2015. szeptember 14., hétfő

Nagy szükség lenne a képzett határvadászokra



Egykoron az ország legjobb elit katonai egységei közé tartoztak a balassagyarmati székhelyű határvadászok. A szervezet közel tíz évvel ezelőtti megszűnését követően jó részük nyugállományba vonult, mások betagozódtak a rendőrség kereteibe. Mivel migránskérdésben egyre szorul a hurok az ország nyakán, természetszerűleg merül fel, hogy nagy szükség lehet, ezekre a kiválóan kiképzett emberekre.

Annak idején, jó tizenöt-húsz esztendővel ezelőtt virágkorát élte az északi határ mentén az embercsempészet. Szinte nem telt el olyan nap, ami ilyen jellegű híradás nélkül maradt volna a honi sajtóban. A határőr-igazgatóság akkori vezetői, élükön Ferencsik Pál dandártábornokkal és Kalácska Ferenc sajtóreferenssel, rendszeresen adtak tájékoztatást az ügyek „realizálásáról”, ami az ő sajátos szaknyelvükön az illegális határátlépők elfogását és az embercsempészekkel szembeni intézkedéseket jelentette. A határvadász század tagjai remekül állták a „sarat” a zöldhatáron, az Ipoly-mentén egymást érték a műveletek. A Balassagyarmati Rendőrkapitányság mostani vezetője, Csík Csaba alezredes is egyike volt azoknak a tiszteknek, akik az első vonalban szolgáltak. Az országos parancsnokság is sorra elismerte a gyarmatiak munkáját, amelyet nem csupán a különböző kitüntetések és elismerések jeleztek, hanem a központ támogatásával beszerzett modern eszközök is, ezek nagyban elősegítették a még hatékonyabb határőrizeti tevékenységet. Egyik példája ennek, hogy az országban szinte elsőként került ide hőkamerás rendszer, jelentősen megkönnyítve az éjszakai szolgálatot – a sajtó ezekről a fejleményekről is folyamatosan és gyorsan értesült.
A határőrség 2007-es megszűnését ott, akkor nyolc esztendővel ezelőtt is sokan nagyon hibás lépésnek tartották. A kétkedők elsősorban azt hangoztatták, hogy bár 2007 körül lényegesen visszaszorult az engedély – és iratok nélküli határátlépések száma, és nem kellett tömegesen szembesülni, akár a délszláv államokból, akár Ázsiából vagy Afrikából özönlő migránsok áradatával, nem beszélve a Schengeni Egyezményről, de bármikor eljöhet az idő, amikor ezekre a képzett katonákra igencsak nagy szüksége lehet az országnak.
Mindenesetre az egykori határvadászok egy része, kihasználva az adódó lehetőségeket, vagy nyugállományba vonult, vagy leszerelt és más területeken helyezkedett el (például áruházakban és intézményeknél biztonsági őrként), vagy beintegrálódott a rendőri szervezetbe – mint tette azt a fentebb említett Csík Csaba alezredes.
Lám eltelt pár év, és nem csupán „visszasírják” az emberek a határőrséget, hanem a kormányzat is úgy döntött nemrégiben, hogy a rendőrségi szakállományból határvadász századokat állít fel, amelyeket a déli végekre vezényel, hogy a menekült – és bevándorlási hullámot minél inkább visszaszorítsák. Információink szerint egyre több nógrádi rendőr is ott lát el szolgálatot Csongrád, illetve Bács-Kiskun megye érintett (és e tekintetben rendkívül veszélyeztetett) területein, de arról nem kaptunk értesülést, hogy az egykori, leszerelt, vagy rendelkezési állományban lévő határőrök közül tömegesen jönnének vissza a „frontvonalba”. Ez egyébként is csak önkéntes alapon történhetne az ő esetükben.
A nógrádi rendőrök déli „bevetésével” kapcsolatban megkerestük a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságot. Nágel Tamás százados, sajtóreferens szűkszavúan tájékoztatott. Elmondta, az illegális bevándorlással összefüggő feladatok kezelésére a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságról vezényelt rendőrök szolgálati létszáma változó, ezt az aktuális bűnügyi-operatív és közbiztonsági helyzet függvényében határozzák meg. Arra a kérdésre azonban nem ők az illetékesek, hogy a régi határvadászok esetleg reaktiválhatóak lehetnének-e.

A témához kapcsolódik, hogy az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején Balassagyarmaton, az egykori honvéd-kaszárnyában kialakított – bezárt, majd később újra megnyitott – idegenrendészeti szállót is az utóbbi években (eltekintve néhány kirívó és közfigyelmet érintő esettől) viszonylagos nyugalom vette körül, egészen addig, míg augusztus utolsó napjaiban jött a hír, hogy tömegével hoztak ide vonaton migránsokat. A két transzporttal ide érkező menekültek rövidesen el is hagyták a várost, de a Gyarmat Hangja nevű internetes portál információi szerint ez nem egyedi eset volt. A világhálós oldal szerkesztői képfelvételekkel bizonyították, ahogy az esti órákban és az éj leple alatt több autóbusz (köztük csuklós jármű) érkezik meg az idegenrendészeti szálló Kossuth utcai főbejáratához, és sorra szállnak le a migránsok. Ám ezek az emberek sem maradnak sokáig Gyarmaton, ahogy lehet, azonnal veszik a sátorfájukat, és elindulnak nyugat, azaz Németország felé. Annyi azonban bizonyosnak tűnik, hogy ha időlegesen is, több alkalommal az eredeti, száztíz-százhúsz fős befogadóképesség feletti létszámban tartózkodnak itt a migráns személyek.
H.H.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése