2015. szeptember 28., hétfő

Idegenben nyert a Kábel



A legtöbb sérült felépült a hét végére, így a két pont megszerzésének jogos reményével kelt útra a Kábel SE a füzesabonyi túrára. A vendégek számára remekül kezdődött a mérkőzés, hiszen Mikita, Dóczi és Munkácsi találataival gyorsan megnyugtató előnyt szereztek – és mint kiderült, a későbbiekben is ez a három játékos szórta a gólokat. A hazaiak gyorsan időt kértek, de ez sem használt különösebben, mivel rengeteget hibáztak, elsősorban a támadásokban. Bár a gyarmatiak is többször eladták a labdát, és ziccert is rontottak, a félidő hajrájáig őrizték előnyüket, ekkor azonban Bukta és Kovács találataival közelebb lopózott a Füzesabony.

Fordulás után ismét gyorsan a tudtára adta vendéglátóinak az Ipoly-parti legénység, hogy egyértelműen a győzelemért jött: Djukanovics szép védéseket mutatott be, míg újra a Mikita, Munkácsi, Duzsi trió villogott, megint helyreállt a három-négy gólos különbség. Sőt, az utolsó tíz percre fordulva Szabó András révén, nem sokkal később pedig Szabó Tamás értékesített büntetőjével már öt gólos lett a fór. Ám a füzesabonyiak nem adták fel: valósággal vérszemet kapva igyekeztek csökkenteni a hátrányukat, és emberelőnyös helyzeteket kihasználva zárkóztak. Későn. A kábeles alakulat a befejezés előtt két-három perccel újra magára talált, és nem adta ki kezéből a sikert.
Összességében a balassagyarmati legénység összeszedettebben, koncentráltabban kézilabdázott ellenfelénél, a sérüléséből felépült kettős játékengedélyes pestszentlőrinci balátlövő, Mikita Matej pedig igazi vezéregyéniségként vezette diadalra „fogadott” társait.
Drizner Péter: A mérkőzés első tíz percében összeszedett hátrányt minden igyekezetünk ellenére sem tudtuk ledolgozni.
Molnár Ferenc: Megítélésem szerint nem játszottunk olyan jól, mint a múlt héten, a Nyíregyháza ellen, de a jó kezdés után végig tartani tudtuk az előnyünket, és magabiztosan szereztük meg szezonbeli első győzelmünket.


A jegyzőkönyv: 


Juhász ’99 Füzesabonyi KC – Balassagyarmati Kábel SE 29-33 (12-14)
Füzesabony, 150 néző, vezette: Arnold, Kosztend.
FSC: FSC: POPCAK – Funak 5, KOVÁCS B. 10, Hevér 2, Péter 7/2, Maguska 3, Blazsek. Cs.: Tamás 1, Bukta 1, Répási. Edző: Drizner Péter
Kábel SE: DJUKANOVICS – Duzsi 5, Tihanyi, Leiter 1, MUNKÁCSI 6, MIKITA 9, SZABÓ A. 3. Cs.: Székely 2, Szabó T. 6/4, Bécsi 1, Dóczi, Kajdy. Vezetőedző: Molnár Ferenc.
Hétméteresek: 3/2, ill. 4/4. Kiállítások: 6, ill. 10 perc.
Az eredmény alakulása: 5. perc: 0-3, 10. perc: 2-6, 18. perc: 5-9, 28. perc: 12-13, 33. perc: 13-17, 41. perc: 16-20, 50. perc: 20-25, 58. perc: 27-29.



***


A füzesabonyi diadal után nem sokat pihenhetnek a gyarmati kézilabdázók, hiszen kedden este 18 órától Magyar Kupa mérkőzés vár rájuk – hazai pályán fogadják a nem is olyan régen látott Nyíregyházi KC gárdáját.
- Ismét Nyíregyháza, és remélem jó mérkőzés. A lényeg azonban, hogy azok a játékosok fognak főszerepet kapni, akik eddig keveset, illetve egyáltalán nem léptek pályára. Így is meg kell nehezíteni a szabolcsiak dolgát – tekintett előre Molnár Ferenc a mérkőzésre, amelyen a szabályok értelmében a hazaiak és a vendégek is nélkülözni kénytelenek kettős játékengedélyes tagjaikat.

Szöveg: Hegedűs Henrik
Kép: facebook (Hegedűs Attila)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése