2015. december 7., hétfő

Tíz éve írtuk (63.) - Fásítási örömök és panaszok



Egy város - legyen bárhol az országban – alapvető megítélést javíthatja, vagy ronthatja, hogy milyen a parkjainak, utcáinak, köztéri szobrainak, esetleg a fáinak állapota. Nos, Balassagyarmat esetében ez ügyben bőven tudunk pozitív és negatív példákkal szolgálni, elég, ha az ellopott Madách szoborra, a Palóc liget állapotára, netán a Bérczy Károly utca csodaszép virágjaira gondolunk. A közelmúltban a régi vármegyeházán rendezett „virágos” konferencián több előadás is szólt a témáról.

Láng Mihály, a Palóc Kertbarát Kör elnöke avatott ismerője a gyarmati fáknak, ligeteknek, parkoknak. A múltban nem egyszer emelte fel szavát akár a sajtó hasábjain is, ha valamilyen neki nem tetsző esetet látott, rosszul, vandál módon levágott, lenyesegetett ágakat talált, vagy letaposott növényekre lelt. Véleménye, egy-két kedvező jeltől eltekintve elég lesújtó a városbéli állapotokról.

-        Bátran kijelenthetjük, Balassagyarmat a száraz fák városa. Sok-sok éven keresztül nem ültettünk annyit, mint amennyit pusztulni hagytunk és hagyunk. Az utcák telis-tele vannak száraz fákkal. Ráadásul nincs elrettentő példa: manapság bárki, mindenféle szemrehányás, dorgálás, vagy büntetés nélkül nyeshet, vághat fát a köztereken, ha neki úgy tetszik. A Bajcsy úton volt egy hársfa. A szomszéd házban lakó azt mondta, zavarja, szerinte beteg, ki kell vágni. Megnéztük, megvizsgáltak, semmi jelét nem észleltük a pusztulásnak. Erre se szó se beszéd, az illető fittyet hányva a szakvéleményre először körbebaltázta a fát, ami elhalásnak indult, így ki kellett vágni. Fontos lenne tehát valamilyen előírást, vagy új szabályt alkotni a növények fokozott védelme érdekében. Ráadásul az sem javít a siralmas helyzeten, hogy megszüntették a kertészet telephelyét, sőt még további romlást sejtek, mert évről-évre kevesebb a megrendelésük is.
Láng Mihály ugyanakkor kijelenti, néhány tucat lelkes lokálpatriótának köszönhetően lehet, hogy közel a megújhodás.
-        Sorolni tudnám a neveket, akik fáradtságot, energiát nem kímélve sok-sok fát, növényt ültet a városban. Közülük szeretném kiemelni a nyugalmazott órásmestert, Merczel Miklóst, akinek nagyon sokat köszönhetünk. De említhetem Aradi Lászlót, aki a Bérczy Károly utcai szépítési mozgalom vezéralakja. A közelmúltban a Palócország Fővárosáért ’99 Közalapítvány által szervezett fa-örökbefogadási mozgalom, amely által ötven csemete növekedik a Palóc ligetben, talán reményt adhat arra, hogy az évtizedek óta pangó parkosítás most lendületbe jöhet. De ahhoz még sok hasonló kezdeményezés szükségeltetik. És ezek az örökbefogadott-ültetett fák ma is tökéletes állapotban vannak, nem rongálta meg, nem tépte ki őket senki.
A szakember a beszélgetés végén leszögezte: bízik abban, hogy a városszépítéssel a jövőben a felelős gazda, vagyis az önkormányzat is az ügy súlyához mérten foglalkozik majd.
Moór Mátyás városi főépítész elsősorban arra kívánt a témával kapcsolatban kitérni – egyetértve Láng Mihály fenti gondolataival -, hogy az önkormányzat az elkövetkező időkben mit akar tenni a helyzet javításáért, a szebb, tisztább, üdébb Balassagyarmatért.
-        Négy célt fogalmaztunk meg, amelyre konkrét, világos, jól átlátható terveket dolgozunk ki. Első: miután a város megkapta tulajdonába a régi Ipoly-meder és a szabályozott folyó közötti területet, kiemelt cél ennek a rétnek a minél sokoldalúbb és hatékonyabb hasznosítása. A húsz hektáros terület egy részét szabadidőparkká szeretnénk alakítani, sok-sok fával, zöld felülettel, virágokkal. Mindehhez szorosan kapcsolódna egy régi álom, a forrásokban bővelkedő holtág felélesztése, de ide nagyon nagy beforgatandó tőke kellene, és rengeteg munka, ami hosszú időt vesz igénybe. Második: szeretnénk mielőbb folytatni, és gyorsabbá tenni a Palóc liget rekonstrukcióját. Ez nem csupán a már említett faültetéssel kívánjuk megvalósítani, hanem olyan ötletekkel is, mint például a szegélykövek kijavítása, a szobrok rendbetétele, esetleg parkőr alkalmazása, köztéri világítás felszerelése és még sorolhatnám. Nagy valószínűséggel a pénzszűke miatt itt is csak lépésben haladhatunk. Harmadik: a Nyírjesi-tórendszer és környékének rendbetétele. A legnagyobb tó partján, az üdülőövezet felé eső fenyvesnél elengedhetetlen a fafajváltás, mert annyira megromlott már a példányok állapota, mivel egy gombabetegség megtámadta őket. Itt, az aljnövényzetben már növekedik egy csertölgyes állomány, de a fenyvest ki kell majd vágni. Az Ipoly Erdő Rt. a túlparton, füvészkertet szeretne hamarosan létesíteni, egzotikus növényfajok betelepítésével. Negyedik: A Springa dombon az erdő kinevelése, terebélyesebbé tétele is fontos feladat. A város központjában kiemelten lényeges egy jó levegőjű terület kialakítása. Sajnos, e téren az emberek szemléletét is illene megváltoztatni, hiszen ezt az övezetet, különösen a dombtető környékét előszeretettel használják illegális szemétlerakónak. Örömteli lenne, ha rövidesen a gyarmatiak kedvelt kirándulóhelyévé válna a Springa domb. Természetesen mindezekhez a tervekhez komoly pénzügyi források szükségesek, ezeket leginkább a pályáztatással lehet biztosítani és feltett szándékunk, hogy minden kínálkozó lehetőséget kihasználunk a jövőben.
(hegedűs)
 

Palócország Fővárosáért


A balassagyarmati fásítási program fő szervezője és lebonyolítója a Palócország Fővárosáért ’99 Közalapítvány, amely nevéből is adódik, hogy 1999-ben jött létre a városi önkormányzat bábáskodásával. Alapvető céljai között szerepel Balassagyarmat arculatának, egységes városképének kialakítása az itt élő polgárok hatékony segítségével. Szeretnék megteremteni a kultúrált, környezetbarát, vendégváró lakókörnyezetet, a civil szervezetek és a lakosság bevonásával. A közalapítvány 2004-óta jobban aktivizálja tevékenységét, ettől az időponttól folyamatos a Tiszta, virágos Balassagyarmatért című pályázatok kiírása, faültetési programokat szerveztek és szerveznek a jövőben is, kisgyermekek számára rajzversenyeket hirdetnek. Jövőre a város több közterületén szeretnék folytatni a parkosítást.
2005. október 14.

Tíz éve írtuk (62.) - Szomszédolás Kalondán



- A sorompót, kérem, kerüljék ki – mondja a határőr, miután visszaadja útleveleinket – nincs áram, nem tudjuk felhúzni.
Így lépjük át az 1996-ban újra megnyílt magyar-szlovák határt az ipolytarnóci kishatár-átkelőnél és érünk Kalondára, ebbe a kicsiny, 240 lakosú falucskába, amely már Lázár deák 1514 körül készült első, részletes, Magyarországot ábrázoló térképén is szerepel. A falu határát kétnyelvű tábla jelzi. Felül szlovákul: „Kalonda”; alatta magyarul: „Kalonda”. Vagy fordítva?
A „Palóc” Néprajzi Múzeumot keressük. Ki hinné, hogy ilyen apró faluban múzeum lehet. Nálunk tájház lenne a neve. Vidám, piros cseréptetős házikó. Legalább száz éve épült, hajdan szatócsbolt volt és kocsma. A losonci vásárra menők itt álltak meg felhajtani még egy utolsó kupicával, mielőtt a városba érnének. Vagy ha jól sikerült az adásvétel, a hazafelé vezető úton ez volt az első áldomás helye.
Magyarul kicsit nehezen beszélő fiatal lány igazít útba Papp Sándor és felesége, Andrea házához. Ők a szülei, gondviselői a múzeumnak.
- Az 1999-ben alakult Pro Kalondiensis (Kalondáért) Polgári Társulás vásárolta meg 2001-ben az épületet – mondja Sándor, aki az imént jött haza. Sűrűn kéri elnézésünket rendetlen ruházata miatt, de kaszált, mondja, a régi templomrom környékét tisztította meg. - A helyiek ajándékozták a szerszámokat, berendezési tárgyakat a múzeumnak.
A két, szép gerendás helyiség egyikét konyhának és szobának, a másikat kamrának rendezték be. Törő, lopó, suk és mángorló, szuszék és járom, cséphadaró, minden van itt, ami a paraszti életben, a földön és a ház körüli munkában szükséges. A szobarészben faragott, magas támlás vetett ágy, bölcső, a falon szentképek, feszület. A konyharészben az asztalon butéliák, a masina fölött tálas, köcsögökkel, sütőkkel. Az ablak alatt felvetett szátva áll, mellé lehetne ülni, szőni. Ki érti ma már ezeket a szavakat? De egynéhány évtizede az ácsolt ládát szuszéknak, a mosódeszkát suknak, a szövőszéket szátvának, a konyhai tűzhelyet masinának emlegették palóc vidéken. Mágikus hangzású, halott szavak. Kár értük.

- Nem csupán múzeum, egyben faluház ez – szól közbe Andrea – folklórtalálkozókat, színi előadásokat rendezünk itt. Ezért épült a színpad az udvaron. Utoljára a révkomáromi együttes hozta el az István, a királyt. De bemutatták itt a Dzsungel könyvét is. Sajnos, csak májustól szeptemberig tudunk rendezvényeket szervezni, mert fűthető, nagy helyiségünk nincs. Azt szeretnénk, ha jönnének, és örömmel jönnének az emberek ide. Losonccal együtt tizenkét település van ebben a járásban. És egyre kevesebben beszélnek magyarul.
Láttuk. Hazafelé jövet betértünk Lipovanyba, ami szinte a határon fekszik. Valamikor Nagyromhánynak hívták. Itt nem volt kétnyelvű helységnévtábla – magyar nevét is csak a térképről tudom. Egyetlen embert találtunk, aki úgy-ahogy beszélt magyarul. És Szlovákgyarmatig hány olyan községen jöttünk át, ahol nem volt magyar nyelvű falutábla! Nem volt szükség rá.

- Összefogni ezt a kis magyar szigetet. Ez a célunk. Nehogy félreérts, nem kirekesztőleg mondom ezt. A szlovák ajkúnak ugyanúgy szólnak a rendezvényeink, mint önmagunknak. Csak a rosszakarók maradjanak távol, bármilyen nyelvet – akár magyart – beszélnek is – mondják szinte együtt Pappék.
Rengeteget dolgozik a Papp-házaspár. Nem kevés nehézség árán bővítik a faluházat; számítógépes központot terveznek; Ipolytarnócra, illetve az ide is átnyúló őslelet-lelőhelyre alapozva szervezik az idegenforgalmat. Keresik a lehetőségeket, pályázatokat írnak – Kalondáért. Pro Kalondiensis. Pro hungaricum.
Kalonda alig két kilométerre esik Ipolytarnóctól. Kár lenne kihagyni ezt a dombok közt üldögélő apró fészket, ha már eljöttünk ide – szinte – a világ végére.
Sztranyovszky Béla

Tíz éve írtuk (61.) - Merre tovább Nógrádgárdony?



Váratlan és egyben meghökkentő cikk jelent meg a napokban a Népszabadságban. A hír arról szólt, hogy „a költségek csökkentése érdekében várhatóan november 1-től a salgótarjáni Szent Lázár Nógrád Megyei Kórházhoz kerül a nógrádgárdonyi tüdőgyógyintézet. Mit is jelent ez valójában? Kútba esik ezzel a gyarmati kórház-rekonstrukciójának második üteme, amely során a gárdonyi intézetet a szülészet-nőgyógyászat épületébe helynék át? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ, és meg is találtuk, bár még az ügyben több a homályos pont.
 
A nógrádgárdonyi tüdőgyógyintézet áttelepítése először a balassagyarmati dr. Kenessey Albert Kórház-rendelőintézet rekonstrukciója első ütemének tervezésekor merült fel, ám csakhamar „jegelték” az ötletet, pontosabban átirányították a második ütem megvalósítási elképzelései közé. Ezek szerint a tüdőgyógyintézet a szülészet-nőgyógyászat épületébe költözne, míg a várandós anyukák és a kismamák ellátása a mostani sebészeten megújult környezetben történne. De az is felvetődött, hogy a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház lenne a befogadó intézmény. Amikor ezek a tervek kezdtek megvilágosodni, 2003-ban dr. Póczi Magdolna, a gárdonyi intézetvezető főorvos egy nyilatkozatában elég határozottan szállt síkra a Mailáth-kastély előnyei mellett. „Ez egy ideális hely a tüdőbetegek gyógyítására, nem tudok olyan megalapozott magyarázattal szolgálni, ami az áthelyezés mellett kardoskodna. A betegek szeretik az itteni környezetet, a szakorvosaink és az ápolóink ragaszkodnak az épülethez, többen itt töltötték fél életüket” – jelentette ki, majd hozzáfűzte: „…ha már mindenképpen mennünk kellene, a gyarmati megoldást ajánlatosabbnak tartanám, már csak a közelsége miatt is, de az éghajlati szempontok sem elhanyagolhatóak. Salgótarján iparváros, biztos nem lennék nyugodt, ha ott kellene gyógyítanom komoly tüdőbetegeket.” Végül leszögezte: „…Dóra Ottó megyei közgyűlési elnök megnyugtatott, rövid-és középtávon nem gondolkodnak az áthelyezésről.”
Az élet azonban másképp akarta. A gyarmati kórház-rekonstrukció második ütemébe bekerült az áttelepítés terve, méghozzá az eredeti verzió szerint. Ám néhány napja egy váratlan huszárvágással ellenkező irányba fordultak a dolgok. A Népszabadság ugyanis október hatodikai számában terjedelmes cikkben számolt be a nógrádi kórházrendszer átalakításáról, amiben benne foglaltatik a gárdonyi intézet jövőbeni sorsának rendezése is. Tarnóczi László riportjában Dóra Ottó nem kertel, kijelenti, hogy várhatóan november elsejétől a Szent Lázár Megyei Kórházhoz kerül a nógrádgárdonyi tüdőgyógyintézet, s ezt a költségek csökkentése, a kórház fenntarthatóságának biztosítása érdekében cselekszik meg. A megyei kórház komoly adósságállományt halmozott fel, s keresnek minden olyan lehetőséget, amely a finanszírozáshoz hátteret jelenthet. Mivel – információink szerint – Nógrádgárdony nullszaldós gazdasági mutatókkal rendelkezik, kézenfekvőnek tűnhet ez a lépés. A közgyűlési elnök azonban hozzátette, a tüdőgyógyintézet megyei kórházhoz való csatolása „nem zárja ki azokat a lépéseket, amelyeket a tüdőgyógyintézet és a balassagyarmati dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet együttműködésével terveztek. Azok ugyanis távolabbi együttműködésről szólnak, most azonban elodázhatatlanná váltak az azonnali tulajdonosi intézkedések a Nógrád megyei kórház működtetésében.”

A képlet szerint tehát egy kétségbeesett, gyors, a szükséghelyzet szülte megoldás lépett életbe. Egy gazdaságilag-pénzügyileg jól működő intézetet a fenntartó a lehető legrövidebb időn belül beintegrál egy nagyobb „gépezetbe”, hátha ezzel is kihúzza a gödörből a válsággal küzdő megyei kórházat.
Kiváncsiak voltunk, mit szólnak ehhez a döntéshez az érintettek. Először a megyei közgyűlés két tagját, Kaszab Gézánét és dr. Balga Józsefet kérdeztük.
„A megyei közgyűlés legutóbbi, szeptember 29-i ülésén arról hoztunk határozatot, hogy az intézmények között egyeztetések szükségesek a leendő, átfogó megyei egészségügyi struktúra kialakításához. Maga a gárdonyi intézet beintegrálása akkor nem került napirendre. Ám meg kell vallani, elengedhetetlen a megyei kórház gazdaságosságának biztosítása, és minden tartalékot feltétlenül megvizsgálunk, ahonnan átforgatható komoly összeg a működőképesség biztosításához. Dóra Ottóval jómagam nem beszéltem ebben a témában, de biztos vagyok benne, hogy felelősen hozta meg ezt a gyors és szükségszerű döntést, de nem tételezem fel, hogy ezt hosszú távú megoldásként képzelik el, csak ideiglenes állapotnak tekintik. A gyarmati kórház-rekonstrukció második ütemére ez a fejlemény nem lehet kihatással, márcsak azért sem, mert az előkészítés megkezdődött, és hamarosan a konkrét munkák is megindulnak” – mondotta Kaszab Gézáné.
„Nem vonom kétségbe, hogy a megyei kórházban égető anyagi gondok vannak, amelyek a legsürgetőbb megoldást követelik, de egy ilyen gondolattal, mint a gárdonyi tüdőgyógyintézet összevonása a megyei kórházzal, nem tudok egyetérteni. Mint a megyei önkormányzat egészségügyi bizottságának elnöke, nem tudok arról, hogy bármiféle hivatalos határozat született volna Gárdony ügyében, hogy erről bármiféle szavazás zajlott. Nem értem továbbá, miként lehetne orvosolni a Szent Lázár gondját-baját, pénzügyi nehézségeit egy nála jóval kisebb intézmény hozzácsatolásával. Továbbra is tartom magam ahhoz az állásponthoz, hogy a gyarmati kórházhoz irányítjuk a tüdőgyógyintézetet, ennek az új helye is ki van már jelölve, ez kész tény. Nem tartok indokoltnak bármiféle változtatást ezen a terven. Más kérdés, hogy a rekonstrukció második ütemét nem látom veszélyeztetettnek, hiszen a tervezés olyan stádiumban van, ahonnan már nincs visszaút, ráadásul elképzelhetetlen, hogy hosszú távon maradna közös irányítás alatt a Szent Lázár és Nógrádgárdony.”
Dr. Póczi Magdolna, a gárdonyi intézményvezető főorvos sem ismer közelebbi konkrétumot a döntés hátteréről.
„Nincs arról érdemi információm, mit takar ez a november elsejétől várható változás. Semmi felvilágosítást sem kaptunk még, milyen formában történne az összevonás. Ez csak az irányítást érinti-e, avagy az egész rendszert? Egyelőre bizonytalanságban élünk, zavar uralkodik közöttünk. Mindesetre Dóra elnök úr összehívott egy egyeztetést erre a hétre (a tárgyalás lapzártánk után történt – a szerk.), ahol ígérete szerint a legteljesebb mértékben tájékoztatást kapunk az átszervezésről. Addig azonban nem tehetünk mást, mint várunk.”
Dr. Szabó Géza, a gyarmati kórház igazgató-főorvosa megkeresésünkre elmondta, addig nem kíván szólni az ügyben, míg hivatalos értesítést nem kap a fejleményekről. (Információink szerint azonban dolgozói körben már aggodalmát fejezte ki a megyei önkormányzat esetleges lépéseivel kapcsolatban – a szerk.)
Lombos István balassagyarmati polgármester sem látja annyira tragikusnak a helyzetet. Nem fél attól, hogy csúszik a rekonstrukció második üteme.
„Több alkalommal folytattam szakmai szintű megbeszélést Dóra Ottóval, amelyen jelen voltak az érintett intézmények vezetői is. Tavaly októberben olyan megállapodás született, hogy a jövőben a megyei és a gyarmati kórház megosztva, kétötöd-kétötöd részben vállalja a nógrádgárdonyi tüdőgyógyintézet fenntartását, míg a fennmaradó részt az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak ajánljuk fel. Ezen azóta nem változtattunk egy mondatot sem, tehát én ezt az egyezséget tekintem iránymutatónak. A Népszabadság cikke szerintem nem tárta fel a teljes valóságot, kizárt, hogy az elnök úr egyszemélyi döntést hozzon, a gárdonyi témát a közgyűlés elé be kell terjeszteni. Személyes meggyőződésem, hogy Nógrádgárdony hozzácsatolása a megyei kórházhoz önmagában nem oldja meg a válságot, nem csökkentheti nagymértékben a hiányt, ezért csak eseti lépésnek tartom az összevonást. Hozzáteszem, s szóbeli megállapodásokat Dóra elnök úr eddig mindig korrekt módon betartotta, tehát nincs kétségem afelől, hogy erről is időben mindenkit tájékoztatni fog. A kórház-rekonstrukció második ütemének előkészítése jó ütemben halad, a tüdőgyógyintézet átkerülése nem befolyásolja a munkálatokat. A tervdokumentáció elkészült, hamarosan kiválasztjuk a generálkivitelezőt, tehát még ebben az évben elkezdődhet a beruházás. Nincs változás a tervekben: 2005-re 110 milliót, 2006-ra közel 640 milliót, 2007-re pedig 660 millió forintot irányoztunk elő a munkálatokra.”

***

A téma tehát adott. A megyei kórház szorult helyzetéből a fenntartó a jelenlegi leggyorsabb kiutat a gazdaságilag jóval rentábilisabb nógrádgárdonyi tüdőgyógyintézet hozzácsatolásában látja. Ám a mai pénzügyi világ eseményeit jól ismerve már bátran előretekinthetünk, s feltehetjük a kérdést: vajon ha rövid távon nem jelent érdemleges megoldást ez a fúzió és jó pár évig még ott marad a nem először súlyos anyagi gondokkal küzdő megyei kórház irányítása alatt a tüdőgyógyintézet, akkor mi lesz Gyarmattal? Mert a rekonstrukció folytatódik, a szülészet 2006 végére, vagy 2007 elejére kiürül, s nem lesz, ami beköltözzön a helyére. Akkor pedig ott áll majd a négyemeletes hatalmas épület kihasználatlanul, amit fűteni, működtetni kell így is. De előfordulhat, hogy az eredeti megállapodást kénytelen-kelletlen felrúgja a megye és a város, aztán valami olyan szakterületet „oszt le” Gyarmatra, ami már csak „púp” a Szent Lázár kórház működtetésében.
Ezzel azonban senki sem jár majd jól.
Legkevésbé a tüdőbetegek.
Hegedűs Henrik


Intézeti sors


A Nógrád Megyei Tüdőgyógyintézet 1958-ban költözött az egykori Mailáth-kastélyba. A különböző felmérések szerint a területnek olyan szubalpesi klímája van, amely kiválóan alkalmas néhány légúti betegség kezelésére. Az intézményben az utóbbi évtizedben komoly fejlesztések történtek, megújult a géppark, korszerűsítették a vidéki szűrő-ellátást, fejlődött a műszerállomány és az informatikai hálózat. A szakorvos-képzésben országos feladatokat ellátnak, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem akkreditált rezidensképzésébe is bekapcsolódtak. Beindították a légzőszervi-rehabilitációs tevékenységet. Tehát elmondhatjuk, a nógrádgárdonyi tüdőgyógyintézetnél alkalmasabb helyet aligha lehetne találni megyénkben a tüdőbetegek ápolására. Miért akarják áthelyezni mégis? Az egyik ok kétségkívül gazdasági. Egy jól működő intézményt összevonnak egy hiánnyal küszködővel. A háttérben azonban más szempontokról is hallani. Állítólag a megyei önkormányzat értékesíteni kívánja a Mailáth-kastélyt. Az épület csodálatos fekvése nem csupán a légúti betegségeknek áldásos, hanem az árnyas fákkal benőtt, tiszta levegőjű terület remek hely egy luxus idősek otthonára is. Amelyből aztán busás haszonra lehet szert tenni, ha időben, jó áron túladnak rajta.
Persze ez utóbbi csupán feltevés. Mégis érdemes elgondolkodni rajta…
2005.  október 14.

2015. december 5., szombat

Tíz éve írtuk (60.) - Az atlétika válsága



Az október elsejei Ipoly Gyalogló Gála kapcsán, miután láttam a gyér mezőnyt, illetve az alig érdeklődést a rendezvény iránt, több dolog szöget ütött a fejemben, de akárhogy gondolkodtam, mindig csak egyfajta végkövetkeztetésre jutottam: óriási válságba került Nógrád megye, azon belül is Balassagyarmat és környéke atlétikája. Félő, ha az avatott szakemberek villámgyorsan nem találnak kiutat, lassan már egyetlen fiatalt sem lehet rávenni arra, hogy szöges cipőt vegyen a lábára.
Nézzük az érveket. Először is a létesítményhelyzet. Nos, az kérem a siralmasabbnál siralmasabb. Egyetlen épkézláb pálya nincs már a megyében. A fűvel benőtt, düledező salgótarjáni Kohász-stadionban jártam nem is olyan rég, s bizony ha a gyarmatiak nem hoznak magukkal mérőszalagot, talán a kislabdahajítás diákolimpiai küzdelmeit meg sem tudják rendezni. (Más kérdés, hogy ugyanitt egy magát „tótumfaktumnak” képzelő, s ott, a sporttelepen egy kis házban lakó úr, akit állítólag a gondnoki feladatokkal bízott meg a fenntartó, elzavarta a tőle áramot kérő megyei atlétika szakembereket, s nagy összeget kért azért, hogy a „dugót” beengedje otthonába.) De beszélhetünk az Öblös-pályáról is, ott is alkalmatlan a terület egy rangosabb viadal lebonyolítására.

Nézzünk körül inkább a saját házunk táján, vagyis Nyugat-Nógrádban. Balassagyarmat, Nagyligeti Sporttelep. A távolugrógödör homokjába érkező atléta úgy érzi, mintha betonon landolna, a magasugró szivacs lyukas, hiányos, a salak meg… nos arról jobb nem beszélni. A dobóketrecet pedig elmosta az idők árja – pontosabban az ipari park, lebontották, a kalapácsvetők pedig sűrű zokogásban törtek ki – azóta mikroszkóppal kell keresni az eredményeiket, már ha vannak.
De nincs különb helyzet Szécsényben sem. A felsorolásból pedig kitűnik, nagyon hiányzik ennek a megyének a rekortán borítású futópálya. Mert nélküle iszonyú lemaradásba kerül a tehetséges nemzedék egy fővárosi, de mondjuk gödöllői, szolnoki, vagy szombathelyi fiatallal szemben. Nem véletlen, hogy az utóbbi idők legtehetségesebb Ipoly-parti atlétáját, Csadó Balázst edzője, Benkő Péter folyamatosan Budapestre vitte edzeni, hogy lépést tudjon tartani vetélytársaival.
És itt bukkanunk rá a második érvre, a gyermekhiányra. Addig még nincs gond, amíg néhány lelkes testnevelő a diákolimpiai küzdelmekre, meg a NAP-os, NUPI-s viadalokra kivezényli tanítványait, de közülük csak elvétve marad meg néhány hosszú távon az atlétika mellett. Nincs ugyanis motiváló erő. Annak idején Kovács Dusánék hóban-fagyban-zivatarban is edzettek, erre már az elkényelmesedett mai nemzedéket aligha lehet rávenni – tisztelet a kivételnek. Az atlétika szakemberek pedig szépen-lassan belefásulnak a munka kilátástalanságába. Fábri Gábornak már csak egy szem gyaloglója van, Fülöp Attila, Benkő Péter és Szabó Béla sem foglalkozik a tömeg oktatásával, csak egynéhány kiemelt tehetséggel, még úgy-ahogy Schneiderné Dinea Emese tartja a frontot, de már az ő hozzáállása, akaratereje, kitartása sem a régi.
Mert pénz sincs, kérem szépen. Ez a harmadik érv a válság tetőzése mellett. És a legerősebb. Kérdem én: pénz nélkül, néhány ezres havi juttatás nélkül ki sétál-biciklizik-autózik ki a Nagyligetre, hogy edzést vezényeljen öt-hat-tizenhat nebulónak, irányítsa, finomítsa a mozgását, neadjisten még előző este fel is készüljön a feladatokra. Aztán ha verseny következik, oda el is kell utazni. De miből? Az egyesületeknek, a Vitalitásnak, az Ipoly Walking Clubnak üres a kasszája, nem áramoltathatnak hatalmas „zsetonkötegeket” az utánpótlás-nevelésre, hát még élversenyzők kinevelésére.
Összefogás kellene, a klubok, a vezetők, edzők közös fellépése, mint annak idején szegény Révész Laci szerette volna, aztán tragikus halála véget vetett a szép terveknek. Összefogás, de erre a szóra manapság csak legyintenek az emberek, a modern világ szóhasználatából lassan kiesik ez a kifejezés, mert az egyéni érdekek elnyomják a közösségi szellemet.
Így a Csadó Balázsok, Egri Balázsok, Fűrész Mártonok majd szépen elmaradoznak a pályákról, s maradnak a kedélyes „öregfiúk”, akik szabadidejük terhére még nekiállnak lefutni egy pár ezer métert, belépnek a dobókörbe, hogy elvessék azt a diszkoszt – kivívva a fiatalabbak tiszteletét, avagy „lekezelését”.
Bosák Attila, Pénzes István, Jusztin Ferenc. Tartok tőle, hamarosan már csak ők állnak a vártán, a megyei, nyugat-nógrádi atlétika magányos lovagjaiként…
Hegedűs Henrik
2005. október 7.

Tíz éve írtuk (59.) - Muzsikus negyedév



A 2005-ös esztendő utolsó negyedévében több érdekes koncerttel, színvonalas hangversennyel várja a zenebarátokat a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola. De az intézmény többi tagozata is szolgál számtalan, figyelmet felkeltő programmal. Ember Csaba igazgatót a részletekről, valamint az iskolával kapcsolatos aktualitásokról kérdeztük.

*Milyen a visszhangja a nyári nemzetközi muzsikus tábornak?
Nagyon kedvező. Szakmailag az egyik legszínvonalasabb tábort rendeztük meg. Növekedett a közönség érdeklődése, de ehhez az is kellett, hogy több, publikumot vonzó koncertet iktassunk be a programunkba. Ráadásul a vidék felé jobban nyitottunk, így például musical szakos hallgatóink felléptek Drégelypalánkon és Diósjenőn is voltak koncertek. Olyan művészeket sikerült továbbá megnyernünk, mint a vendégként nálunk fellépő Miller Lajos, Nádasi Veronika, vagy Bálint Ádám. Nem beszélve a zenekari estről, ami megint a város egyik legjelentősebb társadalmi eseményévé emelkedett. Ám azt is el kell árulnom, hogy a pénzügyi lehetőségeink az előző évekhez képest leszűkültek, ám reménykedünk abban, hogy hamarosan ismét a régi támogatottságot élvezi majd a nagymúltú rendezvénysorozatunk.

*Új tanév indult. Változott-e az érdeklődés a zeneoktatás iránt?
Érdekes, hogy a gyermeklétszám csökkenésével ellentétben a nálunk tanuló diákok létszáma változatlan maradt, tehát továbbra is mintegy ezerszáz növendék ismerkedik a különféle művészeti ágakkal iskolánkban. Ezt mindenképpen örvendetes fejleményként kell értékelnünk, s különösképpen a nálunk oktató pedagógusaink hozzáértését, szakmai színvonalát értékeli.
*Mikor kezdődik a filharmóniai bérletsorozat?
Az őszi-téli programjaink sorában kiemelkedő helyet foglalnak el ezek a hangversenyeink. A felnőtt bérletsorozat első koncertjét november 14-én rendezzük, amikor Virágh András orgonaművész lép nálunk fel, Buzás Aida ének-kíséretével. A második felvonás a december 21-i Karácsonyi Koncert lesz, míg februárban Jandó Jenő Kossuth-díjas zongoraművész szerepel Balassagyarmaton. A Nemzeti Filharmóniával együttműködésben ifjúsági hangversenyeknek is otthont adunk: ebben a tanévben elsőként egy szegedi énekegyüttes, a Fool Moon előadását követhetik figyelemmel a zenebarátok.
*Ezeken kívül is szerveznek koncerteket.
Október végén, 27-én, Szenthelyi Miklós hegedűművészt fogadjuk, aki Bach-művekből állított össze műsort. Ennek a hangversenynek a teljes bevételét az iskolánk javára ajánlotta fel a művész úr, amit ezúton is köszönünk. November 28-án pedig Ave Maria címmel Lengyel Judit és Tóth Tibor szórakoztatja majd a közönséget. Még az év folyamán növendékeink öt további ifjúsági koncertet adnak.
*A vidéki tagozataik mit tartogatnak az év hátralévő részére?
Valamennyi kihelyezett tagozatunkon, tehát Szécsényben, Diósjenőn és Romhányban színpadra lépnek az ifjú tehetségek, hogy bemutassák hangszeres tudásukat. Ezek a szereplések még jelenleg szervezés alatt állnak.
*A képzőművészeti tagozaton mi várható még?
A Pueri Fabri gyermekrajz-pályázat eredményhirdetését ebben az esztendőben – a megegyezés szerint – Ipolyságon tartjuk. Ám a hagyományokhoz híven művészeti iskolánk galériájában bemutatjuk a legsikerültebb műveket. Terveink szerint majd október 27-én, Szenthelyi Miklós koncertjével egybekötve nyitjuk meg ezt a kiállítást.
H.H.
2005. október 7.


Tíz éve írtuk (58.) - Közlekedésből jeles



Több mint egy évtizedes múltra tekint vissza a Közlekedik a család címet viselő KRESZ-ismereti vetélkedő, ahol a lényeg nem is a verseny, hanem sokkal inkább a korábban tanultak gyakorlása, az ismeretek bővítése. Az idei vetélkedősorozat gyarmati döntőjén tizenegy család vett részt, s oldotta meg az elméleti és gyakorlati feladatokat. A gyerekek a kerékpárok nyergében jeleskedtek, míg a felnőttek a volán mögött, az ügyességi pályán vitézkedtek. Győzött a Litavszki család Szügyből (képünkön), második lett az őrhalmi Gyalog család, míg harmadik helyen a cserháthalápi Pelhős família végzett. A résztvevők a szponzorok, a Ford Romhányi, a SPAR Áruház, a T-mobile Partneriroda, a Szondi Lakatosipari Szövetkezet jóvoltából értékes ajándékokhoz jutottak. A verseny lebonyolítását tevékenyen segítette a Suzuki Ipoly Márkakereskedés, a Centrum Autósiskola, valamint Németh Lajos mentőstiszt.
2005. október 7.

Tíz éve írtuk (57.) - Gyarmati buszforduló



Balassagyarmat városközpontjában, a polgármesteri hivatal épülete mögött található az autóbusz-pályaudvar. A méretes Ikarusok ott pöfögnek a főutcán, ontják magukból a benzingőzt, s sokszor hatalmas dugókat is okoznak. Nem véletlen tehát, hogy az önkormányzatok mindenütt törekednek arra, a pályaudvarokat lehetőleg a külvárosokba helyezzék át – már ha akad rá lehetőségük. Az Ipoly-parti településen is megszülettek a tervek és hamarosan – ha minden az elképzelések szerint alakul – jövő ilyenkor már új állomásukról indulhatnak a szélrózsa minden irányába az autóbuszok.

Annak idején számos elképzelés fogalmazódott meg Balassagyarmaton, hová is helyezzék át a belvárosból az autóbusz-pályaudvart. Mert abban nem csupán a vezetők, hanem maga a lakosság is megegyezett, nem tartható többé az az állapot, ami a buszforgalom miatt kialakult a főutca környékén. Az első tervek arról szóltak, hogy a határőrségnek a Kossuth utca túloldalán, a zsidó temető felé néző használaton kívüli területén lenne az új pályaudvar, amit többek között az is indokolt(volna), hogy közel esik a vasútállomáshoz és könnyedén megoldható az átjárás a két csomópont között.

Hamarosan azonban ezeket az elképzeléseket is félretolták, és a 2001-ben megszületett új Általános Rendezési Terv a leendő buszpályaudvar helyét már az Ipoly-parton tüntette fel. Csakhogy az áttelepítést egy komoly akadály gátolta. Méghozzá a kiszemelt terület tulajdoni rendezetlensége. Köztudomású, hogy Balassagyarmat többször szerette volna már magáénak tudni a régi folyómeder és a szabályozás után kijelölt új meder közötti rétet. Hiába egyezett meg azonban a szlovák és a magyar kormányzat abban, hogy az említett területet államjogilag Magyarországhoz csatolják, az nem került azonnal a város kezelésébe, hanem a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, illetve a Nemzeti Földalap rendelkezett a hasznosításáról. Hosszú tárgyalások eredményeképpen három héttel ezelőtt zárult le az ügy, s a mintegy harminchektáros Ipoly-rét immár Balassagyarmat ingatlanjának minősül. Ennek keleti részén, az egykori tanpálya környezetében, a korábbi napközis tábor mögötti területen lenne az új pályaudvar. Lombos István polgármester a napokban az önkormányzat testületi ülésén jelentette be: készen állnak a tervdokumentációk az új autóbusz-pályaudvar kiépítésére.
A részletekről dr. Bacskó József alpolgármester tájékoztatta a Palóc Krónikát:
-        Az egész beruházásra az európai uniós pályázaton kétszázötven-millió forintot nyertünk, ehhez csatlakozik még a Nemzeti Fejlesztési Alaptól kapott ötvenmilliós nagyságrendű támogatás. A további harminchárom-milliót önerőből kell biztosítani, ám ennek előteremtésében segített nekünk a Belügyminisztérium, amely a hatvan százalékát átvállalta az összegnek, így csupán közel tizenhárom-millió forintot teszünk hozzá a saját kasszánkból. A mai napig valamennyi hatósági engedélyt beszereztünk, a nyilatkozatokkal együtt továbbítottuk az illetékes elbíráló regionális hatóságnak, a VÁTI-nak. Ők átnézik az engedélyeket, s reméljük nem lesz semmi kifogásuk. Mindezzel párhuzamosan, október 12-én személyesen is szemlélődnek a helyszínen. Bízunk benne, még október folyamán kiírhatjuk a közbeszerzési pályázatot, amelynek az eredményhirdetését decemberben szeretnénk megejteni. Innen már felgyorsulhatnak a folyamatok, s ha minden igaz, még 2005-ben megkezdődhet itt a tereprendezés, az átadás pedig jövő szeptemberben megtörténhet.
Az alpolgármester beszámolt arról is, hogyan néz majd ki az állomás.
-        A központi épületben lesz az irányító- és a váróterem. Ezt ölelik majd körül az indulóhelyek, amelyek burkolata térbeton. Külön buszkiállót létesítünk, mintegy tíz-tizenöt jármű parkolhat itt. Ezen felül még egy parkoló kialakítására kerül sor a személygépkocsik részére. A ki-és bahajtó utak a Mikszáth utcára néznek majd, innen fordulhatnak ki a járatok Budapest felé az elkerülő útra, valamint a Rákóczi út felé Salgótarján, illetve Szügy-Magyarnándor irányába. Hozzáteszem, az új pályaudvar kialakításával együtt egy forgalomszabályozás készül a város egész területére. Ezen belül az innen a vasútállomáshoz vezető helyijárat útját is kijelöljük.
A régi buszmegálló tehát kiürül. Ide parkolót tervez az önkormányzat, a váróteremből pedig kiszolgálóhelyiségeket alakítanak ki, valamint a nagyon várt nyilvános illemhelyet.
-        Ez utóbbi elképzeléseink szervesen hozzákapcsolódnak a belváros rekonstrukciójához, amelynek fő eleme a Bajcsy úttól a Kossuth utcáig terjedő sétálóutca, valamint a megszépülő Köztársaság tér. De ez már a későbbi idők zenéje – fejezte be dr. Bacskó József.
H.H.
2005. október 7.