Sokoldalú mintatanár. Ha feltesszük Balassagyarmaton a
kérdést, vajon kire vonatkozhat leginkább ez a kifejezés, rengetegen említenék
azonnal Kovács Ferenc nevét. A hetvenötödik születésnapját ezekben a napokban
ünneplő közkedvelt pedagógus a történelem és földrajz fő csapásirányáról
előszeretettel tér ki irodalmi és képzőművészeti mellékösvényekre, ahol a „rengetegben”
kitartóan keresi az elrejtett tárgyakat, hiszen évtizedeken keresztül volt a
város tájfutó sportéletének meghatározó alakja.
Kovács Ferenc félárván nőtt fel. Megszületését követően nem
sokkal édesapját a frontra vezényelték, ahol orosz hadifogságba esett, és soha
többé nem tért vissza. A pataki gyermekkor nagy szegénységben, de felhőtlen
élményekkel telt. A jól tanuló kisdiák a balassagyarmati Állami Tanítóképzőbe
került, ahol elmélyíthette tudásvágyát mind a humán, mind a reál tárgyakban. A
család nehéz anyagi helyzete miatt eleinte nem gondolt, nem gondolhatott arra,
hogy egyetemre jelentkezzen, így hát felesküdött tanítónak, és kis híján
állásba is lépett Szandán. Csakhogy közbeszólt a sors: Környei József, a jó
hírű tanítóképző intézmény igazgatója társadalmi ösztöndíjat ajánlott fel a
tehetséges és sokra hivatott ifjúnak, hogy ennek segítségével
továbbtanulhasson. Hosszú beszélgetés következett édesanyjával, de a döntés
egyértelmű volt: elfogadta az ajánlatot.
Debreceni egyetemi évek következtek. Amelyek nem csupán
azért maradtak meg csodás emlékként, mert a történelem és a földrajz tanulása
mellett a diák szakmai életben is elismeréseket szerzett, hanem itt ismerkedett
meg későbbi feleségével, Máriával, akivel aztán három fiúgyermeket neveltek fel
közösen. A két tanári szak mellett egy harmadikat is kitanult: a népművelést.
Debrecen hozta el számára egy újabb szenvedélyben való elmerülést, a
fényképezésben. Saját elmondása szerint sokszor egyedül bitorolta a fotólabort,
és a kollégiumi szobájának falait is teleaggatta a fényképeivel.
Bár a diploma után maradhatott volna a Kossuth Lajos
Tudományegyetemen, őt hazavonzotta a nógrádi táj, és 1964 őszén Salgótarjánba
került, mint a megye egyetlen egyetemi végzettségű népművelő szakembere. A
József Attila Művelődési Központ akkoriban épült, ebbe a gárdába kerülve
művészeti ismeretterjesztő előadásokat tartott, később az ő irányítása alá
került Nógrád megye összes mozija. Hetente járt fel a fővárosba, hogy
megtekintse a még szinkronizálatlan nemzetközi filmalkotásokat, amiket bő fél
év múlva láthatott a nagyközönség. Az állandó nyomást és feszültséget azonban
nem bírta a szervezete, megbetegedett, és felgyógyulását követően azonnal
felmondott a munkahelyén.
A Kovács-házaspár mellé ekkor a szerencse is odapártolt.
Balassagyarmaton éppen megüresedett két, történelem-földrajz szakos tanári
állás, egy a Balassi Bálint Gimnáziumban, egy a Szántó Kovács János Gimnázium
és Szakközépiskolában, ráadásul a munkához lakás is járt, nem is volt kérdés,
hogy az Ipoly-partjára költöznek. Kovács Ferenc pályája visszakanyarodott a
kiindulópontra. Nyugalmazásáig több mint négy évtizeden keresztül oktatott a
Balassiban, hamarosan szakfelügyelő lett, 1985-től pedig néhány éven keresztül
a gimnázium igazgatójaként is tevékenykedett, de ezt a megbízatást nem igazán
szerette. Az ok természetes: a direktor kevesebb óraszámot kap, őt pedig a
tanítás éltette, nem az intézmény irányítása. Visszatért tehát aktívan a
katedrára, és az iskola diákönkormányzatának segítő tanári feladatát is
ellátta.
A munka mellett a természet szeretete egy különleges sportág
felé vezette, ami eleinte nem tűnt annak, ami lett: kései, szép szerelem.
Tanítványaival sokat kirándult, részt vettek az országjáró diákok különböző
találkozóin, ahol megismerkedett a tájfutás élményével, ahogy ő maga
fogalmazott egy korábbi interjúban: „ az ember mindig szeret eldugott tárgyakat
megkeresni, ez az egész varázsa, és az a tisztaság, ami ebben a pénz által nem
átjárt sportágban ma is megvan”. Megalakították a Balassagyarmati Medosz SE
tájfutó szakosztályát, később mindhárom fiúgyermek, Gábor, Péter és Zoltán, és kedveseik,
aztán az unokák is ebben a sportágban nőttek fel, mi több, országos bajnoki
címek sorát szállították Balassagyarmatra, nemzetközi rangú versenyeket
szerveztek és szerveznek, sőt, elismert tájfutó térképeket
készítenek-szerkesztenek.
Kovács Ferenc nyugalmazását követően is aktív életet él. Bár
az állandó sportolással felhagyott már, a város kulturális életének állandó
szereplője. Rendszeresen nyit meg kiállításokat, irodalmi esteken különös
megvilágításba helyez költői életműveket, például Ady Endréét, József Attiláét,
rengeteg költeményt máig fejből elmond, és bár váltig hangoztatja, hogy amikor
a zenei hallást osztogatták, nagyon a sor végén állhatott, nem lehet őt zavarba
hozni, ha az operaklasszikusokat, vagy a hatvanas évek beat – és tánczenéjét
emlegetik köreiben. Legutóbb a Szent-Györgyi Albert Gimnázium és
Szakközépiskola hatvanöt éves jubileumi ünnepségén találkozhattunk vele,
amikor, mint egykori tanítóképzős, Ady Endre csodálatos sorait szavalta: „bár
zord a harc, megéri a világ, ha az ember az marad, ami volt: nemes, küzdő,
szabadlelkű diák”.
Akik ismerik Kovács Ferencet, egyetérthetnek ezzel: máig ez
maradt.
H.H.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése