2016. április 3., vasárnap

Új turisztikai ékességek Katalinpusztán



Új látványosságokkal – többek között szálláshelyekkel is – gazdagodott az Ipoly Erdő Zrt. szendehely-katalinpusztai kirándulóközpontja. A létesítmények kedd délelőtti átadásán megjelent dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és dr. Beer Miklós váci megyéspüspök is.

Szép, napsütéses időben gördülünk lefelé a szendehelyi szerpentinen. Alig érünk a lejtő aljára, s látjuk meg az első katalinpusztai házakat, máris élesen balra kell fordulnunk, utunk végcélja felé. Zöldesbarna erdész-öltözetbe bújt férfiak udvarias mozdulatokkal mutatják, hogy a tágas parkolóban merre tartsuk az irányt, hogy álljunk meg az autóval. Amint kiszállunk, körbenézünk, és nagyot szippantunk a tiszta levegőből, gyönyörű látvány tárul elénk. A kirándulóközpont bejáratánál a gyerekek – sokan vannak, hiszen tart még a húsvéti szünet – máris birtokukba vették az egyik új létesítményt, a közelmúltban korszerűsített csóványosi kilátó hű mását, amelyről egy csúszda is vezet lefelé. Miközben a vendégek gyülekeznek, és a fogadó italként kapott kávéjukat kóstolgatják, a szomszédos állomásra befut a kerti kisvasút is, rajta tucatnyi aprósággal.
Az aszfaltozott úton pár száz métert befelé sétálunk az esemény központi helyszíne, az egykori erdészház felé. Itt Lengyel László, az Ipoly Erdő Zrt. közönségkapcsolati vezetője köszönti a résztvevőket, közelebb invitálva a fiatalokat.  Fidel Anna szendehelyi diáklány tiszta hangon énekel húsvéti és tavaszcsalogató dalokat, s feltekintve az égre láthatjuk, amint a zengő előadás hallatára néhány kíváncsi ragadozó madár is körbe-körbe száll felettünk. 

Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója, házigazda minőségében elmondja, az elmúlt években kiemelt figyelmet fordítottak a közjóléti feladatokra, amely során a cég által kezelt területeken mintegy hárommilliárd forint értékű fejlesztéseket hajtottak végre a Nyugattól keletig a nógrádi erdőkben címet viselő programban. Az uniós támogatásokból és saját, erdőgazdasági bevételeik felhasználásával turistaszállások újultak meg, kerékpárutak épültek, erdei vendégházakat korszerűsítettek, megszépült a csóványosi kilátó és a somoskői látogatóközpont. Ehhez csatlakozik most a katalinpusztai bővítés, ami azért is indokolt, mert a Gyadai tanösvény tiz-tizenkét évvel ezelőtti kialakítása óta jelentősen megnőtt a látogatók létszáma, olyannyira, hogy a mostani, húsvéti hosszú hétvégén már kicsinek bizonyult a kétszázötven autóra tervezett parkoló. Az igazgató hozzátette, ezzel a fejlesztéssel, benne a kerti kisvasúttal, a kilátó makettjével, és az egykori erdészház tetőterében berendezett szálláshelyekkel több mint félmilliárd forint értéket teremtettek, ebből kétszázmilliót saját forrásból finanszírozva.
Balla Mihály ezúttal sem felejtette el kiemelni saját „bakancsos” túrázó szabadidős tevékenységét, és miután néhány szóba kitért legutóbbi, szigligeti élményeire, hangsúlyozta, Nógrád nyugati kapujában páratlan természeti különlegességek várják az ide kirándulókat: az Ipoly Erdő Zrt. határozottan törekszik arra, hogy mindent megmutasson, ismeretterjesztő módon érzékeltessen, amit érdemes meglátni és megtapasztalni a Cserhát és a Börzsöny vidékén, hegygerinceken, sötét erdők belsejében és patakmedrekben felfelé kaptatva. Ezek a kirándulóközpontok, mint a katalinpusztai is, amellett, hogy az igazi, palócos vendégszeretetben részesítik az érkezőt, a természet szépségeire irányítják a figyelmet, egyben közösségi élményt adnak, és nemkülönben a környezetvédelem fontosságát is tudatosítják az emberek gondolkodásában. 

Dr. Fazekas Sándor kiemelte, a kormányzat hat évvel ezelőtt alkotta meg a Bejárható Magyarország című programot, ennek keretében a korábbiakhoz képest hatalmas mértékű turisztikai fejlesztéseket hajtottak végre, hogy a látogatókat valóban huszonegyedik századi körülmények között fogadhassák, és a kirándulók a legszélesebb palettán szemlélhessék mindazokat, amelyeket az adott tájegység értékeiben elébük tár. Hozzátette, a minisztérium az új szemlélet jegyében jár el a megszületőben lévő erdészeti törvény megalkotásában, hogy a feladatkörök hármas területén, a közjóléti, gazdasági és védelmi feladatokban minél harmonikusabb együttműködést és egyensúlyt alakítsanak ki. Bár személyesen nem járt még itt, Katalinpusztán, mostani tapasztalatai megerősítik, miért is lett már kétszer ez a kirándulóközpont az év ökoturisztikai létesítménye. 

Dr. Beer Miklós, mielőtt megáldotta volna az új vívmányokat, elmondta, az értünk teremtett világban fontos feladat, hogy rácsodálkozzunk, de élni is tudjunk a teremtő adta óriási ajándékkal, a természettel.
A hivatalos beszédeket követően dr. Fazekas Sándor, Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke és Zambó Péter, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke ünnepélyes aláírta az erdei kisvasutak népszerűsítéséről szóló megállapodást. Győri Gyula ennek indoklásaként kifejtette, komoly adóssága van az országnak az erdei kisvasutak fejlesztésében, de hat-hét esztendeje már jó úton járnak, a központi törekvések során is felismerték, az egész hazai erdészeti turizmus egyik sarokpontja, hogy a húsz-huszonöt kilométeres sebességgel vadregényes tájakon zakatoló szerelvények milyen komoly szerepet játsszanak és nagy segítséget jelentsenek a tájegységek minél behatóbb megismerésében és felkutatásában. 
Hegedűs Henrik
Fotó: Gyurkó Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése