2019. január 2., szerda

Elkészültek a tervek az új körforgalomra


Remélhetőleg már nem kell túl sokat aludniuk a balassagyarmati Madách-ligetben és a lakótelep környékén élő embereknek, illetve az errefelé gyakran közlekedő autósoknak: elkezdődhet az Ady-Kóvári utak csomópontjában az új körforgalom kiépítése.

Régi vágy az Ipoly-parti városban, hogy a település nyugati szélén, az elkerülő út becsatlakozásánál végre elfogadható közlekedési viszonyok alakuljanak ki. Bő tíz esztendővel ezelőtt itt már egyszer felmerült a körforgalom létesítésének lehetősége, ám máig nem dőlt el ténylegesen, milyen okok miatt hiúsult meg a kivitelezés (a fáma alapján a lakótelepen élők vétózták meg az ötletet, mások szerint viszont politikai döntés miatt maradt ez a ma is tapasztalható kurta-furcsa kereszteződési megoldás). A lényeg, hogy napjainkban már talán nincs olyan személy, gyalogos, gépjárművezető, vagy éppen az autóbuszokról szemlélődő emberfia, aki ne kardoskodna a körforgalom létfontossága mellett.
Így néz ki az új körforgalom terve (forrás: facebook)
Amikor a város önkormányzata közhírré tette az új kezdeményezést, még a korábban fejüket csóválók is örömüket fejezték ki, hogy végre rendeződnek itt a közlekedési gondok. Egy Madách-ligetben lakó férfi elmondta, minden nap erre jár autóval, és sokszor látta, hogy egyes sofőr „kollégák” mennyire tanácstalanul viselkednek, ha ideérnek, és balra vagy jobbra akarnak fordulni, esetleg egyenesen tovább haladni, netán az elkerülő útra rákanyarodni. Nem egyszer alakult ki balesetveszély a rutintalanság, vagy a helyismeret hiánya miatt. Ráadásul a kereszteződés jelenlegi rendje alkalmatlan a normális közlekedésre, gyakran ennek következtében torlódik fel a kocsisor.
A jelenlegi kereszteződésben állandóan nagy a forgalom
Medvácz Lajos polgármester, aki a megválasztása előtti ciklusokban éppen ennek a területnek volt az önkormányzati képviselője kifejtette, boldog azért, mert végre győzött a józan ész, ráadásul komoly mértékű uniós támogatáshoz jutottak több közlekedésfejlesztési témában, így hamarosan megindulhat a konkrét munka. Mostanában készültek el a részletes tervek, amelyek a csomópont kialakításán belül még kerékpárutat is tartalmaznak, mivel a város területén kiépülő szakaszok közül egy innen indul majd, és egészen a Nyugati Ipartelepig tart. Hangsúlyozta, a legkorszerűbb, legbiztonságosabb csomópont létesül a Madách-ligeti tömbházak tövében.
A további egyeztetések és előkészítések után a körforgalom tényleges kivitelezése még 2019 első felében megkezdődhet.
Hegedűs Henrik

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése