Karantén napló 5/1

Április 1. 11.45

Tegnap este már semmi kedvem sem volt új bejegyzést illeszteni a naplómba, igaz különösképpen új téma sem adódott 7-8 óráig. Legfeljebb azt az örömömet tudtam volna tolmácsolni, hogy a keddi virradóra megérkezett fagy nem tett különösebb kárt a barackfámon, sőt, a méhecskéket sem riasztotta vissza a lehűlés, folytatták szorgosan nektárkodó tevékenységüket.

Már csak reggel értesültem a friss hírről, miszerint megnyitották a gyarmati határátkelőt. No azért ne szedje most senki sem gyorsan a sátorfáját, ne tervezzen kedélyes folyón túli, felvidéki kiruccanást ebben a karanténordító sápadtságban, hiszen csupán az ingázó munkások, illetve a mezőgazdasági földterületük művelése ürügyén átlátogató személyek előtt tárult ki újra Szézám eme kies kapuja.

Ugyancsak érdekes info, hogy most már megosztják a közvéleménnyel a koronavírus miatt elhunytak alapbetegségeit. Nem kell hozzá sok logika, hogy az alkoholos májzsugorban szenvedő 38 éves férfit beazonosítsuk a brit diplomatával. No comment!

Egészen kivirult délelőttre az idő. Azért kihalt a város. Legyen is úgy, amíg lecsengenek ezek a járványos napok és hetek…

Karantén napló 4/1

Március 31. 11.45

Csípős reggelre ébredek, mégsincs komoly depressziós hangulatom, noha már negyedik napja ugyanabban az unalmas mókuskerékben töltöm az életem. Mégis, az ember igyekszik a megfelelő mértékben tartalmasan eltölteni az órákat, különösen akkor, ha sorsa kötelező feladatok ellátásával hatalmazta fel. Az abderai civil bringázás - ahogy Komjáthy Jenő és T. Pataki László nyomán a kedélyes kisvárosi pedáltekerést nevezem - ugyan nem tartozik ebbe a kötelező körbe, de azért hideg idő ide vagy oda, jóleső érzés a napfényben felpattanni a nyeregbe, főként abban a megelégedett lelkiállapotban, amelyet egy reggel sikeresen megírt cikk okozott.
Délelőtt ismét madártani élménnyel lettem gazdagabb. Megfigyeltem, ahogy egy gerlepár szeretteljesen igazgatja a fészkét, míg az "asszony" fenn ült az ághajlatban, "ura" szorgosan szedte fel a fúszálakat a földről. Most legalább náluk lesz gyermekáldás, nekik nem kell betartaniuk a másfél métert.
Hazafelé, az Ipolypart úton haladva, a Kövi Pál Sportközpont felé egy mentőautó - szirénahasználat nélkül - fordult be előttem. A sofőrön és a mellette ülő személyen egyaránt a járványhelyzetben viselendő védőruházat volt. De nem kell megijedni - ott alakították ki a kórház fertőtlenítő részlegét.

Karantén napló 3/2

Március 30. 20.30

Dél előtt néhány perccel a Megafon Rádióban nyilatkoztam. A téma az olimpia volt, pontosabban a tokiói játékok elhalasztása. Ecseteltem a helyzetet a rendezők és a sportolók szemszögéből egyaránt, mondván bízom a japán precizitásban, és sajnálatomat fejeztem ki mindazon versenyzők felé, akik már rendelkeztek részvételi joggal, mégis dugába dőlt minden reményük. A néhány perces elemzésem majd szerda reggel lesz hallható az adásban.
Este elgondolkoztam: mennyi minden magasztos élményről maradtam lea járványhelyzet miatt márciusban, és maradok le áprilisban. Épp ma kellett volna előadást tartanom a Balassi Bálint Gimnáziumban Ady és Párizs címmel, készültem is becsülettel az iskolabezárás elrendeléséig. Mindenesetre folytatom Bölöni György könyvének kitartó böngészését, hisz a szerző a híres költő francia mindennapjainak hű tanúja és tolmácsolója. Néhány napja - 25-én - a Mikszáth középiskolában nyílt volna meg fiatal fotóriporter kollégám, Teknős Dominik kiállítása, aminek méltatására felkérést kaptam. A jövő hónapban mehettem volna a Szent-Györgyi középiskolába egy Janus Pannoniusról szóló előadásra, míg Pécsre szintén meghívást kaptam, ahol olimpiai érdekességekről beszéltem volna a diákoknak a JPTE Babits Mihály Gimnáziumában. Ez mind meghiúsult, de remélem, csakúgy, mint az olimpia, ezek nem törlődnek, csak halasztódnak.
Este akadt még egy madártani élményem. Láttam, amint egy ifjú vércse zuhanórepülésben zavar meg egy verébrajt a Madách-ligeti lakótelep lépcsőháza előtti bokorban - a ragadozó zsákmány nélkül maradt, és még perceken át búslakodott a szomszédos fán, a varjútelep alatti ágon.

Karantén napló 3/1

március 30. 11.15

Első munkanap a kijárási korlátozásban. Ideje lenne végre felderülni, jókedvvel elárasztódni, de a kora reggeli hírek megint sápadtságot okoznak: újabb két halott hazánkban a vírus miatt, szerencsére valamivel kevesebb az új fertőzött.

Az utcára kilépve sem segítik elő a körülmények a boldogság kiserkenését. Az időjárás egyre nyomottabb, hol van már a tegnapi vidító napfény, vészesen apad a hőmérséklet, újra elő kell venni a nagykabátot. Didergek rendesen a kerékpár nyergében.

Tapintható a feszültség. A kevés járókelő arcáról – már aki nem visel szájmaszkot – hiánycikk a mosoly, sokkal inkább egykedvűség, melankólia tükröződik. A szép lányok sem jönnek szembe nevetve, kivillanó fogsorral, csak néznek maguk elé, lépteik során számolgatva a járda réseit.

A buszpályaudvari dolgaimat letudván az Ipolypart úton haladok. A tanuszoda vezetője – régi ismerős sporttárs – int egyet, most neki is biztosan kevesebb a munkája, hiszen senki sem kartempózik önfeledten a medencében. A horgásztanya gondnoka a közeli fák tetején gubbasztó varjakat ijesztgeti, akik harsány károgással nyilvánítják ki nemtetszésüket, hogy rövid időre el kell hagyniuk szeretett fészküket. A Lidl Áruházból két idős hölgy baktat hazafelé a Madách-liget 1-es épületénél. Szatyruk tömve.

Balassagyarmat városközpontja - még vasárnap délelőtt

Visszafelé némi felüdülés ebben a modern kopárságban: a városgondnokság munkatársai szorgosan gyomlálnak, a megyeháza előtt ültetik a virágokat. Igen, kérlelhetetlenül itt a tavasz, még akkor is, ha ezt testileg-lelkileg még cseppet sem érezzük.

Karantén napló 2/2

Március 29. 20.00

Furcsa ez a vasárnap. Az elmúlt tíz év legunalmasabbja. Pang minden, semmihez sincs kedvem. Kínomban némi olimpiatörténettel foglalkozom, de fél óra múltán azt is befejezem. Inkább a kert. Körülöttem a kutyáim, Muci macska nyávog egyet a lábamnál, a barackfán legalább húsz-huszonöt méh zümmög boldogan. Ők nem sejtik, hogy jön a „zima”, nem figyelik a meteorológiai jelentéseket. Holnap kérlelhetetlenül betör a hideg, és nekik is rejtekbe kell húzódniuk. A virágok meg… De a remény hal meg utoljára.

Kora este némi vásárlás. A Kék ABC pénztárjához érve először úgy érzem, mintha hétméteres lövéséhez készülődnék: nem szabad rálépnem a vonalra. Aztán olyan a benyomás, mintha a Keleti pályaudvaron készülnék egy Budapest-Berlin retúrjegyet vásárolni. A pénztáros zárt térben, a plexi előtt megy az áru a szalagra, a plexi mögött mehet minden a táskába, menet közben érintem a bankkártyát a kis ablakon keresztül a „terminálhoz”.

Rövid kerékpározás még, hiszen mostantól csak hét körül bukik le a nap. A nyugati égboltra tekintve csodás látvány tárul elém, amint a vörös gömb másodpercről-másodpercre mind lejjebb és lejjebb ér a horizonton, aztán eltűnik. Bealkonyult. Vár a vacsora, meg ennek a rendkívül sivár napnak az összegzése. Inkább hagyjuk…

Karantén napló 2/1

Március 29. 11.30

Megtévesztő az óraátállítás. Most is úgy kelek, mint máskor, csakhogy hat helyett már hét van. Sebaj, belefér, hiszen nem sürget a tatár, nincs kés a torkomon. Kinn köd borul a tájra – a tegnapi kisebb zivatar hozadékaként. Gyors böngészés az interneten. Lesújtó hírek: újabb két halott, tovább nőtt a fertőzöttek száma.

Mire felpattanok a kerékpárra, már virul az idő, felszállt a pára. Ma más útvonalat választottam, a Hunyadi utcába fordulok be, dél felé veszem az irányt. A hajléktalan szállónál négy otthontalan cseveg, persze nem halkan, suttogva, harsogásuk betölti a tűzoltóság előtti területet.

Nyugalmas a vasárnap. Máskor is, legfeljebb a templomok közelében pezsdül meg az élet, ezúttal itt sem. Belegondolok: az evangélikusoknál az imaházban Bartha István lelkész talán épp most kezd bele a zárt kapuk mögötti virtuális istentiszteletbe. A szaléziaknál szintén zárva minden.

Bukovszky-parkoló vasárnap délelőtt

A Bajcsy utcára érve olyan érzés fog el, mintha a természet lágy ölén lennék. Csupán a madárcsicsergés zengi be a környéket, egy harkály élénken kopácsol szú után kutatva a fa törzsén.

A vasúton meglehetősen nagy a „nihil”, de ez szokványos, hiszen a vonatozás közlekedési formája mára mindinkább a múlt varázsává vált. A szerelvény az imént gördült be az állomásra, nem tódulnak le az utasok, a mozdonyvezető egykedvűen ugrik le állásáról.

A Leiningen úti Bukovszky-bevásárlóközpont tágas parkolójában két autó áll. Szájmaszkot viselő férfi pakolja be cuccait a csomagtartóba. A külvárosban bepillantok néhány udvarba. Semmi mozgás. A friss szellővel átfújt tavaszias napfényben kutyák süttetik a hasukat. Ember égen és földön sehol. Vasárnapi délelőtt karanténszagú körítéssel.

Mókus a régi. Balassagyarmat közismert guberálója szokásos körútját végzi a lakótelepen. Kimustrált babakocsijának belseje egyelőre üres, ezen a napon a kukák tartalma nem sok örömöt kínál neki.

Bezzeg az Ipoly-part. A horgászokat semmi sem tántoríthatja el szenvedélyüktől. Szabó Lőrinc emlékezetes verse jut eszembe, bár most a pecások sorra korántsem búskomor, hiszen nemrégiben volt a haltelepítés, a szórakozás gazdag fogási zsákmányt ígér.

Hazafelé begurulok a Palóc-ligetbe. Egy kiskutya önfeledten szalad a gazdája nyomában, az ebek sétáltatása nem tiltott, sőt, ebben a gyönyörű napsütésben kifejezetten hasznos a gyaloglás a kedvenc társaságában.

Karantén napló 1/3

Március 28. 18.30

Bővel elmúlt dél, mire kiérek Őrhalomba. Az állatok fittyet hánynak a koronavírusra, farkcsóválással és kedves vakkantással üdvözlik a gazdát, örülve, hogy végre csillapíthatják éhségüket.

Ebéd után kisétálok a kertbe. Csodás tavaszi nap van, jó beleszippantani a levegőbe, még akkor is, ha a harmadik szomszéd most kezd gazégetésbe. Virágzásnak indult a sárgabarackfa. Tavaly egy szem termés sem volt gyümölcsből, egy deciliternyi cefrét sem csöpögtethettünk a hordóba. Idén talán megszán bennünket az időjárás, bár ki tudja, a meteorológia a jövő hétre ismét fagyokat jósol. Csak éljék túl a bimbók! Szépen rügyezik a cseresznye, a kert végén a körte is „megindult”.

Gyorsan „körbesuhanom” az internetet. Az operatív törzs sajtótájékoztatójától az egyéb hiteles hírekig. Sajnos a tegnapi koronavírusos halott a balassagyarmati kórházban hunyt el. Szomorú.

Öt óra után vissza a városba. Terveim szerint a drótszamár nyergében még egy röpke járőrözést tettem volna a kora estében, de erről inkább lemondok. Az Ipoly felől fekete fellegek tornyosulnak, és félő, menet közben kapna el a fránya zápor. Éjjel amúgy is óraátállítás, holnap hosszabb ideig élvezhetjük a világosságot. Jól döntöttem. Alig érek be a lépcsőházba, hallom az esőcseppek koppanását, mire a vacsorát majszolom, már szakad rendesen.

Virágot bontott a barackfa

Ne feledjük, fél nyolckor taps helyett néma főhajtással adózzunk a kórházunkban elhunyt személy emlékére!