2016. november 20., vasárnap

Lámpások cseréje

Tavaly fogadta el a balassagyarmati önkormányzat a városi közvilágítás korszerűsítésének koncepcióját. Ez három fontos pontba sorolta a jövőbeni teendőket.
Egyrészt felmérték, melyek azok az utcák, ahol az alacsony fényerejű, vagy régi típusú lámpákat feltétlenül és a lehető legrövidebb időn belül cserélni kell. Másrészt felsorolta azokat a közvilágítás által kevésbé, vagy egyáltalán nem ellátott területeket –főként közparkokat és lakótelepi övezeteket -, ahol bővíteni kell a hálózatot, szükség szerint akár napelemes eszközökkel. Harmadsorban pedig azok a területek kerültek sorra, ahol a gondok a túlburjánzott növényzet rendezésével orvosolhatóak.
- Mivel az elmúlt években jelentős megtakarítást értünk el a gáz – és villamosenergia rendszer fejlesztésével kapcsolatos közbeszerzéseken, valamint az intézményeinken végzett energetikai korszerűsítések révén is olcsóbb rezsiköltségekkel számolhatunk, így komoly mértékű források szabadultak fel, aminek egy részét a közvilágítási állapotok javítására fordíthattuk – mondta el érdeklődésünkre Medvácz Lajos polgármester. – A korszerűsítések keretében az elkövetkező hetekben az összes 35 watt teljesítményű rossz minőségű lámpát lecseréli az önkormányzat tucatnyi utcában. Ebből 81 lámpatestre 70 wattos energiatakarékos lámpa, illetve 81 oszlopra rendkívül alacsony fogyasztású, de nagy fényerejű LED-lámpa kerül, ez utóbbiak az Arany, Fáy, Mártírok, Kölcsey és Klapka utcákat világítják majd meg.

Az önkormányzati tájékoztatás szerint novemberben további húsz napelemes lámpát is kihelyeznek, például a Dózsa és Hunyadi utcákban, a tömbépületek sötét lépcsőházai előtt.
H.H.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése