havasabb
aszfaltcsíkon kell megközelítenünk munkahelyünket.
Persze
lesznek legyintők, akik szerint hiába emeljük fel a szavunk, úgysem változnak
az állapotok. Károgók is, akiknek semmi se jó, akiknek eleve élvezet, ha
folyamatosan felelősségre vonhatnak valakit, és csak a másikat. És mindig
akadnak olyanok is, akik türelemre intenek, hiszen elvégre azért van a hó, hogy
előbb-utóbb elolvadjon.
H.H.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése