2016. február 2., kedd

Kiáll Székelyföldért a Legbátrabb Város



Balassagyarmat önkormányzata is csatlakozott ahhoz a mozgalomhoz, amely kiáll a Székelyföldön hátrányos megkülönböztetést szenvedett magyar honfitársak mellett és hivatalos formában is felemeli szavát a közelmúltban, Erdélyben tapasztalt visszaélések miatt.

Dobrocsi Lénárd, a Jobbik képviselője tette az erről szóló javaslatot Medvácz Lajos polgármester asztalára, és a testület január 28-i ülésén fogadta el az állásfoglalást.
Az előterjesztésben a polgármester felsorolja mindazokat a méltánytalanságokat, amelyek a romániai hatóságok részéről a székelyföldi magyarokat érték: a székely zászló felállításának ügyét, a székely himnusz eléneklésének tiltását, a kétnyelvű utca – és helységnévtáblák használatára vonatkozó civil kezdeményezések elutasítását, a székely autonómia követelését hangoztatókkal szembeni eljárásokat. Medvácz Lajos hozzátette, Civitas Fortissima önkormányzata már korábban is tiltakozott hasonló, a trianoni határ túloldalán történt, nemzettársainkat ért támadások ellen, e tekintetben a 2009-ben, Sólyom László akkori köztársasági elnököt ért komáromi eset miatti válaszlépést említette, amikor Balassagyarmat nemkívánatos személynek minősítette a városon áthaladó Robert Fico szlovák miniszterelnököt.

Az előterjesztés kiemelte még, a Legbátrabb Város mártírjainak emléke kötelez arra, hogy felszólaljanak a határon túl maradt magyarság és minden embertársunk védelmében, akiket nemzeti hovatartozása miatt ér hátrányos megkülönböztetés – ez most leginkább Romániában történik, ahol még mindig sérül az Európai Unió alapelvének számító kisebbségi jogok védelme.
A Balassagyarmat önkormányzata által megfogalmazott nyilatkozat pontos szövege a következő:  „Balassagyarmat Város Önkormányzata az Európai Unió alapokmánya értelmében kinyilvánítja tiltakozását a romániai magyarság kisebbségi jogait és a székely autonómiatörekvéseket érő még mindig tapasztalható hatósági visszásságok ellen. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy kezdeményezze Magyarország önkormányzatainál hasonló szolidaritási nyilatkozatok megtételét, ezzel is kifejezve a magyarság egységes kiállását a romániai magyarság jogainak védelme érdekében.”
H.H.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése