„Nógrádot is érinti a nemzeti földvagyon kiárusítása”

A 22-es út pusztaberki elágazásában tartott hétfőn délután sajtótájékoztatót a Magyar Szocialista Párt Nógrád megyei szervezete nevében Borenszki Ervin és Szabó Péter. A politikusok szerint szűkebb pátriánkat is nagymértékben érinti, hogy a kormányzat kiárusítja a nemzeti földvagyont.

Borenszki Ervin a megyei közgyűlés tagja a szokatlan helyszínválasztással kapcsolatban kifejtette, hogy itt, Érsekvadkert határában is van több száz hektár termőföld, és még Nógrádban további több ezer, amelyeknek jövőbeni sorsa a jelenlegi bérlők előtt nem ismert. A gazdáknak szántaniuk, vetniük kellene már, de ha nem tudni, hogy a beérett termést majd a következő esztendőben ki arathatja le, minden bizonytalanná válik és bele se mernek fogni. Ráadásul ebben az esetben az érsekvadkerti központú bérlő gazdasági társaság a törvényi szabályozás szerint nem is licitálhat az adott területre, ezek szerint nincs is értelme egyáltalán bármiféle munkába belekezdeni. Azzal, hogy a mostani bérlők elesnek a földterületek megművelésének további lehetőségétől, a teljes megyét tekintve több száz munkahely kerülhet veszélybe az agráriumban.

Az ellenzéki politikusok hozzátették, a kormány június elején szellőztette meg az állami tulajdonban lévő szántóföldek, gyümölcsösök és halastavak jó részének, összesen mintegy 380 ezer hektárnak az eladását, szeptemberben már a részletek is kiszivárogtak,  december végéig pedig végrehajtják az értékesítéseket. A három hektárnál kisebb földrészletek árverezése pedig elsősorban a tőkeerősebb licitálóknak kedvez, és hiába van másnak elővásárlási joga, ha úgy feltornázzák az árat, hogy a kispénzű gazdálkodó képtelen kifizetni. Ez nem új módi – egészítette ki Szabó Péter -, régebben, a rendszerváltást követő kárpótlások idején ilyen licitekkel lett sok nógrádi falu földje messzi tájakon élő ügyvédek tulajdona.

Borenszki Ervin végezetül kijelentette: nem elég, ha csak a szocialisták emelik fel szavukat ebben az ügyben, hiszen a „földrablás” nem csak a gazdák, hanem minden egyes magyar ember kifosztása, köztük azoké is, akik még meg sem születtek. Még nem késő visszavonni ezt az „őrült” tervet, de ehhez szélesebb körű társadalmi összefogás szükséges. 

H.H.

Hogyan legyünk boszorkányok?!

Ne, ne hivatkozzunk Könyves Kálmán királyunkra, aki kilencszáz-valahány évvel ezelőtt már tagadta a boszorkányok létét. Ő a strigák – az éjjel állattá változó gonoszok – létezését kérdőjelezte meg, mondván, hogy nem léteznek, tehát ne is üldöztessenek. De boszorkányok mindig is voltak, sőt, jó negyven évvel ennek előtte javában működtek falvainkban. De hogyan is lehet boszorkánnyá válni? Kétféle módja van ennek: egy gyors és viszonylag fájdalommentes, és egy jóval bonyolultabb.

Az 1970-es évek elején a balassagyarmati Palóc Múzeumban dolgoztam dr. Kapros Márta és dr. Zólyomi József keze alá. Sokat jártunk gyűjteni, mind tárgyi anyagot, mind szokásokat. Egy idő után magam is kaptam lehetőséget önálló kutatásra. Így a már általam korábban ismert néhány nyugat-nógrádi faluba járogattam ki, hogy beszélgessek, adatokat gyűjtsek főleg idősebb asszonyoktól. Persze, hiába célirányos a beszélgetés, a szó csapong, ide-oda kanyarodik a mese folyása. Mivel érdeklődésem – kissé morbid módon – a temetőre, temetkezési szokásokra irányult, nem véletlen, hogy a boszorkányság kérdése is felmerült. Élvezettel hallgattam adatközlőm nem minden rosszmájúság nélküli mondatát: „Rászenvedett a büdös kurva (bocsánat, szó szerint idézem!), nem tudott meghóni”. Ugyanis a boszorkány nem tud meghalni, míg tudását át nem adja valakinek. Addig csak agonizál, agonizál, nagy szenvedések közepette. Ilyenkor a halálos ágyhoz vezetnek egy romlatlan, fiatal szüzet, akinek kezét megragadja a nagybeteg boszorka, és ezzel átadja a „tudását” a gyermeklánynak, aki tehát boszorkánnyá válik, aztán a vén vasorrú nyugodtan meghalhat. Ez tehát a boszorkánnyá válás gyors és viszonylag fájdalommentes módja. 

A másik eljárás jóval bonyolultabb, és kevésbé veszélytelen. Ez esetben egyéni elhatározás szükségeltetik. „Boszorkány akarok lenni!” Hosszadalmas, több éves előkészületet kíván a beteljesülés. Éveken át nevelgetni kell egy vadrózsa ágat, míg az több méter hosszúságot elér. Aztán keresni kell a naptárban egy olyan pénteket, ami tizenharmadikára esik, ráadásul újhold idejére. Ekkor, ezen az éjszakán a rózsaággal felfegyverkezve ki kell menni egy keresztúthoz. Itt, még éjfél előtt karikába hajlítani a rózsaágat, jó szorosan összekapcsolva a tüskéit, szét ne csapódjon az ág, mert az végzetes hiba lenne! Majd beállni ebbe a varázskörbe, és várni az éjfélt. Pontban éjfélkor megnyílnak a gonosz erők csatornái, és rémséges alakok szörnyű ordítozással, borzasztó képekkel rémítgetik a varázskörben állót. Őneki állnia kell eme ördögi megpróbáltatást, menekülnie nem lehet, hiszen, ha kilép a rózsaág alkotta körből, az alvilági erők menten elpusztítanák. Szembe kell néznie a pokoli erőkkel, magával a sátánnal is, nem mutathat gyengeséget, nem omolhat össze. Bátran kell kivárnia az első kakasszót, aminek felharsanásakor megszűnik minden borzalom, csak a hűvös szellő simogatja verejtékes homlokát. Már bátran hazaindulhat, a rózsaággal együtt, amit otthon feldarabol és a masinában eléget. Immár boldog, vagy ki tudja, milyen birtokosa a túlvilági erőknek, átkozhat és ronthat, minden esetre több, mint más, közönséges ember.

Nem csoda hát, hogy e történet meghallgatása után kissé szorongva ballagtam az esti sötétben a falu buszmegállója felé, hátra-hátra pillantgatva a vállam fölött. És erős elhatározással fogadtam meg: ezt a módszert sosem próbálom ki. Igaz, nem is akartam boszorkánymester lenni soha.

Sztranyovszky Béla

Verőfényes szüret Nagyorosziban

Nem kis zökkenőkkel indult, de aztán annál emelkedettebb hangulatú lett a verőfényes napsütéssel kísért szüret Nagyorosziban. A községi fiatalok igencsak kitettek magukért: színes jelmeztárukban meghökkentő módi-változatok is bőven akadtak.

A gyülekezés kellős közepén már megérkeztünk a szüreti felvonulás kiindulópontjára, a művelődési központ (egykori HEMO) bejárata előtti parkolóba. Alig szálltunk ki az autóból, pompás népviseletben piros blúzos, fehér szoknyás lányok jöttek szembe, kart-karba fogva vidáman énekeltek. A kalapos-csizmás fiúk kezében már a boros flaska is felbukkant, ki-ki ízlésétől, vagy éppen alkoholmámora szintjétől vezettetve húzta meg az üveget, amit persze kurjantgatással kísért. Odébb, árnyat adó fák hűvösében a lovaskocsik várakoztak, az állatok buzgón legelték a füvet, miközben gazdáik csinosítgatták, tisztítgatták a platót, amire nemsokára felcsimpaszkodnak a csinos hölgyek. Hátrébb, egy terepjáró mellett igazán különc öltözetű „csajok” várakoztak, ruhatáruk inkább a múlt század hatvanas-hetvenes éveit idézte, az elmaradhatatlan napszemüveggel. Amikor a fotóst észrevették, azonnal pózolni kezdtek – ahogy dukál az ilyen vidám esemény alkalmával. 

Nemsokára elindult az első fogat. Felpattant rá a dobos kisbíró: a bíró és a bíróné portája felé vette az irányt. Tíz perc sem telt el, már vissza is érkeztek. A bíróné személyében szemrevaló szépség szállt le a bakról, és rögvest barátnői felé vette az irányt. Egy idős bácsi is a csoportba keveredett, ízes szövege nyomán harsány hahota szólt, és az apó nem is várt sokat a pajkossággal: megsuhintotta az egyik leányzó hátsó felét.

Közel húsz perccel az eredeti menetkezdő időpontot követően befutott a község polgármestere, Gönczöl József, és indulhatott a hivatalos nyitó-ceremónia. A falu kulcsa immár a bíró és a bíróné kezébe került, de azért gondosan közölték velük: óvatosan bánjanak a hirtelen jött „hatalommal”, mert a kulcsnak bizony legkésőbb másnap reggelig vissza kell kerülnie eredeti gazdájához.

A lovaskocsik és egyéb járművek, rajtuk a sok-sok díszes felvonulóval már felsorakoztak szépen, amikor kis „gikszer” történt. A muzsikát szolgáltató „zenefi” áramforrását biztosító aggregátor semmiképpen sem akart beindulni. Markos legények állták körül a szerkezetet, feszültek a karok, a berántó zsinórt egymás után húzták ki nagy lendülettel, de a motor csak nem berregett fel – a huzal meg közben elszakadt. Nosza, az egyik férfiú elsietett, és kisvártatva megjött a pótgép. Ami aztán első rántásra megfelelő hangot szolgáltatott, de még ez is kevésnek bizonyult: a szervezők, akik között boszorka-cigánylány jelmezbe bújt hölgyek is sürgölődtek, nem vártak tovább: elektronikus „feltét” nélkül, harsány énekszóval vonult a menet – közel egyórás késéssel. A kis közjáték mit sem változtatott a hangulaton. Hamarosan vidám dalok zengték be a nagyoroszi utcákat, majd kora estétől a színházteremben folytatódott a fergeteges báli mulatság.

Szöveg: Hegedűs Henrik

Foto: Sztranyovszky Béla

Kevés volt a Székely-virtus

Telt ház fogadta a csapatokat, amely részben szólt a kábelesek elmúlt három fordulóban tanúsított lelkes játékának, illetve a magyar kézilabdázás két korábbi klasszisának, az algyőiek csapatában játszó Laluska Balázsnak és Vadkerti Attilának. A gyarmatiaknál ezúttal hiányzott három meghatározó ember: Mikita, Munkácsi és Dóczi hiánya egyértelműen a védekezésben mutatkozott meg.

Nagy lendülettel kezdett mindkét csapat, és ez megmaradt az egész kétszer harminc perc során. A vendégeknél Laluska igen hamar elkapta a fonalat, szinte minden lövése akadálytalanul érte el Djukanovics hálóját, míg a házigazdák jobbára csak betörések által veszélyeztettek, pontosabban az azokból kiharcolt büntetőket értékesítette Székely. Az Ipoly-partiak hibáiból és rontásaiból élve hamar nőni kezdett a két gárda közti különbség. Vadkerti az irányító szerepkörében elsősorban szervezett és kiszolgált, főként a csereként bejövő beállóst, Szepesit játszotta meg pontosan. Az alföldiek előnye lassan már tekintélyes méretűre duzzadt, a játékrész utolsó tíz percébe lépve 15-8 állt az eredményjelzőn – az Algyő javára. Néhány ügyesen végrehajtott támadás révén zárkózott a Kábel, Székely átlövésből, Szabó András és Bécsi lerohanásból faragott a hátrányon, de két eladott labda elég volt, hogy a Kábel SE további kísérleteire kimerítő választ adjon a Tisza-parti alakulat.

Fordulás után előbb ébredt a balassagyarmati társaság, és végre a balkezes Duzsi is pontosan célzott – szélről „verte át” az amúgy jól védő Kiss kapust. Ám az újabb feltámadás is rövid életűnek bizonyult. A rutinos játékosokból álló vendégek növelték a tempót, labdákat csentek, a balszélső Kardos akárhányszor felugrott, annyiszor lőtte ki Síró hálójának különböző területeit, és egyre inkább úgy tűnt, gyorsan eldől a mérkőzés sorsa. A kábelesek viszont másként gondolták. Székely, Tokai, Szabó A., és Leiter – utóbbi kettő emberelőnyben – csökkentett a különbségen, sőt, Székely tizenkettedik találatával már csak három volt a „déliek” előnye. Ekkor a robogás ismételten hibákat szült, Laluska és Vadkerti pedig nem véletlenül rendelkezik sok-sok válogatottsággal, összerázta társait, és bő négy perccel a befejezés előtt hiába kért időt a gyarmati edző, még a szépítésre sem futotta az erőből. A fáradó hazaiak ellen a legvégén könnyű indulás-gólokat szerzett az Algyő, így még magabiztosabbá tették győzelmüket. A lefújást követően úgy ünnepelték az idegenbeli sikert, mintha a teljes bajnokságot nyerték volna meg.

Összességében a tartalékos Kábel SE játékosai csak percekre csillogtatták meg igazi tudásukat, a Székely-virtus mellett pedig nem nyilvánult meg igazi átütőerő: az élcsoportba tartozó Dankó-legénység igazolta jó hírét.

Molnár Ferenc: A kulcsemberek hiányát a védekezés sínylette meg, míg Szabó Tamást támadásban teljesen kikapcsolta a játékból az ellenfél. A második félidőben több felállási változatot kipróbáltunk, de egy sem vált be tartósan. Jobb csapattól kaptunk ki, bár a különbséget túlzottnak érzem.

Dankó Ervin: Tartottunk a Balassagyarmattól, mert a korábbi meccseken igen markáns formát mutattak. Szerencsére ma is több játékosunk mutatott kimagasló formát, és a nehezebb időszakokon hamar átlendültünk. Meglepő, de teljesen megérdemelt a tízgólos sikerünk.

Hegedűs H.

A jegyzőkönyv:

Balassagyarmati Kábel SE – Levendula Hotel FKSE-Algyő 32-42 (17-23)

Balassagyarmat, 250 néző, vezette: Babicz, Haskó.

Kábel SE: Djukanovics – Duzsi 6, Tihanyi 1, Kajdy, Leiter 3, SZÉKELY 13/7, Vízler. Csere: Síró (kapus), Szabó T., 1, SZABÓ A. 5, Bécsi 1, Piroska 1, Tokai 1. Vezetőedző: Molnár Ferenc.

Algyő: KISS – Béleczki 3, LALUSKA 8, VADKERTI 4, Gazsó 1, SIMON 6, KARDOS 6. Csere: Deák (kapus), SZEPESI 5, Ambrus 2, Kocsis 4/3, Teimel 2, Varga 1, Raffai. Vezetőedző: Dankó Ervin.

Hétméteresek: 8/7, ill. 4/3. Kiállítások: 4, ill. 12 perc.

Az eredmény alakulása: 7. perc: 2-3, 13. perc: 5-10, 15. perc: 7-11, 19. perc: 8-15, 27. perc: 15-18, 33. perc: 19-23, 39. perc: 22-30, 49. perc: 28-31, 56. perc: 30-38.

 

 

Tájházas találka Terényben

Nem véletlenül választotta idei szakmai konferenciája és országos találkozója központjául Terényt a Magyarországi Tájházak Szövetsége. A Cserhát lankái közt megbúvó kis falu igazi ékessége a palóc vidéknek.

A szervezet háromnapos nógrádi programsorozata csütörtökön, Balassagyarmaton kezdődött, majd pénteken Terényben a tudományos és ismeretterjesztő előadásokkal folytatódott. A község közepén található Johannita Közösségi Házban – ahol a korábbi polgármester, Fáy Dániel volt a házigazda – előbb a helyi Kalácska népdalkör vidám asszonykórusa szórakoztatta énekével és körtáncával a messzi földről ideérkezett vendégeket. 

Dr. Páll Istvánnak, a tájházszövetség elnökének, a nyíregyházi Sóstói Falumúzeum nyugalmazott igazgatójának rövid köszöntőjét követően dr. Bereczki Ibolya, a Szentendrei Szabadtéri Múzeum (skanzen) főigazgató-helyettese emlékezett meg meleg szavakkal közelmúltban elhunyt kollégájáról, Füzes Endre néprajkutató-etnográfusról, akinek óriási szerepe volt az országos tájházszövetség létrehozásában és működtetésében, amelynek haláláig egyik mozgatórugója volt.

Brozsó Andrásné, Terény polgármestere a házigazda települést mutatta be: megemlítette, hogy a szlovák nemzetiségi hagyományaira büszke, alig négyszáz fős lélekszámú faluban három önkormányzat (a diákoknak is van) és három múzeum is működik, és több mint száz paraszti porta élvez helyi védettséget. Eperjesi Tamás, a Herman Ottó Intézet igazgatója pedig arról szólt, a nemzeti vidékfejlesztési programban komoly feladatot szánnak a tájházaknak, mint helyi erőknek. A korábbi években is fontos volt a tájjellegű értékek megőrzése, ami roppant nehéz munka, mert a vidéki lakosság egyre öregedik, és bár a fiatalok elvándorlásának folyamatát sikerült lelassítani, az elkövetkező időszak jelentős tennivalója lesz ennek az állapotnak a fokozatos javítása. A jól működő tájházak pedig felhívhatják a figyelmet az adott terület és környékének sajátosságai, különlegességei iránt, nem pusztán turisztikai célzattal, hanem esetleg letelepedést csábító erővel is.

A beszédek után adták át a szövetség díját, az „Év tájháza” kitüntetést. Idén a pályázatra három jelentkező akadt, ebből a recskiek és a mezőcsátiak elismerő oklevélben részesültek, míg az algyőiek ettől a naptól büszkén viselhetik a címet. Dr. Bereczki Ibolya a méltatásban elmondta, a Tisza-parti település 2001 óta működő tájháza, amelyben korabeli kovácsműhely is található, hűen mutatja be a dél-alföldi vidék értékeit, érthetően és érdekesen tárva a fiatal korosztály elé mindazt, ami a Szeged környéki világban hagyományt jelent.

A konferencia a továbbiakban tudományos előadásokkal és bemutatókkal folytatódott, amelynek középpontjában az épített örökség megóvása volt, zárásként pedig a résztvevők kirándulás keretében felkerestek több nyugat-nógrádi tájházat.

Szöveg: Hegedűs Henrik

Fotó: Sztranyovszky Béla

Kiesett a kupából a Kábel SE

Nem csupán a kettős játékengedélyes kézilabdázóira – így Munkácsi, Mikita és Vízler – nem számíthatott a kábeles szakvezetés, hanem Molnár Ferenc vezetőedző az elmúlt két bajnokin remekül játszó balszélsőt, Szabó Andrást is pihentette a kupameccsre. Amely jól indult a gyarmatiak számára, hiszen Tokai már az első támadásból betalált, sőt, nem sokkal később a neve napját ünneplő Bécsi Mihály is szemfüles gólt ért el. A nyolcadik perctől kezdve azonban a szinte teljes kezdőcsapatát felvonultató – a szeptember 19-i bajnoki meccshez képest mindössze egy helyen változtatott – nyíregyháziak átvették az irányítást. Dóczi valamennyi lövése középen találta el a kapust, a leindításokból, illetve a gyors ellenakciókból sorra eredményes volt a szabolcsi különítmény – a Balassagyarmaton nevelkedett Gubó egymás után háromszor is bevette Síró hálóját. A félidő közepe táján már hatra duzzadt a különbség a két gárda között, hazai oldalon mindössze Székely emelkedett ki, aki rendre rést talált a hórihorgas nyírségi védőfalon, illetve biztosan értékesítette a büntetőket. Szünetig nem is nagyon változott a játék képe, Gubó mellett a másik két átlövő, Pánczél és Kaplonyi is egyre inkább „bemelegedett”, a gyarmatiak pedig csak futottak az eredmény után.

A második félidő elején azonban kis híján fordulat következett a játék menetében. Az első öt percben csak a házigazdák fejezték be sikeresen támadásaikat, és Székely átlövésével egyetlen találatra megközelítették ellenfelüket. Ám ekkor görcsössé váltak a kábelesek, kapkodtak, túl sebesen szőtték akcióikat, labdákat adtak el, helyzeteket rontottak, a Nyíregyháza viszont alig vétett bakit, a rutinos Bécsi János lerohanásokból növelte az előnyt, és hamar újra létrejött a négy-öt gólos különbség. Az utolsó húsz percre a hazai mester az addig pihentetett Duzsit is pályára küldte, aki igen pontosan célzott, míg Bécsi Mihály szinte őrületbe kergette a japán válogatott Mekarut – háromszor látványosan hanyatt esve játszott el sikeresen vele szemben belemenést, egyszer pedig ki is állíttatta a távol-keleti légióst. Ám már nem ment a talpra állás, és mindössze az gerjesztette a hangulatot a nézőtéren, amikor Tóth kétszer is a palánkhoz passzírozta a cselezni készülő Duzsit.

Összességében a tartalékos Ipoly-parti alakulat jól helytállt az erősebb játékerőt képviselő vendégekkel szemben, de a játékosok sok hibát vétettek, így nem volt esélyük a komolyabb bravúrra, a továbbjutás kivívására.

Molnár Ferenc: Ahogy ígértem, azok játszottak többet, akik eddig alig, vagy egyáltalán nem kaptak lehetőséget. Sajnos, ők nem tudták most azt hozni, amit elvárok tőlük. A második félidőben gyorsítottunk a támadásokon, közelebb is kerültünk, de végül a Nyíregyháza teljesen megérdemelten nyert.

Varga Zsolt: A bajnokihoz képest jóval békésebb, színvonalas meccset játszottunk. Végig vezetve, irányítottuk a találkozót, győzelmünkhöz nem férhetett kétség.

A jegyzőkönyv: 

Balassagyarmati Kábel SE – Nyíregyházi KC 32-35 (16-20)

Balassagyarmat, 150 néző, vezette: Ágnecz, Sipos.

Kábel SE: Síró – BÉCSI M. 4, SZÉKELY 11/4, Dóczi, Piroska, Tokai 1, Bán 2. Csere: Kajdy, LEITER 3, Szabó T. 4/3, Tihanyi, DUZSI 7. Vezetőedző: Molnár Ferenc.

NYKC: Oláh – Nagy Cs. 3, PÁNCZÉL 6, GUBÓ 5, Tumidalsky, KAPLONYI 6, Tóth 3. Csere: Andelics (kapus), Varga L. 2/1, Braun, KURBELY 4, Mekaru 2, BÉCSI J. 4. Vezetőedző: Varga Zsolt.

Hétméteresek: 8/7, ill. 2/1. Kiállítások: 12, ill. 10 perc.

Az eredmény alakulása: 7. perc: 4-4, 19. perc: 6-12, 23. perc: 10-15, 35. perc: 19-20, 42. perc: 20-25, 45. perc: 23-26, 51. perc: 25-30, 55. perc: 29-32.

H.H.

Idegenben nyert a Kábel

A legtöbb sérült felépült a hét végére, így a két pont megszerzésének jogos reményével kelt útra a Kábel SE a füzesabonyi túrára. A vendégek számára remekül kezdődött a mérkőzés, hiszen Mikita, Dóczi és Munkácsi találataival gyorsan megnyugtató előnyt szereztek – és mint kiderült, a későbbiekben is ez a három játékos szórta a gólokat. A hazaiak gyorsan időt kértek, de ez sem használt különösebben, mivel rengeteget hibáztak, elsősorban a támadásokban. Bár a gyarmatiak is többször eladták a labdát, és ziccert is rontottak, a félidő hajrájáig őrizték előnyüket, ekkor azonban Bukta és Kovács találataival közelebb lopózott a Füzesabony.

Fordulás után ismét gyorsan a tudtára adta vendéglátóinak az Ipoly-parti legénység, hogy egyértelműen a győzelemért jött: Djukanovics szép védéseket mutatott be, míg újra a Mikita, Munkácsi, Duzsi trió villogott, megint helyreállt a három-négy gólos különbség. Sőt, az utolsó tíz percre fordulva Szabó András révén, nem sokkal később pedig Szabó Tamás értékesített büntetőjével már öt gólos lett a fór. Ám a füzesabonyiak nem adták fel: valósággal vérszemet kapva igyekeztek csökkenteni a hátrányukat, és emberelőnyös helyzeteket kihasználva zárkóztak. Későn. A kábeles alakulat a befejezés előtt két-három perccel újra magára talált, és nem adta ki kezéből a sikert.

Összességében a balassagyarmati legénység összeszedettebben, koncentráltabban kézilabdázott ellenfelénél, a sérüléséből felépült kettős játékengedélyes pestszentlőrinci balátlövő, Mikita Matej pedig igazi vezéregyéniségként vezette diadalra „fogadott” társait.

Drizner Péter: A mérkőzés első tíz percében összeszedett hátrányt minden igyekezetünk ellenére sem tudtuk ledolgozni.

Molnár Ferenc: Megítélésem szerint nem játszottunk olyan jól, mint a múlt héten, a Nyíregyháza ellen, de a jó kezdés után végig tartani tudtuk az előnyünket, és magabiztosan szereztük meg szezonbeli első győzelmünket.

A jegyzőkönyv: 

Juhász ’99 Füzesabonyi KC – Balassagyarmati Kábel SE 29-33 (12-14)

Füzesabony, 150 néző, vezette: Arnold, Kosztend.

FSC: FSC: POPCAK – Funak 5, KOVÁCS B. 10, Hevér 2, Péter 7/2, Maguska 3, Blazsek. Cs.: Tamás 1, Bukta 1, Répási. Edző: Drizner Péter

Kábel SE: DJUKANOVICS – Duzsi 5, Tihanyi, Leiter 1, MUNKÁCSI 6, MIKITA 9, SZABÓ A. 3. Cs.: Székely 2, Szabó T. 6/4, Bécsi 1, Dóczi, Kajdy. Vezetőedző: Molnár Ferenc.

Hétméteresek: 3/2, ill. 4/4. Kiállítások: 6, ill. 10 perc.

Az eredmény alakulása: 5. perc: 0-3, 10. perc: 2-6, 18. perc: 5-9, 28. perc: 12-13, 33. perc: 13-17, 41. perc: 16-20, 50. perc: 20-25, 58. perc: 27-29.

***

A füzesabonyi diadal után nem sokat pihenhetnek a gyarmati kézilabdázók, hiszen kedden este 18 órától Magyar Kupa mérkőzés vár rájuk – hazai pályán fogadják a nem is olyan régen látott Nyíregyházi KC gárdáját.

- Ismét Nyíregyháza, és remélem jó mérkőzés. A lényeg azonban, hogy azok a játékosok fognak főszerepet kapni, akik eddig keveset, illetve egyáltalán nem léptek pályára. Így is meg kell nehezíteni a szabolcsiak dolgát – tekintett előre Molnár Ferenc a mérkőzésre, amelyen a szabályok értelmében a hazaiak és a vendégek is nélkülözni kénytelenek kettős játékengedélyes tagjaikat.

Szöveg: Hegedűs Henrik

Kép: facebook (Hegedűs Attila)