Maskarás téltemetés

Az elmúlt évhez hasonlóan idén is felettébb kegyeibe fogadta az időjárás a rétsági Kereplő néptáncegyüttes tagjainak téltemető mulatságát. A farsang zárásaként gyönyörű napsütésben vonultak végig a kisváros főutcáján a maskarás alakok.

Mi ez a fura lárma, ami a dombtetőről, a benzinkút felől árad? Ki meri megzavarni a csendet, a szombati kora délután nyugalmát? És mik ezek az öltözetek, amibe bújtak az emberek? Nos, ilyen kérdéseket aligha tettek fel ezen a napon a kevésbé „jólértesült” rétságiak, hiszen a település lakossága tudja, a hamvazószerdát megelőző hétvégén a „kereplősök” vidáman, hangosan űzik el a telet – már ami megmaradt belőle, mert bizony egy maréknyi hóval sem találkoztunk, mindent felszárított ez a kora tavaszt idéző enyhülés.

Természetesen mi a zenebona nyomába eredtünk. Alig haladtunk túl a jelzőlámpás gyalogátkelőt, amikor a távolban egy rendőrautó mögött feltűntek a jelmezesek. Elöl, amolyan „cégér” gyanánt vérbeli busó lépdelt, a nagy szarvú ördögi maszk félelmetességét azonban jelentősen csökkentette az álarc mögül felhangzó harsány kacagás. A zenészek sem tétlenkedtek. Nagy szakállú férfiú kimért mozdulatokkal, kevélyen verte a méretes dobot, mellette két, juhász-szőrmebundát öltött társa a kecskedudát meg a flótát fújta megállás nélkül. A főszervező, a Kereplő táncosainak vezére, Simon Katalin erre a délutánra franciás jelmezbe bújt, mint a három testőr egyike – de nem kérdeztük meg tőle, Athos, Porthos, vagy Aramis ő, netán maga d’Artagnan? A sorban aztán jöttek párductestű hölgyek, nyuszifülű lányok, lompos-farkat kötött fiatalok, varázslók, egyenesen a velencei karnevál forgatagából érkezett, díszes álarcot viselő szépségek, és persze különböző, tündöklő színekre festett arcú gyerekek, széles mosollyal, vígan nótázva. A sort egy fiúcska zárta, ostort pattogtatva.

A menet végül befordult a nagyparkolóba, ahol már ott állt középen a kisze-figura. A felöltöztetett és érdekes módon lila fejkendőben pompázó báb-asszonyság nem kerülhette el sorsát. Miközben a farsangoló sereg körtáncot járt, kinyúlt egy kéz, a gyújtás nyomán a szalma lángra kapott, és pillanatok alatt szénné égett a gonosz szellemeket jelképező alak. A nagy mókában és a muzsikára járásban kifáradó kisebbek és nagyobbak ezután egy asztalkához gyűltek, és meleg teát szürcsölgettek, éhségüket pedig finom zsíros kenyérrel csillapították.

A vigasság a művelődési központban folytatódott. Bábelőadás, népzene, néptánc szórakoztatta a nagyérdeműt, és a színpadon bemutatták a legsikerültebb jelmezeket.

Szöveg: Hegedűs Henrik

Fotó: Sztranyovszky Béla