2018. augusztus 25., szombat

Húsz éve írtuk (3.) – Fülön csípett biciklitolvajok


Emberünk csupán egy kenyérért tért be a főutcai Kék ABC-be. Gondolván, az egész vásárlás csak egy perc, nem lakatolta le a hegyikerékpárját. Miután kilépett a boltból, hiába kereste a járgányát. A tolvajok már árkon-bokron túl jártak.
Ez az eset az utóbbi hónapokban többször megismétlődött. Ám a rendőrök hamarosan fülön csípték a kerékpárlopásra szakosodott csapatot.
Eleinte nem tudták a zsaruk, mire föl érkezik ennyi bejelentés a rendőrkapitányságra. Hol egy alig tizenegy esztendős fiú érkezett haragos mamájával, hol egy idősebb úr tette meg a feljelentést. Mindannyiukat a hegyikerékpárjától szabadították meg.

A leleményes tolvajok nem ismertek lehetetlent. Mit nekik a lakat! A számzár kinyitására nem fecséreltek időt. Két kattanás és máris nyílt. A kulcsosokkal se sokat bíbelődtek. Ha kellett, vittek szerszámot és levágták a zárat. Onnan már csak pár pillanat, és kereket oldottak. A tulajdonosok hiába szaladtak utánuk. A sarkon befordulva egyből átadta a zsákmányt a társnak, aki gyorsan behúzta a bringát egy kapualjba. Amikor aztán tiszta lett a levegő, továbbálltak. Volt olyan kerékpár, ami rövidesen Szlovákiában kötött ki. Potom pénzért adtak túl a járgányokon. A határőrök is felfigyeltek a naponta érkező bringásokra, akik gyalog tértek vissza.
A banda három helyszínen serénykedett. A Kék ABC mellett a Szontagh Pál utcában és a volt Április 4. lakótelepen léptek akcióba. A rendőrségen pedig egyre vastagodtak a dossziék. Szeptember első napjaira számuk harmincra nőtt.
A rendőrök még jobban figyelték a három helyet. Rövidesen forró nyomra akadtak. Egy háromfős csapat kezdett volna a buzgólkodásnak, amikor a járőr észrevette őket, s máris kattant a bilincs. A gyarmati trió a vallatáson nem tagadott, a fiúk elismerték tettüket. Azt is elmondták, hová vitték a bicikliket.
Rövidesen a zsákmány egy része előkerült, ám a nyomozás ezzel még nem ért véget. Tovább tart az orgazdák felkutatása, és biztosak a zsaruk abban, nem csak ez az egy tolvajcsapat tevékenykedett a városban. Az ügynek tehát folytatása következik.
Gyarmati Újság – 1997. szeptember 12.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése