Öt névvel pótolt hősi emléktábla

Első világháborús emléktáblát avattak a közelmúltban Diósjenőn. Az 1914-18 között elesett helyi hősök turul szoborral ékesített márványoszlopára került fel újabb öt név.

A múlt pénteken rendezett ünnepi eseményen először Végh József nyugat-nógrádi helytörténész elevenítette fel a kiegészítő emléktábla létrejöttének előzményeit. Elmondta, a község központjában található márványoszlopot 1922-ben állították, rajta hatvanhárom olyan személy kőbe vésett nevével, akik az első világháború során fegyvert fogó közel ötszáz diósjenői katona közül hősi halált haltak a harcmezőkön. Ám az utólagos kutatások során kiderült, hogy erről az oszlopról öt név lemaradt. Ennek oka egyrészt az lehet, hogy annak idején ennek az öt bátor hazafinak nem élt hozzátartozója a faluban, másrészt a hivatalos adatbázisok sorra bővültek, így a források között később lehetett rábukkanni Adamek János, Dobrocsik János, Gere Gergely, Pintér Márton és Szabó Imre említésére. A község történetét bemutató legújabb kiadványban már szerepelnek ezek a személyek, így született meg egy civil kezdeményezés, hogy az újabban fellelt hősök neveit is elhelyezzék a nagy világégés honvédei előtt tisztelgő emlékművön. 

Ezt követően Gottfried Richárd református lelkész szólt a megjelentekhez. Hangsúlyozta, fontos a név, mert csak azoknak a neve marad fenn mindörökre, akit az utókor emleget, akikre emlékeznek. Győry Csaba katolikus plébános pedig kiemelte, a négy betű, a „haza” szó iránti teljes elkötelezettség jellemezte ezeket a hősöket, és sok esetben éppen ez hiányzik az utókor emberének tudatából.

Végül a kezdeményezők nevében Székely József Ede agrármérnök kifejtette, gyermekfejjel az ember még nem mérheti fel igazán az eszével, miért is tekinthetőek hősnek a világháborús közkatonák, de felnőtté érve már felismeri, akik szembesültek mindazokkal a fogalmakkal: vér, bűz, sár, szenvedés, éhezés, kilőtt szem, leégett ház, mustárgáz marta tüdő és srapnel tépte láb, azok mind-mind megérdemlik, hogy hősként emlékezzünk rájuk. Hozzátette, ez az öt helybéli katona nagyon sokat várt az utódok főhajtására, és azok közé tartoztak, akik rongyos ruhában, szétmállott papírbakancsban, élelem és lőszer nélkül, egy szál szuronnyal az utolsó pillanatig az országhatáron kívül tartották az ellenséget. Régi közös adósság teljesül ezzel. Kis civil csoportjuk folytatja az emlékezést: nemsokára a második világháborús diósjenői halottak névsorát egészítik ki, és már törik a fejüket, hogy jövőre az 1848-as eseményeknek is méltó emléket állítsanak a községben.

H.H. 

Fotó: Hustyava Zoltán