2016. szeptember 6., kedd

Megőrizte önállóságát a szalézi plébánia

Népszerű hitéleti központ Balassagyarmaton a Kossuth Lajos utcában található Don Bosco Szent János szalézi plébánia. Főleg a vasárnapi misék iránt mutatkozik élénk érdeklődés, ilyenkor általában teljesen teli a templom, az autók pedig hosszú sorban parkolnak a környéken. Értesüléseink szerint azonban a közelmúltban veszélybe került a plébánia önállósága, és egy aláírásgyűjtésnek is komoly szerepe volt abban, hogy ez elhárult.

Balassagyarmat vallási életének hosszú évtizedeken keresztül meghatározó alakjai voltak a szaléziak. A rend itteni tagjai hitvallásuknak, a katolikus egyházon belüli felvállalt szerepüknek megfelelően a lelkipásztori munka mellett elsősorban a fiatalok felé irányították figyelmüket. Máig a város legnépesebb nyári napközis táborának számít a szalézi oratóriumban szervezett két hetes – június végi – összejövetel, amelynek során a gyermekre számos hasznos, tartalmas, tanulságos és tanító célzatú program, esemény vár.

A szalézi rend nemrégiben kivonult Balassagyarmatról, és tagjai már máshol szolgálnak, ám itt maradt a hívek tömege. Szerencsére az oratórium, benne a nyári táborral továbbra is szorgalmasan tette a dolgát, és a hívek számára is mindig akadt pap, aki misét tartson, meghallgassa gyónásaikat.
Néhány héttel ezelőtt azonban érdekes hírek kezdtek szállingózni – bár meglehetősen lassan és körülményesen szivárogva – a szalézi templom háza tájáról. Az ide gyakran járók rebesgetni kezdték, hogy a városközpontban található főplébániatemplom elöljárói részéről megnyilvánult egyfajta szándék, hogy az „árván maradt” híveket becsatlakoztassák saját szervezeti keretükbe - ezt viszont dr. Stella Leontin cáfolja, mondván nem tőlük, hanem a Váci Egyházmegyétől indult ki a két templomi közösség egyesítésének ötlete. Többek szerint ez egyet jelentett volna a lassú végzettel, mondván amúgy is kevés a pap, aki a városban működik, és egy idő után teljesen kiürülne a templom, nem tartana itt senki sem misét. A veszélyt érezve aztán aláírásgyűjtési akció is kezdődött, még a szomszédos községben is szívesen firkantották alá az ívet az emberek. Rövidesen összejött annyi szignó, amit már bátran tárhattak a Váci Egyházmegye, személy szerint pedig dr. Beer Miklós megyéspüspök elé.
Tény és való, hogy a Váci Egyházmegye honlapján július 30-án megjelent közlemény szerint dr. Beer Miklós „Dóbiás Zalán atyát felmentette kókai plébániai kormányzói tisztségéből, s egyben kinevezte a Balassagyarmati Don Bosco Szent János Szalézi Plébánia kormányzójává, Patvarc fília ellátásával”. Ez a döntés voltaképpen azt jelentette, hogy a plébánia önállóságának megszüntetésére született elképzelések – amelynek részleteit munkatársaink az ügy körüli mély hallgatás miatt nem tudták kideríteni – meghiúsultak, és a Kossuth Lajos utcai templom megőrizte önállóságát. Persze kérdés, hogy mennyire volt ebben hatékony szerepe a hívek szívós kitartásának, következetes hozzáállásának, s mennyiben kizárólag csak az egyházmegyén belüli szűk szakmai döntések húzódnak meg a háttérben.
Természetesen megkerestük a Váci Egyházmegyét is, feltéve a kérdést, hogy valóban veszély fenyegette-e a Kossuth utcai plébánia önállóságát, és ennek megőrzésében milyen szerepet játszott a hívek kívánsága. Augusztus 25-én keltezett írásos levelünkre végül szeptember 5-én érkezett válasz. Ebben Magyar Bertalan sajtóreferens igen szűkszavúan annyit közölt, hogy „Balassagyarmatnak két önálló plébániája van, és ezen az egyházmegyei hatóság nem kíván változtatni”. Arra nem kaptunk érdemi felelet viszont, hogy korábban volt-e erre eltérő irányú szándék, vajon célba értek-e az aláírásgyűjtő petíció kezdeményezései, és hogy ezek jártak-e bizonyos hatással az önállóság ügyére.

Annyi bizonyos, Balassagyarmaton manapság igen zajlik az élet katolikus vallási körökben: tudvalévő, hogy a városban tizenegy esztendeje tevékenykedett dr. Stella Leontin, a főplébániatemplom kanokok-plébánosa október elsejétől távozik, illetve hasonlóképpen elköszönt már a hívektől Csák András káplán is, ő a jövőben Cered, Zabar és Szilaspogony plébánosa lesz.
Hegedűs Henrik

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése