2015. október 18., vasárnap

Türelmesen elpáholt zöld-fehérek



Már a kezdet-kezdetén látszott, hogy a vendégek komoly fizikális fölényben vannak, hiszen a védelmi vonaluk közepén két, hórihorgas, kétméteres férfiú nézett szembe a gyarmatiakkal, és a többiek sem a liliputi színházból érkeztek az Ipoly-partra. Molnár edző támadás-védekezés között ezúttal csak egyetlen cserét alkalmazott, Szabó András helyett Dóczi jött be a zöld-fehér rohamokat fékezni – elejétől végig meglehetős sikerrel tette ezt.
Az FTC gyors játéka az első tíz percben egyértelműen a fővárosiak felé billentette a mérleg nyelvét. Nagy a szélről egymás után kétszer is betalált, míg a kábelesek csak keresték a ritmust. De a jó zenész is előbb-utóbb megtalálja a megfelelő hangokat, és így történt Piroskáékkal is. A félidő közepére sikerült annyira bemelegedni, hogy Székely átlövése, egy magabiztosan értékesített büntetője, majd Piroska látványos beállós gólja jóvoltából a tizenötödik perc legvégén a házigazdák átvették a vezetést – amit ezen az estén már nem engedtek ki a markukból. Adorján mester azonnal a budapestiek kispadjához invitálta tanítványait egy alapos fejmosásra, de ez láthatóan nem használt, hiszen a fehér mezesek (érdekes módon az amúgy kék-fehér klubszínű gyarmatiak viseltek most zöldes árnyalatú felsőt) továbbra is csak „lézengtek” a nógrádi legények sorfala előtt, a mind inkább feljavuló formát mutató Djukanovics kapus pedig szinte „olvasta” a kísérleteket. Székely és Szabó Tamás vitte vállán ebben az időszakban a vendéglátók társaságát, és a frissen becserélt Tokai ügyes helyzetfelismerése után már háromgólos lett az előny. A játékrész végén az ifjú, mindössze húszesztendős Fradi-kolosszus, Rédai csökkentett a hátrányon, de az egyenlítésig az első harminc perc befejezéséig nem jutottak el.
Később sem, hiszen a pihenőt követően rögvest Szabó András talált be szélről – hozzátesszük, ezen a napon talán egy az egyetlen „terület” gyengélkedett hazai oldalon, mivel a balkezes „szakaszon” Duzsi sem remekelt. Sokáig úgy tűnt, ez az egy-két gólos különbség megmerevedik, de aztán Szabó Tamás és Székely jó időben és pontosan látott át a magas falon, mi több, Székely átlövésével először a meccs folyamán már négy találatnyira duzzadt a fór (17-13). 

Az utolsó tíz percre fordulva egyre jobban úgy festett, a ritka rossz délutánt kifogó kilencedik kerületiek nem képesek talpra állni. Adorján edző már minden furfangot bevetett – a tartaléksort is beküldte, ők aztán szűkítettek a hátrányon, az alig harminc másodperce pályán lévő Kuhn egy beállós-mozdulattal vészes közelségbe hozta a vendégeket (19-18), de a következő támadásnál jött Szabó Tamás, felugrott, és Komendánt kapus már csak a vadonatúj, erre az összecsapásra felszerelt hálóból halászhatta ki a labdát.
Még egy adut vett elő az FTC: három perccel a befejezés előtt, 23-20-nál villámgyorsan egész pályás letámadásra tértek át, ám Molnár Ferenc sem most kezdte a kispadi munkát, hamar átlátott a szitán, azonnal időt kért, és sebes „disputával” kidolgozták az alkalmazandó taktikát. A zöld-fehérek sakkjára kábeles kontra sakk lett a felelet, Székely (ki más!) révén, aki egy megbűvölt kígyó ügyességével tört át a védők között. Még mindig nem nyugodhatott meg a hazai alakulat, hiszen kettős emberhátrányba kerültek, mivel előbb Piroskának, majd nem sokkal később Bécsinek is  mutató-középső ujjas páros gyakorlattal „kedveskedtek” a játékvezetők. Szabó Tamás azonban nem számolta meg, hányan szaladoznak még társai a játéktéren, egymaga lépdelt el a hatos vonalig, hogy aztán kíméletlenül adja tudtára a vendégeknek, már régen kihűlt az a bizonyos kása, kár melegíteni.
A hajrá legvégső mozzanatait valóságos eksztázisban töltötte a kábeles legénység, amibe belefért még Grandjeán szélső gólja, Vízler kiállítása, majd slusszpoénként Djukanovics két, félelmetesnek és hihetetlennek tűnő bravúrja.
Összességében a végig rendkívül türelmesen játszó Kábel SE az első félidő közepétől fokozatos erőltette rá akaratát a rendkívül gyengén és igazi tudását meg sem közelítően játszó ferencvárosi vitézekre, ez a tudatosság pedig az őszi szezon első hazai sikerét eredményezte, amit fergeteges dobszólókkal, kitartó, örvendő-üdvözlő dudálásokkal, és tűzpirosra tapsolt tenyerekkel köszönt meg a hálás közönség.
Molnár Ferenc: Felkészültünk arra, hogy a kiválóan képzett Fradi ellen csak a türelmes, koncentrált játék vezethet sikerre. Ehhez kiemelkedő védekezés és remek kapusteljesítmény párosult. Remélem, ebben a szezonban nem először kézilabdáztunk ilyen eredményesen a hazai publikum előtt.
Adorján Gábor (eléggé mérgesen vetette oda munkatársunknak, hogy gratulál a balassagyarmatiaknak, később az FTC honlapján már rendbe szedte gondolatait): Szégyenteljes volt a mai teljesítményünk, érthetetlen, hogy az elmúlt hetek mérkőzései után, ismét így játszottunk. Le kell ülnünk és meg kell beszélnünk a történteket. Nagyon messze kerültünk álmainktól, most már csak abban bízhatunk, hogy ellenfeleink is botlani fognak.
H.H.

A jegyzőkönyv:


Balassagyarmati Kábel SE - FTC KN KFT 25-22 (12-11)
Balassagyarmat, 200 néző, vezette: dr. Janáki, Temesi.
Kábel SE: DJUKANOVICS - Duzsi 1, BÉCSI 3, PIROSKA 2, DÓCZI, SZÉKELY 9/2, SZABÓ T. 5. Csere: Szabó A. 2, Leiter, Tokai 2, Vízler 1. Vezetőedző: Molnár Ferenc.
FTC: Tuba Kovács - NAGY 3/1, TAKÓ 3, Pozsgai 5, Gyurcsovics, Márkus, Grandjeán 2. Cs.: KOMENDÁNT ( k), Rédai 2, Félegyházi 1, Bak 1, Simányi 2, Nikolicza, Mogyorósi 2, Zalai, Kuhn 1. Vezetőedző: Adorján Gábor.
Hétméteresek: 2/2, ill. 1/1. Kiállítások: 12, ill. 12 perc.
Az eredmény alakulása: 6. perc: 1-3, 13. perc: 4-6, 18. perc: 8-6, 25. perc: 11-8, 37. perc: 14-13, 40. perc: 17-13, 50. perc. 19-18, 55. perc: 21-20, 58. perc: 24-20.
 

2015. október 16., péntek

Felújított kopjafa az őszi emléknapon



Három hírneves személyiségre is megemlékeztek a Madách Imre Városi Könyvtár által szervezett őszi emléknapon, Balassagyarmaton. Horváth Endre alakja méltató szavakban idéződött fel, Jánossy Ferencnek felújított kopjafáját koszorúzták meg a város temetőjében, Madách Imre pedig levelezései által elevenedett meg a Helytörténeti Gyűjtemény épületében.

A borongós, esőre hajló időben viszonylag kevés művészet-tisztelő látogatott ki a város temetőjébe, ahol dr. Fényes Bók Szilvia, a Balassi Bálint Gimnázium igazgatója emlékezett meg Horváth Endre pénzjegytervező grafikusművészről, akinek halála évfordulója környékén rendezik meg évről-évre ezt az eseményt. A pedagógus az életút fontosabb állomásainak emlegetésén túl kiemelte, hogy a tanárok-tanítók mai munkája nagyban hasonlít a rézmetszők tevékenységéhez, hiszen képletesen szólva ők is kemény vésőjükkel alakítják az anyagot, hogy minél tökéletesebb formákká rendeződjön.

Ezután Csach Gábor, Balassagyarmat alpolgármestere Jánossy Ferencről beszélt. A bohém életű festőművészről elmondta, egyike volt azoknak, akik a kommunizmussal szemben is megőrizték alkotói és emberi önállóságukat, fiatalként, a második világháború után még átérezhették a magyar művészet visszatérését Európa sodrába, de nemsokára személyesen tapasztalniuk kellett számkivetettségüket. A művészettörténész-politikus kifejtette, számos tanulsággal szolgál, hogy az 1983-ban elhunyt „Firinc” kopjafáját Tornay Endre András szobrászművész készítette el. Az erdélyi származású alkotó a hetvenes évektől a nyolcvanasok elejéig élt Balassagyarmaton, itt keveredett barátságba Jánossy Ferenccel, de a város vezetői nem ölelték keblükre, és amikor hiába kilincselt egy önálló alkotóműhely kialakítása érdekében, szinte elmenekült Gyarmatról. Jánossyt viszont a szocializmus börtönétől mentette meg ez a nógrádi kisváros, pontosabban dr. Samu István, a kórház pszichiáter főorvosa, aki nem csupán ápolta-gyógyította a különc művész lelkét, hanem festői kibontakozását és megújulását is elősegítette. Az alpolgármestertől megtudtuk, a harminckét esztendős, csónak alakot mintázó kopjafa tavasszal egy viharban kidőlt, és most megszépítve újra felállíthatták. Jövőre pedig, születésének századik évfordulóján egy „KonFirinciával” emlékeznek Jánossy Ferencre, akinek nyár elejétől a város képtára a nevét viseli.

Az esemény résztvevői a beszédek után megkoszorúzták Horváth Endre és Jánossy Ferenc síremlékét, majd a Helytörténeti Gyűjtemény épületében immár irodalmi múltidézéssel folytatódott a nap. Itt dr. Gréczi-Zsoldos Enikő nyelvész, egyetemi adjunktus, és dr. Andor Csaba matematikus, Madách-kutató számolt be, miként sikerült vaskos kötetbe rendezni, a híres nógrádi származású drámaköltő kiterjedt levelezését. Összesen kétszázhetvenhat levelet rendeztek sajtó alá, ebben szerepelnek olyanok, amiket Madách írt, illetve kapott. A szerzők beavatták a hallgatóságot a munka érdekes részleteibe. Így például több, homályosan körülrajzolt személy is szerepel az írásokban, a „néniről” és az „öregúrról” csak komoly levéltári böngészgetések után derült ki, ki-kicsoda. Különlegesnek ígérkezett az Arany Jánossal folytatott küldemény-váltás, amiből kitűnt, mennyire egymásra várt a két nagy irodalmi alak, hogy a másik „lépjen” először, míg Az ember tragédiája kikerülhetett a dolgozószoba íróasztaláról. A két irodalombarát elmondta, a kötet összeállításakor törekedtek arra, hogy a tizenkilencedik század közepén használatos fogalmazási stíluson és helyesírási módozatokon ne változtassanak, minden maradjon eredeti formában, ahogy Madách a gondolatait „tintába mártotta”. A könyv ritkaságnak számít, hiszen első ízben jelenhet meg a lehető legteljesebb tartalmú levelezés a drámaköltő életéből.
(hegedűs)

Emléktábla az első elnöknek



Lengyel vendégek jelenlétében leplezték le csütörtökön délelőtt a balassagyarmati törvényszék első elnökének, Frideczky Lajosnak emléktábláját az Ipoly-parti város bírósági épületében, az első emeleti tárgyalóterem bejáratánál.

A délkelet-lengyelországi Krosno bírósága négy éve, egy európai együttműködési rendszer keretében ápol „testvéri” kapcsolatokat a balassagyarmati kollégákkal. Ennek jegyében érkeztek a vendégek ezen a héten a nógrádi városba. A csütörtökön rendezett szakmai konferencia előtt kis ünnepségen avatták fel Frideczky Lajos emléktábláját. Dr. Benkó Anna, a Balassagyarmati Törvényszék elnöke idézte fel az előd pályafutását. A tereskei születésű jogászember fiatal korától vállalt közfeladatokat, előbb Nógrád vármegye aljegyzője, később főjegyzője, egyben táblabírája volt. Az 1848-as forradalom ügye mellé állva az új országgyűlés képviselőjévé választották, a szabadságharc alatt pedig kormánybiztosként tevékenykedett. Emiatt az osztrákok elítélték, és a hírhedt pesti Újépületben raboskodott. Szabadulását követően Deák Ferenc híveként politikai pályára lépett, a Kiegyezés után megyei alispán lett, 1872-től pedig nyugállományba vonulásáig, tizenhét éven keresztül dolgozott, mint a Balassagyarmati Törvényszék első elnöke. Az elnök hozzátette, ez a megemlékezés is szervesen hozzátartozik ahhoz, az Országos Bírói Hivatal által elindított pályázathoz, amely a múlt értékeinek összegyűjtésére és nyilvánosság elé tárására hivatott, és első helyi állomása a törvényszék százötven éves történetét bemutató díszes kiadvány megjelentetése volt.

Az emléktábla-avató után kezdődött a konferencia, amelynek fő témái a bíróságok ügyintézési gyakorlatának lengyel-magyar összehasonlítása és a tapasztalatok kicserélése, az igazgatási módszerek bemutatása, illetve a szolgálati (fegyelmi) bíróságok státuszainak vizsgálata köré csoportosultak.
H.H.

Élet a csipke körül



Szinte minden hét végén akad valamilyen esemény Terényben, ebben a Cserhát dombjai között megbúvó kis faluban. Ezúttal Csipkenapra hívták a közelből és messzi távolból érkező vendégeket.


A helyszínen, a Hunnia Csipkemúzeumban, amikor megérkeztünk, az egyik háziasszony, Fáy Hanna köszöntötte az érkezőt. A kissé fanyar és borongós időben az udvaron lévő Edvi-Illés Kávéház fűtött szobáiba kalauzolt bennünket, ahol éppen a Kalácska népdalkör gyönyörű népviseletbe öltözött tagjai készítettek különféle sütemény-finomságokat – hiszen nem csupán a szépen megmunkált-vert textíliák körül forgott e nap „tengelye”, hanem a csipkebogyóhoz köthető gasztronómiai érdekességek is sültek-főttek.

Nemsokára átsétáltunk a múzeumi házba, ahol kiderült, hogyan kapcsolódik Terény a csipkéhez. Fáyné Tornóczky Judit tartott rögtönzött tárlatvezetést, az érdeklődők egyre közelebb húzódtak a falakra függesztett csipke-költeményekhez, kattantak a fényképezőgépek. Buzgón füleltünk, és közben megannyi érdekességet hallottunk. A Fáy család egyik őse, ükanyai „messzeségben”, Edvi-Illés Gizella (innen a kávéház névadása) a tizenkilencedik és a huszadik század fordulóján, amikor a szecesszió stílusirányzata betört a hazai művészeti életbe, elhatározta, hogy magyaros motívumú csipkét tervez, a „tulipános mozgalom” jegyében, így keletkezett e szép virágokkal díszített, egyedi formavilágú mellény, és megszületett a „Hunnia csipke”. De megtudtuk azt is, hogy az egyik híres dán király is kiváltképp kedvelte ezt a sajátos textil-alkotási módot, mi több, néhány percre a csipkeverés gyakorlati alkalmazásában is elmerülhettünk.

A nap további részében a vendégek megkóstolhattak csipkebogyóból készült italokat (például kifejezetten gyermekeknek szánt alkoholmentes csipkesört), és egyéb kulturális események színesítették még az első ízben megrendezett, így hagyományteremtő szándékú eseménysort.
H.H.-Sz.B.

2015. október 15., csütörtök

Nagyköveti vizes-vizit



Svájc nagykövete kedden délután személyesen szemlélte meg, mint halad az alpesi állam által támogatott balassagyarmati ivóvízhálózat-korszerűsítési beruházás. A diplomata – ahogy fogalmazott - elégedett volt a látottakkal.

Jean-Francois Paroz és kísérete kettő óra előtt néhány perccel fékezett le a diplomáciai autóval a Civitas Fortissima téren, a régi vármegyeháza oldalszárnyánál lévő parkolóban. A polgármesteri hivatal dísztermében a nyár végén kezdődött városi ivóvíz-hálózat korszerűsítésében részt vevő beruházók, kivitelezők, a munkákat irányító-koordináló Penta-Boroszlán konzorcium szakemberei, önkormányzati képviselők, illetve Medvácz Lajos polgármester, Csach Gábor alpolgármester, illetve Balla Mihály országgyűlési képviselő várták a vendégeket.
A „Balassagyarmat és térsége ivóvízellátásának rekonstrukciója” hangzatos címet viselő, projektnyitónak beharangozott rendezvényen előbb Medvácz Lajos vázolta fel röviden, miként jutottak el az ötlettől a megvalósításig. Kiemelte, hogy nem zökkenőmentes, lassú folyamat után jutottak el 2007-től a mai naphoz, amikor már gőzerővel zajlik a beruházás. A svájci állam mintegy egymilliárd-százhatvanmillió forintos támogatása mellé a magyar kormány csatolta a tizenöt százalékos önerőt, és a sok-sok jogi procedúrát, és a közbeszerzési eljárásokat követően a területen komoly referenciákkal rendelkező, „rutinos” kivitelezőt bíztak meg a feladattal. Annak illusztrálására, hogy valóban szinte az utolsó pillanatban indult meg a hálózat korszerűsítése, a polgármester egy érdekes történetet osztott meg a hallgatósággal: amikor első alkalommal eljöttek a svájci nagykövetségtől tájékozódni a gyarmati és környékbeli helyszínekre, éppen Ipolyszögnél történt egy meghibásodás, és személyesen tapasztalhatták meg, az idő vasfoga által mekkora lyukak keletkeztek a csővezetéken, tehát valóban elkerülhetetlen volt az elavult rendszer teljes cseréje. Medvácz Lajos reményét fejezte ki, hogy az időjárás kegyes lesz a kivitelezőkkel, és a tervezett határidőre, azaz jövő nyárra minden szakasszal elkészülnek.
Jean-Francois Paroz hozzászólásában kifejtette, amikor eldőlt, hogy a uniós pályázati források és az úgynevezett „norvég-alapból” származó támogatások mellett szükség van a svájci segítségre is, roppant körültekintően választották meg, mire is fordítsák végül a frankmilliókat. Így négy városban és környékén, Miskolcon, Ózdon Érden és Balassagyarmaton lehetett előkészíteni a beruházást a svájci támogatások által, és munkatársai minden egyes fázist komoly figyelemmel nyomon követtek, folyamatosan egyeztettek az érintett települések önkormányzataival. A nagykövet is megemlítette a menet közben felmerült nehézségeket, de zárásként úgy fogalmazott: minden jó, ha a vége jó, és biztosak abban, hogy jó helyre került a támogatásuk, hasznos célt szolgált, hiszen a jó minőségű ivóvíz biztosítása létérdeke minden mai társadalomnak.

Balla Mihály szintén az ivóvíz fontosságát emelte ki, összekapcsolva a mostanában nagy népszerűségnek örvendő klímavédelem kérdéskörével, felvetve, hogy a világon nemsokára nagy harc bontakozhat ki, konfliktusok érlelődhetnek a tiszta víz megszerzéséért és birtoklásáért. Ebben a tekintetben hazánk jól áll – tette hozzá a honatya – hiszen közismerten remek minőségű a magyar ivóvíz, és ez jellemző a svájcira is. Az sem mellékes szempont, hogy a korszerűsítés jóvoltából több mint ötezer háztartásban hosszú távon biztosított lesz a tiszta ivóvíz. A politikus elmondta, minden a híres svájci precizitás jegyében zajlik itt is, és ő is egy tanulságos történetet idézett: amikor Zürich és Montreux között vonaton utazott, és megkérdezte a kalauzt, mikor érkeznek meg, a vasutas nyugodtan válaszolt, tizenegy és fél perc múlva kinyílnak az ajtók…
A program következő részében a Penta-Boroszlán nevében Czeglédi Csaba projektfelelős ismertette a kivitelezés részleteit. Hangsúlyozta, a munkák késése és a közelgő téli időszak miatt a város több területén egyszerre dolgoznak a vizes-szakemberek, és az eddigi tapasztalatok szerint a lakosság rendkívül türelmesen fogadja a városbeli felfordulást. Hozzáfűzte, a csővezeték-rendszer cseréjét követően egy ideiglenes útburkolatot állítanak helyre, majd tavasszal, párhuzamosan a Dejtár-Balassagyarmat közötti hálózaton végzett munkákkal, aszfaltozást végeznek majd az érintett belterületi utcákban.
A hivatalos részt követően a házigazdák és vendégeik bejárásra indultak. Jean-Francois Paroz és küldöttsége a Bajcsy utcában tekintette meg, milyen ütemben zajlik a balassagyarmati ivóvízellátás rekonstrukciója.
H.H.-Sz.B.

Nyelvészkedés a „Gyarmati retúron”



Gyarmati retúr címen indított beszélgetős est-sorozatot a közelmúltban a Gyarmati Televízió. Ennek során olyan személyiségek kerülnek reflektorfénybe, akik rengeteg szállal kötődnek a városhoz, mégis, pályafutásuk, munkájuk messzi tájakra szólította őket, de most, egy terefere erejéig visszatérnek.

A Helytörténeti Gyűjtemény épületében a sorozat keddi vendége, egyben dr. Nagy Csilla irodalomtörténész-riporter partnere dr. Gréczi-Zsoldos Enikő nyelvész, a Miskolci Egyetem adjunktusa volt, akit családja is elkísért a rendezvényre.
A szakemberről megtudtuk, hogy őrségi gyökerekkel rendelkezik, és kisgyermek korában költöztek Nógrádba, közelebbről Szalmatercsre. Balassagyarmattal először gimnazista korában került kapcsolatba: zenei pályára készült, jól zongorázott, így esett a választása a Szántó Kovács János Szakközépiskolára (a mai Szent-Györgyi elődjére), ahol azonban hamar egészen más irányba fordult az érdeklődése. Ez elsősorban magyartanárának, mentorának, Holecz Imrénének köszönhető, aki felismerte a tehetségét. A későbbi pályaorientációt is ez az indíttatás befolyásolta, amikor a Miskolci Egyetem magyar szakára jelentkezett. Itt először az irodalomtudomány érdekelte, de nemsokára a nyelvészetre tért át, aminek volt kellő alapja is, hiszen korábban, diákkorában írt már tudományos dolgozatot az anyanyelvi önéletrajz témájában. Ahogy fogalmazott, felettébb érdekelte, miként fordulhat elő, hogy egymástól három – négyszáz kilométerre elterülő tájegységeken ennyire eltérő nyelvjárásban beszélnek az emberek. 

Ebben a nyelvjárástanban aztán a későbbiekben, a doktori „iskolán”, majd már egyetemi oktatóként egyre jobban elmélyedt, és szomorúan észlelte a tájnyelvek agóniáját, a kiveszőben lévő sajátos helyi beszédstílust, az érdekes hangzó szavak számának csökkenését a mindennapok társalgásában. Dr. Gréczi-Zsoldos Enikő egyfajta szakmai kíváncsiságtól vezéreltetve kezdte el keresni a palóc nyelvjárás gyökereit. Tizenhetedik századi okleveleket böngészett a levéltárakban, boszorkányperek és egyéb, korabeli tárgyalások jegyzőkönyveit kutatta, az írásos dokumentumokból feltárva próbálta megállapítani, miként is beszéltek távoli elődeink.
A beszélgetés során szó esett a magyar helyesírás nemrégiben módosított szabályairól, amiről a nyelvész úgy vélekedik, nem változtatnak lényegesen a korábbi alakokon, csak néhány esetben, így például az észszerű szó használatánál, elsősorban egyfajta útmutatást, segítséget, „mankót” adnak a köznyelvet használó embernek, hiszen mindig a beszélő szabályozza a formát, és sok helyen ma is a „suk-sükölés” teljesen természetesnek hangzik. Aki eddig is tudott helyesen írni, ezután sem lesz gondja. Inkább azért történtek a módosítások, hogy a modern, idegenül hangzó szakszavakat beépítsék a helyesírásba, és magyarosabban hangzó megfelelőt találjanak nekik. Az e-mail-ből így lehet akár „villámposta”.
A terefere további részében dr. Gréczi-Zsoldos Enikő beszélt még jelenlegi lakóhelye, Salgótarján és Balassagyarmat kulturális különbözőségeiről és hasonlóságairól, társadalmi szerepvállalásairól, illetve egy mostanában megszületett kötetről, amelyben Andor Csabával közösen tárták fel Madách Imre teljes levelezését, törekedve arra, hogy a tizenkilencedik század közepén használatos írásmódot és szóhasználatot eredeti formájában hagyják meg.
H.H.

Délceg ifjak tánca a pataki szüreten



Lassan lecseng a szüreti szezon, hisz idén a meleg hatására kissé korábban érett meg a szőlő, de azért akadnak még olyan települések, ahol az egyre csípősebb idő ellenére büszkén járják végig a fiatalok a községek utcáit. Patakon szombaton volt a felvonulás és a bál.

Rétságról jövet érkezve, éppen a második állomáshelyen tartott megálló végére érkeztünk. A falu északnyugati vége felé eső kis kápolna környékén hamarosan elhalkult a zene, a szép, népviseletes lányok, és délceg, kalapos kedveseik felpattantak a lovas kocsikra, és irányba vették a következő helyszínt, a kőhídon túl, az érsekvadkerti kereszteződésnél lévő kis tisztást. Amikor aztán ideért a nép, az ifjú hölgyek hangos kurjongatások közepette ugráltak le a járgányokról, s mihelyt felhangzott a muzsika, a csárdás ütemeire máris ropni kezdték a párok. Egy legény oly lelkes lendületbe jött, hogy szinte szédülésig pörgette-forgatta partnerét, de akadtak hármasok is, a legkisebbek pedig szüleik segítségével lépdeltek kettőt balra és kettőt jobbra. Persze a dobos sem maradt tétlen, bőszen püfölte hangszerét.
És így ment tovább a felvonulás a falu más pontjaira, hogy aztán a művelődési házban hangulatos bál zárja a szüreti mulatságot.
H.H.-Sz.B.